Orbán Viktor felemelkedő bukása
Orbán Viktor bejelentést tesz (Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala)

Orbán Viktor délután öt órakor mondott le. A közjogi aktus közzétételét most nem bízták a Facebookra, valamennyi országos televízió megszakította adását, hogy élőben közvetítse a miniszterelnök rövid, alig kétperces búcsúnyilatkozatát. Ami korántsem volt sem előzmények nélküli, sem váratlan: Magyarországon ekkor már harmadik hete napi kétszáznál több halálos áldozatot szedett a koronavírus-járvány.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy a helyzet drámai, a kormány azonban nem térhet le az utolsó nemzeti konzultáció eredménye által kijelölt útról, s mivel a válaszoló milliók meghatározó többsége az ország működőképességének fenntartása mellett tette le a voksát, az általa vezetett kabinet jelen helyzetben nem tehet mást, mint meghajolva a népakarat előtt, de átérezve az elveszített életek miatti felelősséget, megteremti a lehetőségét, hogy a polgárok előre hozott választáson dönthessék el, hogy a távozó kormányzat egyéni felelősségre alapozó, vagy az ellenzék drákói szigort jelentő védekezési stratégiáját kívánják-e támogatni.

A bejelentésre leggyorsabban Lázár János, a Miniszterelnökség egykori vezetője reagált, közleményében tulajdonképpen bejelentkezve a Fidesz kormányfőjelölti posztjára. A közéletben azóta nem hallottak felőle.

Az ellenzéki pártok üdvözölték Orbán Viktor döntését, hozzátéve, hogy a feláldozott magyar életek nem maradhatnak következmények nélkül, a bűnösök bűnhődni, a felelősök felelni fognak, teljes, részletes és transzparens kivizsgálás, plusz Mészáros Lőrinc és Tiborcz István. A Fidesz is üdvözölte Orbán Viktor döntését, nem feledve megemlíteni a kormányfő mélyen demokratikus elkötelezettségét, midőn úgy a saját, mint az ország sorsát a nép, mint a hatalom legfőbb birtokosának kezébe helyezte.

Orbán Viktor elvesztette kormányfő jellegét
Dévényi István

Orbán Viktor elvesztette kormányfő jellegét

Vettem egy nagy levegőt. Talán így menni fog, hogy ne zuhanjak Bayer Zsolt-i mélységekbe, és ne gazemberezzek minden második mondatban.

Másnap megkezdődött a választási kampány. A kormányzati média egy emberként a demokrácia legnagyobb ünnepeként köszöntötte a lemondást, az ötszáz szerkesztőség valamennyi kiadványa címlapon, nyitó oldalon, vagy kiemelt helyen publikálta az „Ez a demokrácia!” című, szerző által nem jegyzett, a kormánypárt előző nap közzétett irányvonalával megegyező érvelést megfogalmazó vezércikket. Az ellenzéki médiában ugyanakkor az „együtt, vagy külön” vita lángolt fel ismét, mivel a bő egy évvel későbbre készülődő pártok váratlanul döntési helyzetben találták magukat. A koronavírussal kapcsolatosan 24 óra alatt elhunytak száma átlépte a 250-et.

Az ellenzéki formációkat az is meglepetésként érte, hogy a Fidesz kampányában egyáltalán nem a járványról, hanem a kormányzati nyilvánosságban csak moslékkoalícióként emlegetett szövetség képtelenségéről esett szó. A kormánypárt stratégiája egyfelől Gyurcsány Ferenc történelmi léptékű, elévülhetetlen politikai bűneire, másrészt az összefogás egyéni választókerületekben induló jelöltjeinek kisebb-nagyobb létező és/vagy kitalált problémás ügyein alapuló karaktergyilkosságokra épült. A harsány csatazajban a vírusról alig lehetett hallani, miközben a halottak napi száma meghaladta a 300-at.

A Fidesz Orbán Viktort jelölte kormányfőnek. Az ellenzék Dobrev Klára listavezetésével vágott neki a megmérettetésnek, mondván: a DK politikusa nőként a jövőt képviseli. A Fidesz szerint Dorbrev Klára a múlt apró darabja. Az áldozatok száma lassan, de masszívan araszolt napi 350 felé.

Best of Communism
Dévényi István

Best of Communism

Azt persze eddig is pontosan tudtuk, hogy ez az egész országostul, kormánypártostul egyszemélyes, kézivezérelt bulika, ugyanakkor új jelenség, hogy már nem a pártnak kell szerelmet és hűséget vallani, akkora lett a lökdösődés a „ki az áltrálytabb” vetélkedésben.

Néhány héttel az előre hozott választások napja előtt valamennyi közvélemény-kutató cég a Fidesz kisebb-nagyobb arányú győzelmét jósolta. Az adatok láttán az ellenzéki pártok taktikát váltottak, s a pandémia helyett a Fidesz korrupciós ügyeire koncentráltak. Ismét előkerült az Elios-sztori, illetve Mészáros Lőrinc szájenszfiksön léptékű gazdagodása. Mottó: stadionország gyáva krumplikirálya strómanok mögé bújik. A Fidesz talált egy korábban vörös csillag alatt parolázó, illetve horogkeresztes bögréből kakaót hörpölő ellenzéki jelöltet is, szerintük Gyurcsány Ferenc náci-kommunista moslékkoalíciója akár a polgárháborútól sem riadna vissza, hogy megkaparintsa a hatalmat, és a derék, becsületes fideszes köztisztviselőkön törvénytelen bosszút álljon. A vírusfrontról végre jó hír érkezett, mert az áldozatok száma újból 300 alá bukott.

Egy héttel a szavazás előtt több körzetben is szétesett az ellenzéki együttműködés, mivel egyes alapszervezetek vállalhatatlannak tartották az országos pártközpontokban született egyezség eredményeként nyakukba ültetett képviselő-jelölteket. A Fidesz Alkalmatlan címmel indít országos sajtótájékoztató-sorozatot, az ellenzéki szervezetek elnökei közös kiállásban biztosították szimpatizánsaikat a szövetség szilárd erejéről. Néhány pártvezető kétharmados győzelemről beszélt.

Az előre hozott országgyűlési választást rekordrészvétel mellett tartották, különösebb jogsértésről a már megszokott gyanús eseteken túl nem érkezett jelentés. A szavazatok 98,9 százalékos feldolgozottságánál Dobrev Klára elismerte a választási együttműködés vereségét, amit, mivel a Fidesz nem szerezte meg az újabb kétharmadhoz szükséges képviselőhelyeket, hatalmas, történelmi győzelemként értékelt, valamint ígéretet tett rá, hogy a négy év múlva esedékes választást megnyerve valamennyi fideszest elszámoltatják majd mindenért.

Rémálom a bármilyen utcában
Dévényi István

Rémálom a bármilyen utcában

Jöjjön hát a fájdalmas vallomás, hadd tárjam a széles nyilvánosság elé a kínzó rettenetet: legalább háromszor Orbán Viktorral álmodtam. Huhh, kimondtam.

Orbán Viktor videóban köszönte meg a szavazók támogatását. Az otthonról, családja körében bejelentkező kormányfő biztonságos, kiszámítható folytatást ígért, ugyanakkor megjegyezte, hogy az ellenzék felelőtlen, erőszakos kampánya miatt válhatott súlyosabbá a honi járvány- és gazdasági helyzet, s ez nem maradhat következmények nélkül.

A halottak aznapi száma négyszázhoz közelített, de az általános ünneplés közepette erre senki sem figyelt.

Olvasna még Dévényi Istvántól? Kattintson!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/45. számában jelent meg november 6-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/45. számban? Itt megnézheti!