Egy évvel ezelőtt kezdődő cikksorozatom (A konzervatív értelmiség kifarolása a kötcsei sátorból 1-2-3–4.), amely egyik állítása az volt, hogy a Fidesz holdudvarát elhagyta a keresztény-konzervatív értelmiség, engem is meglepve számottevő visszhangot váltott ki.
Ha visszatekintünk a sorozat első elemének megjelenése óta eltelt egy évre, láthatjuk: egyrészt a cikkekben leírt folyamat még látványosabbá vált, sőt megkockáztatom, hogy le is zárult, másrészt pedig az általam az írásokban megénekelt polgári Magyarország eszménye ismét a közbeszéd gyújtópontjába került.
Érdekes, de egyáltalán nem ellenemre való módon, ellentétben az 1998 és 2002 közötti időszakkal, ezúttal az ellenzék egy jól körülírható, az óbaloldalon kívüli része foglalkozott a témával.
A Jobbik elvi nyilatkozatot fogadott el, amelynek hangsúlyos eleme a polgári gondolat (az elvi nyilatkozat egyik szerzőjével, az Országgyűlés új alelnökével készült interjút itt olvashatják). A Momentum új elnökségét is foglalkoztatja a téma, olyannyira, hogy a testület egyik új tagja, Körömi Attila „a polgári Magyarország megjelenítőjeként” fogja fel pártján belüli szerepét. Egy Fideszben csalódott csúcsértelmiségi, a tudományos akadémia korábbi elnöke, Pálinkás József professzor pártot tervez felhúzni a polgári gondolat köré. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökének, Márki-Zay Péternek is ez a krédója. Az LMP más tészta, ám ha minden úgy alakul a tisztújításukon, ahogy Ungár Péter szeretné, akkor a zöldpárt jobboldali fordulatot vehet.
Megint más kérdés, hogy nem kontraproduktív-e, ha mindenki ugyanarra a célcsoportra hajt, de ezzel majd egy később megszülető írásban kívánok foglalkozni.
Az előzményeknél még fontos megemlíteni, hogy ez a „polgári forradalom” egy kis videós blogban indult el, a Három a Magyarban, amelyet Lukácsi Katalinnal és Pápay Györggyel készítettük, és két évadot ért meg. Soha nem múló hála és köszönet nekik azért, hogy hajlandók voltak a „frontrajt-vonalra” állni, és először kimondani, hogy igenis, akkor is, csak azért is ragaszkodunk a polgári Magyarország álmához, ha a Fidesz már nem.
Ugrás volt a semmibe, de megérte. Ugyanis rengetegen követtek bennünket. Először csak vonakodva, sokszor nyíltan fel nem vállalva azt, hogy csalódtak a kormánypártban.
Több olyan impulzus is ért a hetekben, amely kapcsán ez eszembe jutott. A Fidesz hivatásos politikusai, akik abból élnek, hogy Orbán Viktor és vagyona érdekeinek megfelelően nyomogatnak gombokat, nyilván egzisztenciális okokból nem szállhatnak ki a „gazda” kloákájának környezetéből: a zsákmányból nekik odavetett mócsingos darabok okán maradnak a rendszer mellett. De mi a helyzet a Fidesz szavazóival és az értelmiségi holdudvarral?
A közelmúltban olvastam egy felmérést, amely azt elemezte, kik támogatják jelenleg a kormánypártot. Lesújtó kép rajzolódik ki a tanulmányból: a tipikus Fidesz-szavazó csak általános iskolát vagy szakmunkásképzőt végzett. Jellemzően kistelepülésen élő, idős emberekről van szó, akik politikailag aktívak, azaz eljárnak szavazni. Ezek a polgártársaink önmagukat jobboldaliként határozzák meg, ám ez gyakran tartalom nélküli.
Amikor a kutatók rákérdeznek olyan értékekre, amelyek klasszikusan meghatároznak egy keresztény vagy konzervatív értékvilágú embert, már vegyes a kép. Sokkal inkább az erős vezető iránti vágy, az állami gondoskodás igénye és sajnos gyakran a xenofóbia jellemzi őket. Orbán Magyarországa Kádár Magyarországa.
A januárban e hasábokon tett megállapításomat (Magyar Hang, 2020/4.) is megerősítette egy minapi kutatás, miszerint azért könnyű tanulatlan embereknek a leggyengébbeket felfesteni ellenségképül, mert ezek az egyébként is megnyomorított, ezernyi frusztrációtól szenvedő emberek kapva kapnak azon, hogy a hatalom sugalmazása szerint vannak olyanok, akik még náluk is alávalóbbak, akiket még ők is lenézhetnek és gyűlölhetnek. Ez a kétmillió ember tartja fogva Magyarországot. És e kétmillió ember egy részével volna beszélnivalójuk azoknak, akik otthonosan mozognak ebben a kulturális közegben, azaz akik nem mondanak le a polgári Magyarországról.
Még az Orbán Viktor minden egyes porcikája iránti rajongásáról ismert Pesti Srácok is azzal büszkélkedik, hogy egyre több proli (az ő megfogalmazásuk, nem az enyém) szavaz a Fideszre. Sőt, ugyanezen fideszes elektronikus szórólap örömködik azon, hogy elpártoltak az értelmiségiek a kormánypárt mellől: „Istennek hála a »bunkókért«!” – írják.
És hát az a bizonyos kötcsei sátor is elvékonyodott, mi több, ellaposodott. Hol vannak már a Bod Péter Ákosok, Pálinkás Józsefek vagy Jeszenszky Gézák! Helyettük hosszú felsorolással lehetne élni volt kommunistákról Boros Imrétől és Bogár Lászlótól kezdve Bencsik Andráson és Csizmadia Lászlón át a III/II-es Tasnádi Lászlóig és Szita Károlyig.
Vannak aztán, akik vad liberálisból lettek a szélsőjobboldali Fidesz hívei, kezdve Csiszár Jenővel és Jáksó Lászlóval, a balliberálisok ikonikus műsora, a Heti hetes műsorvezetőivel (az előbbi a minap kapott kitüntetést szolgálataiért a külügyminisztertől), folytatva az SZDSZ két korábbi elnökével, Kóka Jánossal és Fodor Gáborral, s ott a helye ebben a groteszk panteonban a Pesti Srácok főszerkesztőjének, Huth Gergelynek is, akiről a minap került ki a világhálóra egy több évtizedes felvétel, amelyen még a „szabad fefogású természetvédők” vezetőjeként szerepel a mostani szélsőséges újságíró.
Ők maradtak. Elég lesz?
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/29. számában jelenik meg július 17-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/29. számban? Itt megnézheti!
