Gálvölgyi János tehetségtelen sz@rnak nevezte kollégáját. Az esetről Alföldi Róbertnek mesélt az RTL Főszerepben című műsorában. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész elmondta, hogy általában nagyon szurkol pályatársainak, azt azonban nem bírja elviselni, ha valaki nem veszi komolyan a hivatását – ilyenkor gyilkolni tudna. A történet szerint Molnár Ferenc egyik színdarabjában Gálvölgyi kollégája a leírtakhoz hozzátett egy mondatot, amire a nagy nevettető roppant agresszívan reagált. „Én csak néztem őt. Tudta, hogy neki már nincs szövege. Azt mondtam, hogy ha ezt még egyszer meghallom, maga a lábát többet ide nem teszi be. Két héten át négy napon keresztül hívott, hogy bocsássak meg. Mondtam, hogy én megbocsájtanék, de Molnár Ferenc neked nem bocsájt meg. Te tehetségtelen sz@r vagy. Hogy merészeled ezt megtenni? Te viccelsz Molnárral? Te viccelsz velem?”
Tehát a fiatal pályatárs egy mondattal többet mondott a leírottnál, s ezért büntetése az lett, hogy a nagy Gálvölgyi János tehetségtelen sz@rnak nevezte, mert rendesen meg akarta semmisíteni, úgyhogy nem is pusztán az alázatát hiányolta, hanem mindjárt a színjátszásra vonatkozó képességét vonta kétségbe. A fiatal kollégának hetekig kellett térden csúsznia az engesztelhetetlen szakmai tekintély előtt, és még sincs bocsánat: Gálvölgyi Jánostól még lenne, de Molnár Ferenctől nincs – ezt pedig a fiatal kolléga és a tévénéző Gálvölgyi Jánostól tudja meg. Ez a kedves történet bizonyára azt a szebb, mára elsüllyedt világot idézi, amelyre Gálvölgyi lépten-nyomon hivatkozik, amikor már ezredszerre is megemlékezett arról, hogy együtt öltözött Rátonyi Róberttel. Ebben a stílusban beszélt Révai József a cipőfűzőjüket bámuló művészekkel, Marosán György a zsemle méretére panaszkodó melósokkal és Széchy Tamás az uszoda kövén zokogó gyerekekkel. Ebben a stílusban beszélt sok nemzedéknyi magyarral a pedagógus, a rendőr meg a tanácselnök – mindenki ebben a stílusban nyilvánult meg errefelé, aki valamiféle hatalom vagy tekintély birtokába jutott. Ebben a kérlelhetetlen stílusban beszélt a beosztottjaival ennek a nemes tradíciónak az egyik utolsó őrzője, Eszenyi Enikő, mígnem az új erkölcs kérlelhetetlenjei le nem csaptak rá.
Az alávetettség kialakításának módszertana örök: egy jelentéktelen ügy rendkívülivé duzzasztása szakrális erejű tekintélyre való hivatkozással, saját tekintéllyel való visszaéléssel, hatáskörtúllépéssel, egzisztenciális fenyegetéssel, a szakmai és a magánvalóság egymásba mosásával, érzelmi zsarolással. Már csak az a kérdés: mi baja van Gálvölgyi Jánosnak Orbán Viktor uralmával? Elvileg ő esküdt ellensége ennek a tekintélyelvű rezsimnek, amely egzisztenciális fenyegetésben tart mindenkit, aki nem elég fegyelmezett. Bizonyára túl sokat várok Gálvölgyi Jánostól, hisz ő a Partizán 2020-as, Heti Hetest újraegyesítő adásában még mindig Kossuth téri hugyozókként emlékezett meg az akkori események szereplőiről – továbbra sem fogja fel, hogy ha helyes a Tisztelt Házban hazudozni, abba hazugságokkal újabb négyéves bérletet váltani, akkor körbehugyozni is ér.
Eszemben nincs úgy tenni, mintha nem érteném Gálvölgyi keserűségét. Közös öltöző Rátonyival, Jászai- és Kossuth díj, humorhelytartóság a Heti Hetesben – ezek valóban egy rendkívüli pálya mérföldkövei. Szemlátomást akkorára hizlalják egy előadóművész egóját, hogy azt amint nem igazolja vissza a tekintély iránt nem eléggé érzékeny új nemzedék, az Arizóna mulató kedélyessége azonnal eloszlik, és előkerül Molnár Ferenc, aki nem bocsájt meg. Biztos, hogy nem bocsájtana meg, ha hozzászólhatna a diskurzushoz? Ő ugyanis így fogalmazott: „Én csillagász vagyok: ott tanulja meg az ember, hogy nem szabad lenézni a legkisebb pontot sem. Azok a kis pontok az égen mind egy-egy nagy világ.” Bizony: Molnár Ferenc bölcs volt, Gálvölgyi Jánosnak van mit tanulnia tőle. Akár fel is ismerhetné, hogy a tehetségtelen sz@r, aki épp olyasmit tett, amit nem kellett volna, az ott egy komplett világ – egy olyan világ, amit ő vigasztalhatatlan keserűségében legszívesebben földig rombolna, és felszórna sóval, mint Róma Karthágót. Hogyan lehet ennyire meggyőződve Gálvölgyi János a megsemmisítő ítélet meg az örökre szóló kitagadás jogossága és igazsága felől ennek a vétségnek a viszonylatában, hogy a tévében dicsekszik vele? Hogyan lehet ennyire meggyőződve Gálvölgyi János, hogy a nagy tekintélyű szerző nem bocsájt meg? Talán úgy, hogy ő, aki annak szándékát tolmácsolja, maga is olyan nagy tekintélyű? Akár megpróbálhatná elképzelni, hogy Molnár Ferencbe nála több irgalom szorult.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/4. számában jelent meg január 27-én.
