Udvariassági körök és PC megközelítések keresése helyett beszéljünk inkább egyenesen és felelősen. A gazdasági szférában azt mondanák: „halott brand”, „nincs rá kereslet”, „üzletileg értelmezhetetlen”… Én azt mondom: vége van, kiüresedtek, nincs szükség rájuk… Sorra jelentik be ugyanis a jogilag még létező, mérhetetlen vagy alig mérhető támogatottságú pártok, hogy önállóan tervezik az indulást 2026-ban… Hová is? Mi célból is? Megszokásból? Megélhetésből? Számításból? De tényleg, MIÉRT?
Sajnos eszünkbe juthat róluk az a vicc, amelyben egy kisgyermek és az édesapja között a következő párbeszéd zajlik:
– A bácsi mikor fejezi be…?
– Már régen befejezte, csak nem bírja abbahagyni…
Az önmagukkal legalább őszinte emberek döntő többsége szerint végre új és hiteles arcokra van szükség, többé már nem az iszapot kell kevergetni újra és újra… Hagyjuk most a megszokást! Hagyjuk most a „de van még ott néhány rendes ember” szöveget! Olyan pártzászlók alá szólítanak most újra, amelyeket rongyosra tépázott az idők szele, amelyeken a nevek is alig olvashatók már, semmilyen erőt és szinte semmilyen valódi tábort nem képviselnek már… Itt nincs megújulás! Ha azt mondják, „meg fogunk erősödni”, azzal magukat verik át, rosszabb esetben tudatosan hazudnak a még hithű néhány tucat megmaradt támogatójuknak…
Összefogás? Egybeolvadás? Régi szereplők új köntösben? Gyűjtőpárt? Mit is gyűjtene ez össze? A végén – immár sokadszor – ugyanaz lesz a matek… Néhány 1 százalék helyett lesz majd összesen 3 vagy 4 százalék… Érdekel ez majd valakit? Megváltozik valami ezzel? Semmi sem fog történni azon kívül, hogy arra a néhány láthatatlan helyre odaérő figura és néhány munkatársa még újabb 4 évig fizetést kap. Néha talán még mikrofont is, hogy elmondhassák mindazt, ami már rég nem érdekel senkit… Ráadásul az is lehet, hogy ez a 3-4 százalék jól jöhet majd valakinek, vagy hiányzik majd valahonnan…
Igen, itt tartunk 2025-ben. Egy életünk van, és az rettenetesen drága ahhoz, hogy alkalmatlan szereplőkre bízzuk magunkat, hogy alkalmatlan szereplőket etessünk 4 évenként újabb 4 évig, hogy alkalmatlan és súlytalan szereplőkkel játsszuk a demokráciát. Új kottára van végre szükség! Új és hiteles arcokra, nem a sorozatos szájhúzogatásra, hanem a valódi cselekvésre. Nem fognak hiányozni, akik évek óta folynak a csapból, de egyszer sem jutottak közelebb a megoldáshoz. Senkit sem érdekel már, hogy vannak azért jó mondataik is, hogy szinte versenyt futva egymással minket akarnak meggyőzni arról, hogy „mit és miért nem lehet”… Nem fognak hiányozni, akik másokat és a körülményeket okolják a sorozatos kudarcaikért és eredménytelenségükért.
Igen, kellenek végre olyan új szereplők, akiknek el tudjuk hinni, hogy értik a dolgukat, akik nem ijednek meg a politikai arénától, akik végre nem a választót, hanem az EMBERT látják bennünk… Igen, szükség van azon konzervatív – ha úgy tetszik jobboldali – értékekre, amelyek az életet és a haladást szolgálják. Igen, szükség van a szociális érzékenységre és az elesettek felemelésére – ha úgy, tetszik baloldali értékekre –, de nincs szükség ennek az öncélú és politikai számításon alapuló képviseletére. Igen, szükség van továbbá a fenntarthatóság és a környezetünk ügyét kiemelten kezelő erőre, ha ez nem merül ki a „divat zöld” szerepben, ha ez ki tud lépni a „az elvont réteg műfaj” szerepből, ha ez képes végre érteni az élet egészét és fogható megoldásokat kínálni tájegységtől és szektoroktól függetlenül.
Igen, szükség van végre, hogy megváltozzon valami. Bennünk, a közösségeinkben, a minket képviselők minőségében… A rendszerváltás papíron megtörtént, de a fejekben nem!
Folytattuk és hagytuk folytatni azt a korszakot, ahol belőlünk és nem értünk élnek nagyjaink! Ahol azt várják, hogy őket szolgáljuk, és ne ők szolgáljanak bennünket! Mindannyiunk történelmi felelőssége ez. Sebnyalogatás és egymásra mutogatás helyett fel lehet nőni a feladathoz, fel lehet nőni a változáshoz. Ahol szenvedés és elszenvedés helyett cselekvés van. Ahol van ideje az elkezdésnek, és bizony van ideje a lezárásnak is…
A szerző politológus
