Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint addig nem érdemes a státusztörvény hatásáról beszélni, amíg a törvénytervezetet be nem nyújtják a parlamentnek, hangzott el a kormányinfón.
Pont akkor kéne beszélni a státusztörvényről, amíg nincs benyújtva. Pont most beszélünk róla, mert most kell beszélni róla, hogy ez a törvény az elfogadása esetén nem jelentene mást, mint a tanári szakma kivégzését. Úgy tűnik, a pártkormánynak beszélő, humanoid droidok kellenek, szoktunk ezzel viccelni, de a státusztörvény elfogadása után a tanár az tényleg csak egy beszélő humanoid droid lenne, nem más. Olyan, mintha azt akarnák, hogy mindannyian beszélő humanoid droidok legyünk. Mintha ők lennének a borg. A párhuzam valóságalapját az adja, hogy Gulyás miniszterék is azt hirdetik, minden ellenállás hasztalan.
Nos, az ellenállás sosem hasztalan, erkölcsi kötelesség, még ha borítékolhatóan hiábavaló is. Persze nem arról van szó, hogy mindig ellent kell állni csak azért, mert az a kormánytól jön. Ellenben nemcsak ebben az ügyben, hanem számos más hasonlóan nagy súlyú ügyben a mostani, mindenkiben ellenséget látó, paranoiás, komprádor moszkovita kormány valós egyeztetés nélkül, a szakmai párbeszédet felrúgva, erőből (a kétharmad az kétharmad) visz át előre is és utólag is megalapozatlannak tűnő döntéseket, és azt illetően sem lehet túl sok kétségünk, hogy a parlamenti vita sem lesz éppenséggel több hétig elhúzódó. Na de a mostani kormány célja nem a „kormányzás”, hanem a túlélés; filozófiájuk szerint minden egyes napot meg kell nyerni, akár a holnap kárára is. A népszerűségi adatok mutatják ennek a stratégiának a sikerességét; a népszámlálási adatok pedig a kudarcát, aminek oka mindig másvalaki, felelősséget sosem visel ott senki. Úgynevezett „polgári” kormányzás.
Visszatérve a konkrét problémára. Az oktatásügy csak azért nem dőlt még össze, mert nemcsak a tanárok száma fogy rohamosan, hanem a tanulóké is. A problémák olyannyira számosak és olyan mélyen gyökereznek, hogy komplett iparágak versenyképessége vagy akár termelőképessége van veszélyben emiatt. A magyar gyógyszeripar lassan nem fog találni biológusokat és kémikusokat, az orvosi és mérnöki szakmák utánpótlása ugyanúgy veszélyben van, mint minden értelmiségi szakma utánpótlása. Lassan a magyar gyerekeket szüleik már középiskolába is külföldre (érdekes módon nem keleti, hanem nyugati államokba) íratják, az, hogy egy erős középiskola végzős évfolyamának nagyobb része kezdi meg az Európai Unió államaiban az egyetemi tanulmányait, már annyira hétköznapi, hogy újsághír sem lesz belőle. Az elmúlt években 300 ezerrel lett kevesebb a magyar, úgy, hogy 400 ezret nem találtak, és az ő adataikat állami adatbázisokból pótolták. Feltehetően ez az alsó határa annak, hogy hány magyar van tartósan külföldön, olyanok, akik megszakították az országgal a maradék kapcsolatukat is. Legalább még feleannyi, azaz nagyjából 200 ezer lehet azok száma, akik tartósan külföldön vannak, de talán még visszajönnek valamikor. Talán.
Az, hogy a szülők kiköltöznek külföldre, ma már nem csak a várható jobb fizetés vagy a várhatóan jobb életkörülmények miatt van. Sokak azért hagyják hátra az országot, mert nem látják a gyerekeik jövőjét, sőt, azt sem, hogy a gyerekeik normális oktatást kapnak az országhatáron belül. De miért is látnák? A magyar oktatásirányítás, azaz a magyar kormányzat az új státusztörvénnyel felkészült arra, hogy az oktatásban akkora méretű hiányok lesznek, hogy azt csak vezényléssel lehet orvosolni, vándortanárokkal, nyugdíjasok visszafoglalkoztatásával, tantárgyak, osztályok vagy iskolák összevonásával. Emiatt akadályoznák a felmondást – a törvény elfogadása esetén ha egy pedagógus úgy döntene, hogy felmond, mert jobb állást talált, hat hónapig kötelezhető lenne a további munkavégzésre, különben a helyére felvett kolléga fizetését neki kéne állnia. (Feltéve, ha fel tudnának venni a helyére valakit. Ha nem, akkor is fizetnie kéne…) A státusztörvény többi borzalmát le se írom, leírták már sokan mások korábban. Négyezer pedagógus máris jelezte, hogy a törvény bevezetése esetén felmond. Nem tudok én sem mást mondani nekik, mint amit Gandalf mond a társainak: „Fussatok, bolondok!”
Eközben, bár arról szól a hivatalos kormányzati kommunikáció, hogy 2025-re már bruttó 800 ezer lesz a tanári átlagbér, 2027-re pedig már bruttó átlag egymillió, a valóság az, hogy momentán nincs pénz a tanárok béremelésére, a kormány a sokat szidott Európai Uniótól várja azt a forrást, amiből emelni lehetne. Azaz a kormánynak sikerült addig formálnia saját képére a magyar költségvetést, hogy az alapfeladatok ellátására nem maradt saját forint. Orbán Viktor szerint pedig az az ország, amelyik nem képes magát finanszírozni, az pénzügyi értelemben nem létező ország. Köszönjük a beismerő szavakat, miniszterelnök úr!
