Vitatható kérdés, hogy a képviselői immunitás mint jogintézmény szolgálja-e még a közérdeket, vagy nem több mint egy amúgy is kiváltságos csoport idejétmúlt és fölösleges privilégiuma, amit érdemes lenne felszámolni, de legalább megreformálni. Úgy gondolom, vitán felül áll, hogy a képviselők személyét, munkáját, biztonságát óvni kell a megfélemlítéstől, az erőszakos nyomásgyakorlástól, az igazságszolgáltatás intézményeinek politikai célú felhasználásától. A képviselői immunitás elvileg ezt szolgálja, s ezen belül is leginkább azt, hogy a kormányzat ne tudja a rendőrséget meg az ügyészséget hatalmi igényű leszámolásra felhasználni, és hogy a képviselői munka ne váljon végeláthatatlan pereskedéssé, melynek során a célba vett politikai rivális a fél életét bíróságon töltheti.
Ezek megalapozott szempontok – mégis úgy érzem, hogy egy jogállamban ez a jog mindenkit meg kellene hogy illessen: képviselőket, politikai aktivistákat és civileket egyaránt. A képviselői immunitás intézményének puszta léte a nyílt beismerése annak, hogy csakis az elit tagjainak a jogai érnek bármit is. Ez talán elfogadható volt a XIX. meg a XX. században, amikor a képviselői immunitás még a jogérvényesítés lehetőségének egyik biztosítéka volt a születési előjogokkal rendelkező feudális elittel szemben, de bizarr és ijesztő ma, amikor a nyugati féltekén az egyszeri ember úgy gondolja, hogy megvalósult a törvény előtti egyenlőség. Magyarország persze más kávéház: itt a törvény asztalánál senkinek nincs bérelt helye – még a méltóságos elit is áhítattal lesi, hogy mikor és mit hullajt le asztaláról az uralkodó királyi kegy és feudális előjog gyanánt.
Az mindenesetre ma is súlyos probléma, hogy befolyásos kevesek a közhatalmat ellenőrző, azt bíráló személyeket – és nemcsak képviselőket – beláthatatlanul elhúzódó perekbe kényszerítik. Kritikusként magam is váltam már gazdag és tekintélyes rendszerkliensek jogi bosszúhadjáratának áldozatává, mert nem volt kedvük eltűrni a közszereplésükkel járó sérelmeket. Mindössze a YouTube-csatornám nyilvánosságának köszönhetem, hogy ezek a tárgyalások inkább bizonyultak hasznosnak, mint károsnak rám nézve. Úgy vélem, hogy ettől, amennyire lehet, védeni kellene azokat, akik a közösséget képviselik – mondjuk, azzal, hogy a bíróság szankcionálja a sorozatos és visszaélésszerű jogi kereseteket.
A magyar szokásjog a rendszerváltás óta úgy fest, hogy közvádas ügyekben az országgyűlési többség mindig kiadja a képviselőt az igazságszolgáltatás intézményeinek, magánvádas ügyekben azonban soha. Tehát az immunitás a gyakorlatban egy bürokratikus akadály, ha az ügyészség áll szemben egy képviselővel, viszont a törvényhozás mindenkori többsége a rágalmazási és becsületsértési eljárásokkal szemben eddig védelmet gyakorolt. De csak eddig. Az Orbán-rendszer Szabó Tímeával szemben ugyanis felülvizsgálta a harminckét éves konszenzust, és két politikai tárgyú véleménye miatt megtagadta tőle az immunitást.
Egyik esetben Szabó Tímea azt kifogásolta, hogy Bús Balázs, a Fidesz egykori óbudai polgármestere helytelenül járt el a felügyelete alá tartozó óvodában történt gyermekmegrontás ügyében: nem tájékoztatta a szülőket a rendőrségi vizsgálatról, vagyis arról, hogy egy pedofil elkövető garázdálkodott az intézményben, s ezzel a képviselőnő értelmezése szerint eltussolta a bűncselekményt. Másik esetben a képviselőnő azt állította Kaleta Gáborra és más Fidesz-közeli bűnözőkre utalva, hogy az állampárt pedofilokat rejteget.
Nem kell jogi végzettség annak megállapításához, hogy Szabó Tímea egy véleményt fogalmazott meg: országgyűlési képviselőként értelmezte a választókerületében és az országban történt eseményeket. Keményen? Durván? Túlzásokba esve? Alighanem. Bár az is tény, hogy kevésbé, mint a kormányzati propaganda, amely sem Istent, sem embert, sem tényt, sem igazságot nem ismer, ha épp homoszexuálisokat akar pedofilokkal összemosni, vagy óvodásokat akar tőlük széles gesztusok kíséretében megvédeni. Miközben a mentelmi jog elérvénytelenítése egy hallatlanul elkeserítő fejlemény, annak legalább örülni lehet, hogy a gyermekek megrontására vonatkozó visszaélések ügyei nem sikkadnak el. Nyilván túlzó rágalom, hogy a Fidesz a pedofilok pártja – az ugyanakkor kétségbevonhatatlan, hogy a tizenkét éve korlátlan felhatalmazással kormányzó állampárthoz mára minden létező emberi hulladék hozzácsapódik, mert ott remélhet biztonságot és karriert.
Akármi is akárkinek a véleménye a képviselői immunitás szükségességéről, mára ez az intézmény is csak annyit ér, mint az Országgyűlés: a semminél is kevesebbet – amennyiben a valaminek látszó semmi valóban kevesebb, mint a semminek sem látszó semmi. Bármit és mindent, ami érték, jog és ethosz, a feudális állam cinizmusa és a király önkénye lassan, de biztosan kilúgoz a gyakorlatból. Ha a képviselők mentelmi joga annyit ér, hogy Orbán Viktor bármikor megvonhatja, amint valamelyikük neki nagyon nem tetszőt mond, akkor miért nem törli el egyszer s mindenkorra? Kinek tartozik a felséges úr egy olyan jogállami biztosítékkal, ami senkit nem véd meg? Hisz Magyarországon mindössze két körülmény jelent védelmet: az ártalmatlan, meghunyászkodó kisemberség és Orbán Viktor megbecsülése. Sokkoló lehet Szabó Tímeának kiesni egy olyan pikszisből, ahol még Gyurcsány Ferencnek is biztos helye van.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/25. számában jelent meg június 17-én.
