Volt egyszer egy fesztivál

A 90-es évek elején létezett egy avantgárd popkulturális lap, a Volt Magazin, amit én kiskamaszként áhítattal lapozgattam, holott talán a felét sem értettem akkor az abban leírtaknak. Érezhető volt ugyanakkor, hogy ez fontos kezdeményezés, és a lapba csak a legjobbak írnak. A Volt Fesztivál a magazin kísérőrendezvényéből nőtte ki magát azzá az óriásrendezvénnyé, ahogy ma ismerjük a fesztivált.

Pár hete írtam ugyanitt Nagy Feró és életműve kapcsán, hogy aszongya: „csakhogy Magyarországon vagyunk, ahol törvényszerű, hogy az idoloknak állított szobrokat maguk az idolok rombolják porig. Nagy Ferónak nemcsak saját emlékműve lezúzása sikerült, hanem ő még rá is vizelt a földdel egyenlővé tett maradványokra”. Az élet a legnagyobb tanár vagy rendező, valamint: historia est magistra vitae, mondja a svéd, ha tanult latinul. Mindenesetre pár héttel Nagy Ferenc úr után egy újabb magyar idol alázta magát porig. Ezúttal egy intézmény, a Volt Fesztivál szervezői gondolták úgy, hogy tönkre szükséges tenniük a csaknem három évtizede építgetett rendezvényük nimbuszát. Pedig ismerhetnék már a rendszert, amely fogságban tartja az országot: s mihez a NER-nek köze lesz, az sárrá változik a rezsim kezében.

Az idei, huszonhetedik soproni Volt minden bizonnyal a botrányok fesztiváljaként vonul be a fesztiválok nagy történelemkönyvébe. A rendezők ugyanis elfogadták a NER csábítását, és levetítették a rendezvény nagyszínpadán, a koncertek közötti szünetekben azt a Schmidt Mária kormánybiztossága által készített manipulatív klipet, amely látszólag a rendszerváltás harmincadik évfordulójára készült, azonban valójában azt hivatott a tisztelt nézők agyába sulykolni, hogy a Schmidt történész asszony által olyannyira bálványozott Orbán Viktornak, és csakis neki köszönhetjük, hogy az oroszok eltakarodtak Magyarországról.

A fesztivál szervezői utólag úgy védekeztek, hogy ez is csak egy reklámfilm a három közül, amit a nagyszínpad kijelzőin vetítettek, ők nem vizsgálhatják, hogy annak mi a tartalma. A propaganda ugyanakkor nem hüvelygombaölőszer-reklám, például abból a szempontból sem, hogy az előbbi közpénzből készül, és közpénzből nyomják a sörre és rock and rollra vágyó bulizók arcába. (És egyébként ha egy akármilyen terméket szeretnék reklámozni egy akármilyen médiumon keresztül, egy hosszú, apró betűs nyilatkozatot kell aláírnom arról, mi nem lehet A reklámspotban. Például még mosóport sem lehet nyilvánvaló hazugsággal reklámozni.)

Hosszú utat tettek meg a balliberális oldaltól a NER kebeléig a megannyi hazai rangos rendezvényt összehozó szervezők. Tán azt hiszik, hogy Orbán Ráhel kezdeti pátyolgatása (ma már a inkább nevezett saját lábon álló hölgy pátyolgatja őket), a propaganda kiszolgálása megvédi őket majd attól, hogy a Fidesz, ha akképp dönt majd, ne nyúlja le az önerőből, tehetségből, üzleti ügyességből és szorgalomból összehozott birodalmukat? „Az ellen nem véd!” – ahogy a klasszikus mondja. Ők is úgy mennek majd a levesbe, ahogy a többi hasonló példa esetén a többi hasonlók. A pénzt, az erőforrást, az állami támogatást és a vállalatot viszi majd a NER, az erkölcseiktől azonban a Volt szervezői saját magukat fosztják meg.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/27. számában jelent meg, 2019. július 5-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/27. számban? Itt megnézheti!