Amikor 2018. április 8-án a magyar emberek akarata, trükkök százai, valamint a 2011. évi, az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény jótékony hatásának köszönhetően harmadszorra is kényelmes, kétharmados hátországgal történő kormányalakításra kapott lehetőséget Orbán Viktor, úgy kommentáltam a fideszesek triumfálását a Facebookon, hogy vajon a harmadik kétharmad után immár „lesz elég ereje arra a »keresztény« kormánynak”, hogy szigorítsa az abortusz szabályozását?
Persze ez már akkor is csak heccelés volt, tudtam 2018 áprilisában is, hogy ilyen szigorítás nem fog történni Orbán Viktor Magyarországán. Pedig abból, amit a Dunántúli-középhegység géniusza állít magáról és kormánya világnézeti ihletettségéről, egyenesen következni kellene, hogy lépéseket tesznek a megfogant életek további védelmében. Csakhogy ők semmiféle ideológiai ihletettséget nem gondolnak komolyan. A keresztény, konzervatív, jobboldali jelzők (kész szerencse, hogy a „polgári” használatáról már leszokófélben vannak) csupán mázt jelentenek a korrupció, a kormányzási alkalmatlanság és a hataloméhségük elfedésére. Az abortuszkérdésben tisztában vannak vele, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége meglehetősen liberálisan viszonyul a dologhoz, ezért soha nem fognak szigorítani rajta. Az olyan finomságok, hogy tíz, lassan tizenegy hatalmon töltött év alatt bőven lett volna lehetőségük és idejük meggyőzni a társadalmat arról, hogy ne gyilkolásszunk le annyi megfogant magyart, már említésre sem méltók. Nem a meggyőzés és a finomságok korát éljük.
Jómagam katolikusként és humanistaként nagyon is úgy gondolom, hogy minden élet számít: a méhen kívüliek ugyanúgy, mint a még méhen belüli életek. Fontosnak tartom a női jogokat is, ám úgy vélem, hogy azok nem terjedhetnek ki egy másik élet kioltása feletti döntésre. Arról hajlandó vagyok vitát nyitni, hogy honnan tekinthető életnek, emberi életnek az, ami-aki az édesanya hasában növekszik (most úgy gondolom, hogy a fogantatástól, de észérvekkel meggyőzhető vagyok, ettől eltérő megközelítésről), és talán el tudnám fogadni azt is, hogy bizonyos esetekben (anya életének veszélye, nemi erőszak által fogantan, és teljesen életképtelen magzat esetében) meglegyen a lehetőség a művi vetélésre.
Egészen megdöbbentő volt azt tapasztalnom, amikor olyan teszteket végeztek várandós feleségemen és a szíve alatt növekvő gyermekünkön a maga teljes természetességével, amely a Down-szindróma kiszűrésére volt hivatott. Nem azért, mert ne akartam-akartuk volna tudni, ha ilyen betegséggel születik a gyerek, hanem azért, mert ezek a szűrővizsgálatok nem azt szolgálják, hogy még jó időben felkészítsék lélekben a szülőket, hogy beteg babájuk fog érkezni, hanem arra szolgálnak, hogy ha akarják, akkor el tudják vetetni a magzatot. Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, amikor én ahhoz venném a bátorságot, hogy egy már megfogant élet meggyilkolásáról döntést hozzak. Ez az én szilárd álláspontom, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ezzel a hozzáállással csak egy törpe kisebbség része vagyok Magyarországon. Elfogadom, hogy a többség nem így látja, és azt is elfogadom, hogy ennek a többségnek az akarata érvényesül az abortuszt szabályozó törvényeinkben. Nagyon is vágyom arra, hogy megváltozzék honfitársaim többségének álláspontja a kérdésben, és ha ez megtörténik, akkor elvárom, hogy ez az attitűdváltozás megjelenjék a jogszabályainkban is.
Csakhogy. A Fideszt soha nem az érdekelte, hogy a társadalom mit gondol egyes kérdésekről. Ha az érdekei úgy diktálták, bármilyen jogszabályt erővel átnyomott, akár pár nap alatt is, bármilyen társadalmi egyeztetés nélkül. Ezért írtam, amit írtam 2018 áprilisában. Ha nem az anyagi érdekeiknek, csupán a hirdetett ideológiájuknak, és az emberi élet mindenek felettiségének megfelelően kellene cselekedniük, miért száll az inába a bátorsága a hazánk 133 legbátrabb emberének (Orbán nevezte így nemrég a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőit) és vezérüknek, aki saját magát utcai harcosnak nevezi?
Ez az egész onnan jutott eszembe, hogy a közelmúltban belpolitikai válságot okozott Lengyelországban, hogy a konzervatív lengyel kormány szigorította az abortuszszabályozást. Sokan hasonlítgatják össze a lengyel és a magyar autokratikus törekvéseket, mióta mindkét országban antidemokratikus folyamatok indultak be. Én mondok egy nagy különbséget: míg Orbánék nem, addig Kaczynskiék nagyon is komolyan gondolják a keresztény, konzervatív értékeket. Lehet ezért a lengyel kormánypártot szeretni vagy gyűlölni, de ők valóban mindent annak rendelnek alá, hogy az ideológiájukat érvényre juttassák a politikában és a lengyel mindennapokban. Teszik ezt 2015 óta sajnos antidemokratikus eszközökkel. (Van még egy nagy különbség is, amely most nem tárgya ugyan ennek az írásnak, de említsük meg: míg Orbán malacperselye, Mészáros Lőrinc mostanra a leggazdagabb magyarrá lett a semmiből, addig Jaroslaw Kaczynski egy kis lakásban él macskáival, és - annak halálig - az édesanyjával.)
A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) ezért nem foglalkozott a várható következményekkel, a tiltakozásokkal, hanem keresztülverte az abortusz valóban drasztikus szigorításáról szóló jogszabályokat. A mi drágalátos magyar kormánypártjaink, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt pedig hiába tetováltatja a homlokára hogy ők a világ legkeresztényebb keresztényei, soha nem fognak hozzányúlni az abortuszkérdés szigorításához. Míg a PiS legfontosabb célja a világnézetük elterjesztése, egyeduralkodóvá tétele, annak a politika minden szintjén való megjelenítése, és mindent ennek rendelnek alá, addig a Fidesz legfontosabb célja a hatalom és a rablott vagyon megtartása.
És mindent ennek rendelnek alá.
Olvasna még Gulyás Balázstól? Kattintson!
