Mobil vécé, testhőt mérő karkötő: hová lesz az emberi méltóság?

Még március közepén kerestük meg a TASZ-t azzal a kérdéssel, hogy melyek a jogaink, amiket még veszélyhelyzet idején sem korlátozhatnak. Egy esetleges kijárási tilalom bevezetése után mi lenne az, amit biztosan nem tehetnek meg velünk? – érdeklődtünk akkor, nem sokkal a kijárási korlátozások bevezetése előtt. – Egy dolog van, ami nem korlátozható semmilyen esetben, ez az emberi méltósághoz való jog. A megalázó bánásmód, a hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció és még nagyon sok minden levezethető ebből a jogból. Ennek a korlátozására még a veszélyhelyzet sem ad felhatalmazást – érkezett a válasz Asbóth Mártontól. Eszerint tehát a járványhelyzet indokolhat időszakosan, célhoz kötötten olyan jogkorlátozásokat, amiket más esetben képtelenségnek tartanánk. Megfoszthatnak minket a betegjogainktól, a szabad gyülekezéstől, sőt, a szabad mozgástól is – ezek mind meg is történtek az előző hónapok során. De van valami, aminek elvételét semmi nem indokolhatja.

Április végén már a Bundestag elnöke, Wolfgang Schäuble beszélt arról: nem tekinthetjük egyetlen abszolút célnak a minél több élet minden áron való megmentését. Szerinte nem hagyhatjuk a döntéseket kizárólag a virológusokra, a világ leállításának pedig nemcsak gazdaságilag, de társadalmilag, pszichológiailag és számos más szempontból is borzalmas következményei lehetnek. A német alkotmány az emberi méltósághoz való jogról beszél, ami nem zárja ki annak kockázatát, hogy életünket veszthetjük – mondta.

Hogy ezek a mondatok egyáltalán elhangozhassanak ilyen magas pozícióból, ahhoz el kellett telnie ennek a szörnyű hónapnak. E négy hét alatt többet tanultunk az emberi méltóság korlátozásának változatos módjairól, mint korábban évek során. Itt persze főként azokat említve, akik az elmúlt évtizedeket többé-kevésbé emberi módon élhették, és nem kényszerültek mondjuk hajléktalanságra, nem éltek bántalmazó kapcsolatban, hogy más borzalmakról ne is beszéljünk.

Természetesen nem arról van szó, hogy ezek után lemondanának az életek védelméről, és a kórházak ne tennének meg minden tőlük telhetőt. Sőt, nem lehet elégszer kimondani, milyen emberpróbáló munkát végeznek az egészségügyben dolgozók.

Eközben viszont a társadalom többi része, de még a koronavírus-fertőzöttek sem mondhatnak le az emberi méltósághoz való jogukról. Egy aktuális történet, amiről a 444 számolt be: egy fertőzésgyanús nő izolációs szobába került Budapesten, itt pedig elmondása szerint napokig csak egyetlen fali mosdókagyló állt a rendelkezésére. Illemhely nem volt, csak egy mobil vécé, a fürdést pedig a kukába állva, a vizet kancsóval magára öntve oldotta meg. Időközben egyébként a második PCR-tesztje is negatív lett.

Az eset egyébként is különösen extrémnek tűnik, de akinek barátja, ismerőse került már kórházba koronavírus-gyanúval, tudja, hogy az átlagos helyzet sem sokkal jobb. Ha mosdó akad is, áramszolgáltatásra képes konnektor már nem feltétlenül, miközben folyamatosan retteg mindenki az illető közelébe menni – ideértve az egészségügyi személyzetet is.

És a fertőzéssel nem küszködők is sorra tapasztalhatják meg a korlátozások változatos módjait. Egyáltalán, hogy milyen az, amikor az állam és a hatóságok látványosan gyerekként kezelnek mindenkit. Rossz példa pedig mindig akadhat a szemünk előtt, elég csak kelet felé tekintenünk. Peking például épp azzal kísérletezik, hogy a testhőt mérő karkötőt adnak a diákokra, amit soha nem vehetnek le. Egészen változatos megfigyelési technikák épülnek ki a világ szerencsésebb részein is, sokan pedig kezdetben – a betegségtől tartva – hajlottak is elfogadni ezeket.

De a járványnak egyszer vége lesz, a(z első) csúcson a jelek szerint pedig már most is túl vagyunk. Mikortól kezdjük úgy érezni, hogy amit tegnap talán elfogadtunk volna, azt ma már az emberi méltóság súlyos megtiprásának gondoljuk? Milyen újabb korlátozások lesznek, amikre már azt feleljük, hogy ezt nem? Mennyivel tolódott ki az elmúlt hónapokban a nyugati ember tűréshatára, közelítve ahhoz, amibe egy kínai belenyugszik, mert tudja, hogy semmit nem tehet? Mennyire erős az európai társadalmak mentális immunrendszere? A XX. század kiábrándító tapasztalatokkal szolgált ezt illetően, az elmúlt évtizedekben viszont azt hittük, jobban felvérteztük magunkat az elnyomó tendenciákkal szemben. A következő hónapok és évek fogják mutatni, valójában mennyire.