Két tüntetés Magyarországon

Két tüntetés Magyarországon

Egymásnak adják az élőlánc résztvevői a színművészeti egyetem chartáját (Fotó: Magyar Hang/Malatinszky Dávid)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szeptember első hetében két demonstrációt is tartottak, amely részben vagy egészben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kialakult patthelyzetre reagált. Mindenki – aki nem most érkezik épp haza egy másik bolygóról vagy egy adriai jachtútról – pontosan tudja, hogy a szeptember elsejére virradó éjjel a Színmű hallgatói blokád alá vonták az egyetemüket, így tiltakozva az Orbán-gépezet Vidnyánszky Attila színházi rendező képében történő elfoglalási és leuralási kísérlete ellen.

Pénteken az egyébként igen tiszteletreméltó, és egyben tisztes szándékok vezérelte Iványi Gábor, az Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkészi vezetője (lásd címlapos interjúnkat – a szerk.) szervezett tüntetést részben az SZFE, részben a felekezete által fenntartott iskolák állami forrásmegvonása okán. Nem tárgya jelen irománynak, de megjegyzem, rettentő kontraproduktívnak tartom, hogy folyamatosan csak hátrálunk, miközben az Orbán-féle sötét energia csak jön és jön, és felfalja Magyarországot.

Mialatt a többség tisztességesen fizeti az adót (jó, a nercegek inkább offshore adóparadicsomokba menekítik a költségvetés elől a pénzüket), és a fülkeforradalom élcsapata két kézzel szórja a pénzt a Tudjukki strómanjainak, közben a másik kezével elvesz olyan közösségektől, amelyek például hátrányos helyzetű gyerekek oktatásának terheit vállalják át az államtól. Ilyen például Iványi Gábor vagy L. Ritók Nóra iskolája, vagy a Dr. Ámbédkar Iskola. És mi a válasza erre a halk többségnek? Szervezzünk gyűjtést! Tehát fizetjük az adót, azt ellopják, majd megvonják a költségvetési forrásokat a fontos közfeladatot átvállalóktól. És mi nem tiltakozunk, akciózunk, kényszerítjük a hatalmat, hanem összeadjuk azt a pénzt, amit elloptak, századszorra is. Így százegyedszer is meg fogják ezt tenni.

A pénteki – mondom, egyébként jó szándékú – tiltakozás minden volt, ami miatt olyan jó volt utálni a 90-es évek magyar közéletét; a szervezők gyakorlatilag újrahasznosították a Demokratikus Charta valamelyik ez évtizedben megrendezett tüntijének forgatókönyvét. Annak minden kellékével, talán csak a barna esőtől védő ernyők jelentettek fájó hiányt. Ilyen koreográfiával, és a fenti, 90-es évekbeli közeget idéző fellépőkkel (a teljes vagyonomat, sőt a nyakamat is rá mertem volna tenni, hogy lesz Pa-Dö-Dö minikoncert). Ezen túl a pénteki dzsembori szervezői (harmadszorra is leírom: a jó szándékukat nem vitatom el tőlük) nem is értik már, hogy 2020-ban hogyan kell látványos, maradandó „bevésődést” adó tiltakozó rendezvényt szervezni. Nem lehet háromórás, semmitmondó monológokkal és ezernyi szónokkal operáló (üde színfolt volt a néhány művészfelszólaló énekes vagy verses produkciója), statikus rendezvénnyel hatást elérni.

Ellenben vasárnap! Na, a vasárnapi demonstráció szervezői, az SZFE hallgatói önkormányzata, na, ők értik a csíziót. Nem hangzik izgalmasnak, hogy emberek adogatnak egymásnak egy összegyűrt papírfecnit kilométereken és órákon át? Pedig nemcsak izgalmas, de még inkább felszabadító is volt. A tüntetés résztvevői ugyanis az általuk megfogalmazott követeléseket (Magna charta universitatum) úgy juttatták el az egyetem épületétől az Országgyűlés épületéig, hogy élőláncot alkotva egymásnak adogatták azt. Ráadásul nem is a legrövidebb úton, hanem közben az élőlánc érintette több fővárosi egyetem épületét. A szervezők figyeltek arra is, hogy a zsófiapusztai felelőtlenek (lásd: Magas életünk Futbóliában: Prégelés – Magyar Hang, 2020. szeptember 4.) lincselőmédiája ne tudjon belekötni a járványügyi előírások megszegésébe. Mindenkin maszk, kesztyű, stb.

Látszik, hogy ezek a színműs fiúk (és lányok) nemcsak a szimbólumokhoz értenek (ahogy a piros-fehér sávokból jelkép született, azt tanítani kellene), de a szervezéshez is. A kockázat persze benne volt a dologban, hiszen mi van, ha nem jön össze elég ember az élőlánchoz, de bíztak magukban, és még túl is szárnyalták a várakozásokat, helyenként dupla volt a szíriuszi DNS módjára tekeredő élőlánc.

Szóval nekik kellett jönni, „pár csenevésznek, hogy bebizonyítsák, nemcsak a szemetek tudnak magyarul”.

Olvasna még Gulyás Balázstól? Kattintson!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/37. számában jelent meg szeptember 11-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/37. számban? Itt megnézheti!

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

Ha Petőfi egyszer csak felbukkanna 2024-ben, Orbán Viktornak nem is kellene olyan nagyon erőlködnie, hogy meggyőzze őt a NER igazáról – mondta a költő visszatéréséből féktelen szatírát gyártó animátor, aki szerint az alkotását talán még Bayer Zsolt is nevetgélve nézné. A YouTube-on két hete bemutatott videó nagyot megy, eddig több mint 110 ezren látták, és hamarosan jön a folytatás. Mitől különleges hely a Szondi utca, hogyan fordul „a teremtője” ellen Petőfi, mi a baj Gyurcsánnyal, miért gesztikulál olyan hevesen Tölgyessy Péter és hogyan lett ekkora a siker a videó? Erről kérdeztük az animáció alkotóját, aki örül a pozitív visszajelzéseknek, bár felkészült az ellenkezőjére is, őrzi anonimitását, a közönségtől pedig csak madártejet vár támogatásként.