Az elmúlt hetekben több község polgármestere is lemondott, egyikük csak annyit árult el, hogy túl nagy nyomás nehezedik a településére. Annyit azért lehet sejteni, hogy a községekben megjelenő beruházók erőszakos nyomulása lehet a háttérben. A drága autókból kiszálló, néha egész csapattal érkező öltönyösök gyakran káprázatos látványtervekkel és ígérgetésekkel érkeznek, és a lakókat arról akarják meggyőzni, hogy egyedül az ő elképzelésük tudja felvirágoztatni a települést. Van, aki csak a polgármesteri hivatalig szalad, és ha ott nyitott fülekre talál az ötlete, akkor már nem is érdekli a lakosok véleménye.
Miért jönnek, mit akarnak ezek a „beruházók”? Az idézőjelnek jelentősége van, az én meglehetősen maradi, nem NER-kompatibilis felfogásom szerint a beruházó az, aki a saját pénzét kockáztatja, mert úgy gondolja, hogy az általa épített kisbolt, műhely vagy üzem, a megművelt föld annyi bevételt eredményez, hogy a pénze megtérülésén kívül még tisztes haszna is lesz az üzleten. A kormányközeli körökből érkező, saját lábukon álló beruházók nem ilyenek, nekik „jár” az állami támogatás, a nagy összegű hitel vagy az uniós pénz.
Korábban hallottunk olyan esetekről, hogy az uniós pályázatok segítségével más célra épített panziókba, kúriákba beköltöztek az urak, ma már a felújított kastély a módi. A NER-hez közeli beruházók számára nincs tiltott terület, a természetvédelmi vagy az egyéb szakmai megfontolások nem számítanak. Kinézik maguknak az ország legszebb területeit, a Balaton, a Tatai-tó, a Fertő-tó, vagy a Velencei-tó környékét, ahol szállodákat, lakóparkokat, vitorláskikötőket akarnak építeni. Más esetekben jól menő üzemeket próbálnak megszerezni, tévéket, újságokat vásárolnak, bányákat akarnak nyitni, és ismétlem, ehhez állami támogatásra, uniós pályázatokra ácsingóznak, ne szépítsük, a mi adóforintjainkból épül Orbán dzsentrivilága.
A beruházó erőszakos nyomulására a legjobb példa a tatai Öreg-tó esete, ahol a Hell energiaitalt is gyártó cégcsoporthoz tartozó Avalon cég megvett két tóparti telket, hogy luxusszállodát építsen, és ehhez megnyerte a polgármester támogatását is. Mindketten magabiztosan nyilatkoztak arról, hogy a szálloda biztosan megépül, pedig a jelenlegi szabályozás ezt nem engedi, arról nem is beszélve, hogy a ramsari madárvonulási területről és Natura 2000 védettségi erdőről van szó, és sem építészeti, sem kulturális, sem tájképi, sem a régészeti, sem természetvédelmi szempontból nem indokolt a terület megváltoztatása.
Céljai elérése érdekében az Avalon a mézesmadzagot is belógatta, a városnak adóbevételt, a tataiaknak munkahelyeket ígért, Mert a világ nem elég! című filmjükben az ötcsillagos luxuséletet reklámozzák az átlagos életszínvonalú tatai polgárok meggyőzésére.
Sem a szakmai ellenérvek, sem a tiltakozása, a többezres tüntetés, sem a lakossági fórumokon elhangzott vélemények nem ingatták meg a beruházót, aki a maga mellé állított polgármesterrel együtt azt állította, hogy tüntetők nem is tatai polgárok. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor többezer nyíregyházi, zalaszentgróti és békéscsabai polgár kezükben Tata a miénk! vagy Nem adjuk a tavunkat! táblával vonul a polgármesteri hivatal elé, miközben a tatai polgárok otthon a fotelben ülve szürcsölgetik a túlcukrozott energiaitalt. Már csak egy kérdésem van: Tóth Róbert úr, az Avalon képviselője tatai lakos?
Egy ideális világban az egyes települések vezetői, képviselői és lakosai határozzák meg, hogy milyen fejlesztések, beruházások tennék könnyebbé az életüket, például egy új gyermekorvosi rendelő, vagy egy munkahelyeket adó üzem. A napjainkban eluralkodó szokás szerint gyakran a kívülről jött beruházó erőlteti akaratát a helyiekre. A lakosok ellenállása ott vezethet eredményre, ahol erős civil ellenállás alakul ki, ahol szakmai érvek is alátámasztják település polgárainak véleményét. Ezért küzdöttek sikeresen Madocsán a bányanyitás ellen, ezért van esélye a pilismarótiaknak a sóderbánya, vagy a tataiaknak a szállodaépítés ellen.
