Az HBO dokumentumfilmjét nézve egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy Michael Jackson valóban pedofil volt. Csakhogy ez az ügy nem pusztán róla szól, hanem az őt körülvevő emberekről és főleg azokról a szülőkről, akik elég felelőtlenek és kapzsik voltak ahhoz, hogy elnézzék, amint egy felnőtt férfi újra meg újra egy ágyban alszik a gyermekükkel. Valamennyien asszisztáltak a nyilvánvalóan beteges és akceptálhatatlan életmódhoz, mert Michael Jackson túl bőven áradó pénzcsap volt ahhoz, hogy lecsatlakozzanak róla. A szülők saját gyermekeiket küldték a Sohaország nevű mézeskalácsparkba ékszerekért, családi házakért és a popkultuszból merített, kétes kiválasztottság-tudatért, a nagy létszámú személyzet tagjai pedig következetesen elfordították a fejüket, nehogy meglássák a nyilvánvalót. Aki beszélni mert, azt drága ügyvédekkel, dollártízmilliókkal és érzelmileg zsarolt gyermekszeretők hazugságaival elhallgattatták.
Michael Jackson nem volt klasszikus pedofil. A pedofil olyan felnőtt, aki trauma vagy belső zavar nyomán gyerekekre gerjed – beteg, veszélyes ember, akit azért is nehéz kiszúrni és kiszűrni, mert az életét amúgy jól menedzseli. Michael Jackson azonban nem pusztán a szexualitásában volt megnyomorítva, minden egyéb téren is: erőszakos, bántalmazó apja kifejezetten sztárságra tenyésztette, és nyolcéves korától a színpadon tartotta elképesztően tehetséges kisfiát, hogy minden dollárt kisajtoljon belőle. Megfosztotta gyermekkorától, a felfoghatatlanságig nyomorította a személyiségét, a szociális képességeit, a felnőtt intimitásra való alkalmasságát – mindezt a média és a közvélemény ujjongásától övezve.
„Michaellel minden természetesnek tűnt" | Magyar Hang
Az Elhagyni Neverlandet a családtagok története is, akik annak idején félrenéztek, elhallgattatták magukban gyanakvásukat.
Michael Jacksont saját apja vezetésével kifosztotta a show mámorában tobzódó világ, elragadta a gyermekkorát, a szabadságát és a személyiségét.
Törvényszerű volt a kétségbeesett és patológiás reakció: öncsonkítás száz műtét képében, és kényszeres regresszió a gyermekkorba. Amennyire minden jel arra utal, hogy Michael Jackson fiúgyermekeket rontott meg, éppúgy utal minden jel arra, hogy ezt nem egy beteges szexualitású férfi, hanem egy férfi testben élő homoszexuális fiúgyermek tette, aki kifejezetten azért gerjedt nyolcéves-forma fiúkra, mert pszichoszexuális fejlődése ebben az életkorban rekedt. Michael Jackson nem pusztán fiúgyermekeket rontott meg, hosszú éveken át tartó párkapcsolatokat tartott fenn velük a szülők aktív közreműködésével. Íme: a szexuális zaklatás, a metoo áldozatai nem feltétlenül nők, hanem sokszor fiúgyermekek – vagy akár idős férfiak.
A hús és a sérelem piaca | Magyar Hang
Ha emberi nőstény vagy hím párosodni kíván, szexuális javaival kétféle tőzsdén kereskedhet. Egyik a hús-, másik a metoo-piac.
Ma a zenét sugárzó tévék döntéshozói tömegével süllyesztik el Michael Jackson klipjeit, dalai lekerülnek a rádiók lejátszási listáiról, szobrát raktárba zárják, hogy aztán megsemmisítsék. Helyes ez? Úgy gondolom, hogy nem. Michael Jackson minden jel szerint pedofil volt, de az biztos, hogy egy nagyon beteg ember. Ez pedig hozzátartozik az örökségéhez – egyrészt helytelen, másrészt lehetetlen volna kitörölni a kultúránkból. Michael Jackson a huszadik század legnagyobb előadóművésze volt – nem pusztán énekes, de zeneszerző, szövegíró, táncos és koreográfus.
Nem pusztán géniusz volt, ötszörös géniusz.
A gyermekeket megrontó Michael Jackson olyasmit alkotott, aminek a humánuma, a szépsége és a jelentősége megkérdőjelezhetetlen.
Nemcsak lehetetlen, de helytelen is lenne kitörölni Michael Jacksont a kultúrtörténetből. Egyrészt mert az életműve az emberiség egyetemes kultúrkincse, másrészt pedig mert ez épphogy nem a pedofíliával való szembenézés, hanem annak elfojtása volna. Elfojtása annak, hogy ez megtörtént a komplett emberiséggel, elfojtása annak, hogy becsületesnek tűnő szülők és alkalmazottak nem voltak hajlandóak észrevenni azt, ami a szemük előtt zajlott, elfojtása annak, hogy a teljes showbusiness évtizedeken át asszisztált ártatlan gyermekek megrontásához.
Új papság ír jövőt | Magyar Hang
A bizalom, amelyre társadalmaink épültek, mára elveszett. A rendszer recseg-ropog.
Michael Jackson dalait játszani kell, és beszélni kell arról, hogy mindez hogy történhetett meg: hogy hagytuk cserben a kisgyermekeket, és hogy hagytuk cserben a kisgyermek Michael Jacksont? Jackson szobrát ne tüntessék el, de illesszenek rá egy táblát, amely emlékeztet bennünket közös felelősségünkre a megrontott gyermekekért. Szóljanak a dalai a rádióban, de az egész napos röhögcsélés helyett a műsorvezetők beszéljék át e történet valamelyik aspektusát! Ne a tudattalanba szorítsuk, hanem próbáljuk megérteni, és levonni belőle a kellő tanulságokat!
Túl súlyosak ezek a bűnök, és túl briliáns ez az életmű, hogy csak úgy elfelejtsük Michael Jacksont.
A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/13. számában jelent meg, 2019. március 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/13. számban? Itt megnézheti!
