Volt egy egészen kiváló interjú a 24.hu-n Lendvai Ildikóval, az MSZP egykori elnökével, volt frakcióvezetővel. Mármint úgy értem, hogy a kérdezők voltak egészen kiválóak, és nem az interjúalany. A kérdezett ugyanis felvonultatja a teljes arzenálját annak, amiért az MSZMP-t, de annak utódpártját, az MSZP-t is annyira tiszta szívvel lehetett utálni a 80-as évektől egészen a kétezres évek végéig. Lendvai szinte tankönyvi példaként mutatja be az elvtelen kommunista politikusnak az állampárti apparátustól a demokrácia iránt elkötelezett szociáldemokrata széplélekig tartó pályaképét, közben önfelmentésből olyan mintát szolgáltatva, hogy a következményekkel való szembe nem nézés jelenségét mostantól a magyar nyelvben lendvaizmusnak volna szükséges hívni.
A lendvaizmus létezése a kommunista utódpártokban azonban nemcsak a MSZP és a DK problémája, hanem az egész országé. Amíg ugyanis a lendvaizmus létezik a magyar politikában (a jelenség névadója ma is aktív politikus, hiszen egyrészt az MSZP programtanácsának elnöke, másrészt a baloldali lapok véleményrovatának rendszeres szerzője, politikai vitaműsorok állandó szereplője), addig sokaknak a Fidesz lesz a kisebbik rossz, ha választási helyzetbe kerül.
I. felvonás, amelyben Lendvai elmeséli, miképpen lett kommunista
Lendvai Ildikó elmeséli Pető Péter és Bita Dániel mikrofonja előtt, mennyire megérintette az ’56-os forradalom, és hogy mennyire bánta, hogy visszarendeződés követte azt. Ennek ellenére 28 évesen belépett az ’56-ot eltiprók, a szovjet hadsereget behívók pártjába. Hosszasan, több oldalról megközelítve is rávilágít, hogy ezt nem az érvényesülése érdekében tette, majd elmondja, hogy miképpen ívelt fel a karrierje a párttagság vállalása után.
Az elvtársnő legalább kitalálhatott volna valami újat, mert a kommunisták szokásos „naiv voltam, szerettem volna megreformálni a rendszert” érvére hivatkozik, valamint a még közönségesebb, „akkor már nem akasztott a párt”-kártya is előkerül. Talán azt remélhette ’74-ben az elvtársnő, hogy ő és társai tevékenysége okán feltámadnak az addig felakasztott százak.
II. felvonás, amelyben megtudhatjuk, hogyan nem cenzorkodott a párt cenzúraosztályán az et.nő
Természetesen Lendvai Ildikó is belülről bomlasztotta a pártot a nyolcvanas években, mint szinte mindenki, aki része volt a pártapparátusnak, és megszólalt a rendszerváltás óta. Micsoda vidám jelenetek lehettek ott az MSZMP kulturális alosztályán, amikor egy-egy jól sikerült diverzánsakció közben kiderült, hogy „te is bomlasztani vagy itt? De hiszen én is”! Lendvai szerint munkálkodása alatt nem sok minden maradt, ami nem jelent meg. Arról persze hallgat, hány tönkrement alkotói pálya lehet az a „nem sok minden”.
És bár arra a kérdésre, hogy cenzori munka volt-e, amit végzett, a kifinomult „a francokat!” válasszal felel, ezt követően szépen elmeséli, miképpen akadályozták meg egyes művek létrejöttét. Elmondja, hogy ez nem úgy működött, hogy bizonyos sorokat kihúztak egy-egy adott újságból, könyvből, hanem vagy nem is próbálkoztak vele a kiadók, azaz öncenzúra működött, a kiadóvezetők, főszerkesztők hozzávetőlegesen tudták, hogy mi az, ami belefér, mi az, ami nem, vagy ha nem tetszett, amit kiadásra mégis beadtak hozzájuk, akkor nem az inkriminált sorok, hanem a teljes mű megjelenését tiltották meg. Mi ez, ha nem a klasszikus cenzúra? Lendvai elmondása szerint az is a feladata volt, hogy nyerje meg az állampártnak kollaboránsokat, akik „háziasítva” igazolták, legitimálták aztán a rendszert.
III. felvonás, amelyből megtudjuk, hogy a kommunista párt apparátusában dolgozó Lendvai Ildikó a rendszerváltáskor már nem sírta vissza a régi rendszert
Egészen megdöbbentő, hogy az MSZMP-ben tevékenykedők hogyan lettek hirtelen a demokrácia hívei. Lendvai, aki elmeséli az interjúban, miképpen szolgálta ki a rendszert egészen 1989-ig, hirtelen a szociáldemokrácia híve lesz. De nem csak ő, tömegével léptek át az MSZMP-ből az MSZP-be politikusok ’89–90-ben.
Mint mondja, „ha a régi rendszert sírtam volna vissza, akkor Thürmerékkel tartok, ami eszembe sem jutott. …egy pillanatnyi rossz érzésem nem volt a rendszerváltással”. Egyébként valószínű, hogy ma már ő is így gondolja, így emlékszik erre. De az azért mégsem életszerű, hogy a korábban Kádár Jánost, a kommunizmust és a szovjet megszállást szolgálók tömegei fedezték fel magukban a demokrata elköteleződést. („Azt gondoltam, fontos megértetni a világgal, hogy a baloldali értékeknek van helyük egy többpárti demokráciában, létezhet demokratikus baloldal.”) Sokkal életszerűbb, hogy így vélték átmenthetőnek „megalvadt struktúráikat”.
Epilógus
Így a 30. évfordulóhoz érve sokkal megértőbb vagyok már az Antall-kormánnyal és az MDF 1990–94 közötti kormányzásával, mint voltam, mondjuk, a 90-es években. Már értem és látom, hogy sok tekintetben valóban kényszerpályán mozgott a kamikazekormány, amelyben sok mostani idős barátom is részt vett.
Azt viszont soha nem fogom megérteni, miképpen ronthatták el ennyire a kommunisták felelősségre vonását, és hogy nem lehetett megtiltani az MSZMP-funkcionáriusok rendszerváltás utáni politikai pályára lépését, ahogy tették ezt több másik kelet-közép-európai országban. Rengeteg mostani bajunk is ebből fakad: amíg sokan megborzonganak egy-egy korábbi kommunista politikus láttán, és ezután sokaknak Orbán jelenti az egyébként hamis mentsvárat, amíg sokaknak nem alternatíva egy KISZ-es, MSZMP-s személyekkel tűzdelt választási lista, addig az ellenzéknek nem sok siker terem, addig csak az örök második pozíciója marad. (Az persze más kérdés, hogy a Fideszben lassan több a volt bolsevik, mint az utódpártokban, de amíg nemzeti mázzal öntik le a narancstortát, és az MSZP-ben olyan emblematikus figurák fújják a passzátszelet, mint Lendvai Ildikó, addig ez sajnos nem fog feltűnni a széles rétegeknek.) Arról nem is beszélve, hogy így a magyar baloldal sem tudott-tud megújulni, amíg ezt az utódpárti stigmát nem veti le magáról.
Még többet olvasna Gulyás Balázstól? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/22. számában jelent meg május 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/22. számban? Itt megnézheti!
