Bármennyire is bíztam benne, sajnos be kell látnom, hogy Márki-Zay Péter képtelen meghaladni azt a közvádlói szerepet, amelyet a magyar közéletben elfoglalt, és valamiféle államférfi benyomását kelteni. Nem csinálok titkot abból, hogy határozottan óhajtom a kormányváltást, de az sem titok, hogy elsősorban hiteles analízissel tartozom a nyilvánosságnak, és hát arra a magatartásra, amelyet Orbán Viktor kihívója ebben a kampányban felmutat, sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy kompetens.
Az ellenzék kommunikációja mögött a koncepcionális tervezés szikrája sem sejlik fel, a miniszterelnök-jelölt pedig jól láthatóan képtelen bizonyos fokú emelkedettséget és valamiféle formátumot tanúsítani, csakis az inspirációi és az impulzusai mozgatják – nem tudom megítélni, hogy nem áll-e mögötte senki, aki hatékonyan segíthetné, vagy csak nem érdeklik az övétől eltérő vélemények, de ez mindegy is: ha nincs mögötte valamennyire rendezett tartalmat meg a minimális szinten észszerű diskurzus mikéntjét beszállítani képes szellemi háttér, akkor ez képezi az alkalmatlanságát, ha meg van, de ő mégsem hallgat a jó szóra, akkor pedig az. Az a jelölt, aki senkitől nem fogad meg tanácsot, és nem képes feladatot magánál alkalmasabb személynek delegálni, nem vezető. Nagyon nem jó jel, hogy a Fidesz politikájától irtózó állampolgárként egyszerre bízom a kormányváltásban, és egyszerre tartok tőle.
Félreértés ne essék: nyilvánvaló nézetkülönbségeimet Márki-Zay Péterrel a neoliberalizmusnak meg a multinacionális részvénytársaságok tevékenységének megítélését illetően rég félreraktam arra való tekintettel, hogy egy belpolitikai kihívás nem kezelhető a globális berendezkedést illető diskurzussal. Világossá kívánom tenni továbbá, hogy nem az a problémám az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével, amit a kormánypárti ellenségmenedzsment a sokórás előadásaiból egyre-másra kiragad, hisz nyilvánvaló, hogy a szándékos félreértés ellen nem lehet védekezni – az én bajom az, hogy abból a közéleti revolverhősből, akit megjelenít, igazán nehéz kinézni, hogy képes lesz országot vezetni. Ennek kapcsán pedig Gyurcsány Ferenc alakja idéződik fel, és pont nem úgy, ahogy a Fidesz médiakampánya sulykolja: én elsősorban nem attól tartok, hogy kormányváltás esetén a DK elnöke lesz a tényleges miniszterelnök, hanem attól, hogy Márki-Zay Péter személyében ugyanaz az impulzuskontroll-zavaros narcizmus és exhibicionizmusban tobzódó közéleti viszketegség tér vissza Magyarország élére, amire Gyurcsány Ferenc uralmának hat éve alatt ráment a harmadik köztársaság.
Semmi kétség: Márki-Zay – akárcsak Gyurcsány – elsősorban nem vezetni, hanem látszani és önmaga nyilvánosságától megmámorosodni akar, ha pedig ehhez be kell jelentkeznie az ország élére, az annál jobb, persze aligha az országnak. Nem tűnik túl kockázatos kijelentésnek, hogy az ellenzéki magyarok nem azért szavaznak a kormányváltásra, hogy Orbán Viktor 2026-ban újabb fülkeforradalmat rendezzen, és megint kétharmaddal térjen vissza.
S még a fentiek ismeretében sem mondhatom, hogy megbántam volna az előválasztáson Márki-Zay Péterre leadott szavazatomat, mert a Gyurcsány asszonya, a mindent és bármit kiszolgáló, karrierista, a borsodi parizeres prolit alakító political animal meg az új politikai degeneráció által jelölt h. gyerek képezte mezőnyből ez a személyét illető illúziókat rohamosan eloszlató hódmezővásárhelyi zsebpróféta mai szemmel nézve is kimagaslik, azt pedig továbbra sem hiszem, hogy érdemes Orbán Viktornak újabb négy évet adni, hogy legközelebb egy még elaljasultabb politikát folytató Magyarországon le lehessen szavazni valakire, akit ez a gyalázatos ellenzék még a jelenlegieknél is rosszabb alternatíva gyanánt kiállít.
Jó lenne, ha Márki-Zay Péter felismerné, hogy ő nem a kisebbik rossz – az Orbán Viktor. Ő jobb, mint Orbán, úgyhogy a továbbiakban már vezetésre képesnek kéne lennie, vagy legalább annak látszania, ha komolyan elvárja, hogy ebben a szorongató háborús helyzetben a magyarok a kezébe merjék adni a főhatalmat, ez pedig nem fog úgy menni, hogy a magyar kormányfőt az ukrajnai orosz invázió egyedüli felelősének nevezi meg. Egy ilyen kijelentés persze nagyot szól, csak épp nem Orbán Viktoron csattan, hisz egy segédmunkás is belátja, mennyire nonszensz – miként fordulhat elő, hogy a miniszterelnöki cím várományosa nem érzi ezt? Gyurcsány Ferenc valamennyi ellenzéki politikusnak őrjöngési és nagyotmondási versenyt diktál, és baj van, ha Márki-Zay Péter ebben akar jól teljesíteni, mert a DK törzsgárdájának a szeretetére hajt, ez ugyanis nem építi, hanem rombolja őt. Ez már nem az előválasztási kampány: az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének tudomásul kéne vennie, hogy minden kormányváltást akaró magyar le fog szavazni az általa vezetett listára – a továbbiakban pedig nem ártana arra koncentrálnia, hogy a bizonytalanok körében a kormányzóképességnek legalább némi benyomását keltse, amíg nem késő.
Múlt év őszén Márki-Zay Péter személyében a politikai centrum olyan esélyt kapott, amilyenből évszázadonként jó, ha egy adódik. Nem ártana észrevennie, hogy ez a kampány nem egyedül róla szól – ha elbukja a választást, akkora lehetőséget szalaszt el, ami talán soha nem tér vissza. Jelzem Márki-Zay Péternek, hogy amikor alkalmatlannak mutatkozik Magyarország vezetésére, akkor a harmadik pólus mutatkozik annak. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kampányával a kurzusok közti teret megszervezni igyekvő értelmiségiek nemzedékeinek munkáját árazza be – amit követ, az a saját impulzusvilága, de ami a következményeket elszenvedi, az a törzsi széttagoltság meghaladásának elemi esélye, röviden: a társadalmi béke.
Ez a cikk eredetileg a Magyar hang 2022/11. számában jelent meg, március 11-én.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
