Lázár Ervin meseregénye 2020 októberére hangszerelve
„...az erdőlakók kalandjai a kisszerű vitákon túlmutatva a másik elfogadásának tanulásáról szólnak, arról, milyen nehéz feladniuk úgy önmagukat, hogy valami értékesebb részévé válhassanak, ennek az elfogadásnak lesz az alapja a szeretet.” (Forrás: Pompor Zoltán magyar szakos tanár PhD-dolgozata/Wikipedia: A Négyszögletű Kerek Erdő szócikke)
A Négyszögletű Kerek Erdő közepén lévő tisztásnak, ahol a lények éltek, minden adottsága megvolt, hogy ne vegye be magát ide a szomorúság, az irigység és a gyűlöletet, hanem a vidámság és a szeretet rétje legyen. Ez még annak ellenére is így volt, hogy száz éve a tisztástól elcsatolták az erdő kétharmadát.
Egy ideje Dömdödöm mintha nem lett volna önmaga. Mintha nem ugyanaz a Dömdödöm lett volna, akit megismertek és megszerettek a Négyszögletű Kerek Erdő lényei: Mikkamakka, Vacskamati, Aromo, Szörnyeteg Lajos, Bruckner Szigfrid és Ló Szerafin. Mintha kicserélték volna Dömdödömöt.
Először csak azt észlelték, hogy egyre kevesebbszer mondta, hogy „dömdödöm”. Egyre többször kommunikált velük, az erdő lakóival csak olyformán, hogy toppantott a lábával, ha elégedetlenségét akarta kifejezni. Egyre gyakrabban ráncolta össze a homlokát, és a tekintetében is a düh és harag tükröződött. Egy idő után már szinte meg sem ismerték a társai, a valaha kedves és szeretetteljes Dömdödöm tovaillant, hogy egy méregzsákot találjanak a helyén az erdei tisztást benépesítő teremtések.
Dömdödöm továbbra sem tudott semmit mondani azon túl, hogy dömdödöm, de mintha ezekben az új dömdödömökben nem lettek volna benne azok a meghitt érzelmek, amelyeket addig társai belegondoltak, és Mikkamakka oly’ értőn interpretálta az erdő polgárainak. Dömdödöm próbálkozott több mindennel, hogy kivívja mások nagyrabecsülését. Gitározott és verseket is írt, de egyikkel sem ment sokra. Vacskamatiék ugyan mindig megtapsolták, amikor előadta nekik Dömdödöm című gitárszámát vagy Dömdödöm címmel írt költeményét, ám az erdő tisztásán túl nem érdekeltek ezek senkit sem. Egy idő után Píécsdínek kezdték hívni, mert minden versét, minden levelét így írta alá: Dömdödöm, Píécsdí.
Az új Dömdödöm, avagy Píécsdí leginkább talán Aromót, a fékezhetetlen agyvelejű nyulat gyűlölte. Utálta, hogy amikor ő azt mondta, „dömdödöm”, a tapsifüles rendszerint visszakérdezett, és a részleteket követelte rajta. Gyűlölte azért is, mert Aromo ugyan nem írta oda a neve mögé, hogy Píécsdí, mégis mindenki adott a szavára. Dömdödömnek egészen egyszerűen elege volt a mellőzöttségből és önnön középszerűségéből. Torkig volt vele, hogy senki nem fedezte fel az ő tálentumát, hogy senki nem mondta neki: „Dömdödöm, gyönyörűen gitározol, és mesések a verseid.”
Dömdödöm elismerésre vágyott, és ezt meg is kapta, amikor megjelent a tisztáson tuskólábú, a hordóhasú, a lepényfülű, a szelencemellű, a széllelbélelt Kisfejű-Nagyfejű Zordonbordon. Zordonbordon azt szerette, ha szomorkodnak, bánatoskodnak, és ki nem állhatta, ha röhécselnek, nevetgélnek vagy vihorásznak.
Kisfejű-Nagyfejű Zordonbordon – vagy ahogy a kevés (érdek)barátja hívta: Viktor – elmondta a tisztás lényeinek, hogy hamarosan megindítják végső támadásukat a pomogácsok, és a tisztásnak még a helyét is sóval hintik fel. Zordonbordon-Viktor szerint egy dolog segíthet csak a pomogácsok ellen: a harc. Zordonbordon azt is elárulta, azért jött, mert segíteni akar. Ő, de csakis ő meg tudja állítani a pomogácsokat, de csak ha Ló Szerafinék átadják a kincseiket.
Dömdödöm Píécsdí érezte, hogy eljött az ő ideje, Kisfejű-Nagyfejű Zordonbordon az, aki által ő is olyan okos lehet, mint Aromo, olyan jószívű, mint Szörnyeteg Lajos, és olyan bátor, mint Bruckner Szigfrid. Dömdödöm Píécsdí már korábban is próbálkozott azzal, hogy a mások által felépített homokvárakat lerombolja, a Négyszögletű Kerek Erdő filmeseiről, Nemes-Jeles Mikkamakkáról, Deák Vacskamatiról, és az elkészült, gyakran Oscar- és egyéb díjas alkotásaikról például olyanokat mondott, hogy „a nemzetközileg díjazott filmjeink valójában a szégyeneink, nem a büszkeségeink”, meg hogy „az első világháborúban az ellenséghez tartozó franciák (értsd: pomogácsok) írnak filmet az Osztrák–Magyar Monarchia (a Négyszögletű Kerek Erdő), Magyarország (a tisztás), Budapest és a magyarok felelősségéről, önmagában botrány”.
De csak most indult be igazán. De nem elégítette ki, hogy Vacskamatit, Mikkamakkát és a többieket ledömdödömözte, nem. Érezte, neki a legjobb, a legnemesebb szívűbe kell belerúgni, mert úgy érezte, ezzel ő maga nagyobb lesz. Ervin, a Mesélő ellen fordult. Azt írta róla Zordonbordon-Viktor újságjába, hogy „dömdödöm”, ami annyit jelentett: hogy „akinek nincsenek igazán jó ötletei, az variál. Lázár Ervin meséi mindig is taszítottak”.
Dömdödöm innentől már csak ilyen negatív tartalmú dömdödömöket mondott. Érezte, hogy a gyűlöletkeltés jó, hogy erőt ad neki, hogy dolgozik az adrenalin.
És bár Kisfejű-Nagyfejű Zordonbordon nem dicsérte, és azt sem érezte, hogy szeretné őt – úgy, mint ahogy átváltozása előtt a Négyszögletű Kerek Erdő lakói szerették őt –, de néha megsimogatta a fejét, és ráadásul berakta dolgozni a Filmarchívumba. Dömdödöm boldog volt.
Olvasna még Gulyás Balázstól? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/42. számában jelent meg október 16-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/42. számban? Itt megnézheti!
