Meg kéne szólítanom önt, de tucatnyi változat után föladtam, ugyanis nincs olyan szó, megszólításba foglalható kifejezés, mondat, ami megfelelő, elfogadható és illő lenne, ugyanakkor eléggé és tökéletesen érzékeltetné azt, amit érzek ön iránt, és ami kifejezné azt, hogy kinek és „minek” (kérdezhetném: minek?...), szóval kinek a kijének és mijének írok, és azt is, hogy miért.
Hirtelen fölindulásomban írhattam volna akár azt is, hogy no, ide figyelj, öcsémuram, te pöffeszkedő, (látszólag) rohadt gazdag gázszerelő, te elfuserált Simicska utód, te körömfeketítő melósból kinőtt (kinövesztett), kazánokon és fémcsöveken nevelkedett melós „kollégám” (tudod, okleveles építésztechnikus vagyok, és vizsgázott, ugyancsak okleveles kőművesmester), mellettem, az általam fölhúzott házakban szakiparosként bütyköltek a hozzád hasonló képesítésű, életük végéig tisztességüket és becsületességüket megőrző gázszerelők, akik a szakmájukon kívül egyebekben nem jeleskedtek, nem részesültek abban a szerencsében sem, hogy együtt gyerekeskedjenek a hatalomra és milliárdokra vágyó jövendőbeli politikussal, később kormányfővel, szóval hozzád szólok, te vállalkozó zseni, te okosabb Zuckerbergnél, te bátorak bátora, legbátorabbika! (Ha kicsit bonyolult értelmezned ezt a tőmondatnak nehezen nevezhető pár sort, kérj telefonos segítséget, s ha az se megy, akkor fordulj a közönséghez, akár a Magyar Hang olvasóihoz, ők majd elmagyarázzák, mikre is gondoltam, amikor ily kacifántosan próbáltam megoldani a megszólításod!)
Kezdhettem volna azzal is, hogy ó, te leggazdagabbnak álcázott szerencselovag, ó, te arcátlan „lírikus”, poéták poétája, te legnagyobb magyar „költő”, te költekező, te pénzszóró automata, te égből aláhullott jachttulajdonos, te szárnymentes helikopteres, Európát és a világot beröpdöső oligarcha, te férjideál! Miért is ne kezdhettem volna így, hiszen százmilliárdok halmozódnak a saját számládnak álcázott családi-baráti számon, okosságodból és talpraesettségedből beguruló forintocskák és eurócskák, és persze, ki ne felejtsem: a szerencsédnek köszönhetően, „mert tiéd az ország…”
Akár úgy is kezdhettem volna, hogy te, gazdagok leggazdagabbika, te ezermilliárdokban fetrengő, cégeket halmozó szuperember, te legesleggazdagabb magyar, aki a legnagyobb magyar cipőjét se tisztíthatnád meg, te mindent magadénak tudó árnyékember! És folytathattam volna bosszankodásom „tárgyával”, a te bármit megengedhetsz magadnak hozzáállásoddal, a bármit megtehetek, mert a leggazdagabb magyart képviselem, esetenként „helyettesítem”, azt a látszatot keltem, mintha én lennék az, akinek mondanak, ha már úgy alakult, hogy ő nem ért az üzlethez, és nem is foglalkozik az üzleteléssel, meg hát ő nem okosabb Zuckerbergnél, vagy a fene tudja, talán nála is okosabb, csak mindezt titokban tartja, épp úgy, mint a vagyonát és közszájon forgó számos ingatlanját.
Hagyjuk is ezt a fölös megszólítást, nem ez a lényeg, hanem az, ahogy lenyomtad a BL-döntős utazást, de nem csupán ez, hanem az húzott föl engem, hogy a 444.hu újságírójának, Kaufmann Balázsnak képes voltál azt kijelenteni, hogy „Én nem tudom, hogy kinek mi bántja a szemét, uram.”
Mészáros Lőrinc: Maguk húzzanak haza
„Gondolom nem gyalog.” „Én nem gondolok semmit.” „Én nem tudom, hogy kinek mi bántja a szemét.” Néhány gondolat a luxusgépeken Münchenbe érkező leggazdagabb magyartól.
Tényleg? Nincs min csodálkoznom, a gyerekkori haverod társas köre is lement hozzád, akiknek kicsivel is színesebb volt a szürkeállományuk, már vagy odébb álltak, vagy odébb állította őket a haverod, akinek gondolkodásra is használható agya van, akadály, útban van, olyanokat emelt maga mellé, akik nem akadékoskodnak, mindent úgy hagynak jóvá, ahogy a főnök kiagyalta a hatalma megtartásáért tervezgetve. Olyanok kellenek, mint a Menczer-féle bátorak, akik még nem tudják, hogy ők is csak lábtörlők, és amint elégszer törölte beléjük a főnök a talpát, ők is menesztésre éretté rothadnak. Szóval nemcsak az ő szemét bántja, hanem sokakét, mindazokét, akiknek elege van a fröccsentett leggazdagabb magyarból.
Téged megtart, persze, az ember nem dobja ki a Zuckerbergnél is okosabb pénztárcáját, és mint tudjuk, tucatnyi esztendő után kifényesedik minden bőrből készült pénztárca, Talán te is így érzed magad a bőrödben, jó bőrben vagy, csupa pompa, ragyogás, kettecskén élvezhetitek unalomra sem alkalmas, rohadt drágán parkoló és még drágábban teletankolható, hozzád képest túlméretezett jachtod kényelmét, ahelyett, hogy egy romantikus, teleholdas estén eveznél egyet a imádott pároddal a magántulajdonná váló Balaton vizén.
Tudod, nettó pofátlanság úgy zárni egy kérdés-feleletet egy normálisan kérdező fiatalemberrel, hogy „Maguk propagandisták, úgyhogy húzzanak legyenek szívesek haza, jó?” Tudod, ennél normálisabbat mondott volna egy műbőrből készült névjegytartó is. Propagandisták? Azok, akik szemmel tartják, amit gyalázatos módon művel az, aki beléd tölti a maffiamódszerekkel összetarhált milliárdjait.
Ugye, érzed, hogy indulatba jöttem? Ne csodáld, tökéletesen elegem van belőled, meg azokból is, akik Mészáros vagyonról beszélnek, meg akik rólad állítják azt, hogy a leggazdagabb magyar vagy. Te ebben a rendszerben csak egy oligarcharipacs vagy, egy operettbonviván milliárdos, egy más agyával működtetett műlény.
Élj csak így, bármire bármennyit költő senkiként, de jegyezd meg: ahhoz a luxushoz és jóléthez, amiből lepropagandistázhatod a tisztességesen dolgozó újságírót, semmi közöd, semmi hozzáadott értéked, és csak remélni merem, hogy eljön a perc, amikor el kell számolnod az okosságodból, a bátorságodból és a szerencsédből öledbe pottyant, tiszta gáz életműveddel.
Ugye, nem várod el, hogy elköszönjek, inkább idézem a mosolygós, csókra termett száddal mondott okos szavaidat: maguk húzzanak el, legyenek szívesek, jó?...
Mészáros Lőrinc Magyar Péternek: Én már 2009 óta milliárdos vagyok
Az 50 első randi című filmet és Magyar Péter állítólagos indulatkezelési problémáit emlegeti Mészáros Lőrinc nyílt levelében. Magyar Péter máris válaszolt a Facebook-oldalán.
