Van két fénykép a dédapámról. Helyesebben van egy harmadik is, amelyiken ő maga nem látható, ám valamiként, úgy vélem, mégis csak összekapcsolható vele. Ezen a harmadik fotón a dédanyám ül egy lócán, karjában egy bepólyázott csecsemővel, jobbra tőle pedig egy megszeppent kisfiú áll, aki egyik kezével a lóca karfájába kapaszkodik, a másikat szorosan a nadrágja szegélyéhez nyomja. A csecsemő a nagyapám, a kisfiú az ő bátyja. A dédanyám hosszú szoknyát és sötét, szőtt felöltőt visel, a nagyapám bátyján csizma van, valamint egy szűk, ugyancsak sötét zubbony. A lóca, illetve a háttérben lévő virágállvány akár azt is sejtethetné, hogy a kép a megszokott környezetükben készült, ám a lóca mögötti hatalmas, földig érő sötétítőfüggöny árulkodó jel: a fotó műtermi. A dédapám nincs rajta, a nagyapám viszont 1915-ben született, úgyhogy könnyen lehet, hogy a képet azért készíttette el a dédanyám, hogy a dédapámnak legyen mit magával vinnie a frontra.
Mint ahogy az is elképzelhető, hogy az a másik fotó, amely éppenséggel már a dédapámat ábrázolja, ugyanakkor készült. Föltehetően ugyanott, a közeli kisvárosban, amelyet a tanyavilágból, ahol éltek, viszonylag könnyűszerrel – lovas kocsin, esetleg biciklin, bár az inkább városi huncutság volt akkortájt – el tudtak érni. És mivel kisváros volt, azt is föltételezhetjük, hogy túl sok fényképészüzlet nem működött benne. Ezen a másik képen a dédapám áll, a háttérben a falon festett antik jelenet, miközben a dédapám bal keze egy cirádás kisasztalon nyugszik, jobb kezével pedig egy szék háttámlájába kapaszkodik. Az a híres-hírhedt csukaszürke katonai egyenruha van rajta, rangjelzés nélkül. A zsebek gyűröttek, a szíj félrecsúszott, a bakancs viseltes. Az övről bajonett lóg, az öv csatján kétfejű császári sas, fölötte korona. A dédapám kissé ijedten néz a kamerába.
Orgona | Magyar Hang
Akkor, amikor meg kell felelni minden egyes átkozott pillanatban, nem lehet életmódot váltani.
El is tudom képzelni a jelenetet: a család ünneplőbe – a dédapám egyenruhába – öltözött, majd bementek a városba, és két képet csináltattak. Az egyiket a dédapámnak, a másikat az otthon maradottaknak. A dédapám vajon meg tudta várni még a képek elkészültét, vagy a műteremből egyből a vasútállomásra ment, onnét meg a frontra? Ez esetben a szekeret a dédanyám hajtotta haza, a képet pedig a tábori postával küldhette a dédapám után.
A harmadik fotót a kor szokása szerint képeslap formájában készítették el, a hátoldalán lévő olasz sablonfelirat tanúsága szerint Itáliában. Három katona látható rajta, egyikük egy széken ül, a másik kettő mögötte áll és a szék támláján nyugtatja a kezét, úgy, hogy az a társuk vállához is hozzáér. Mindhárman a K. u. K. hadsereg rangjelzés nélküli egyenruháját viselik. Elszánt arcot vágnak, bajuszuk frissen van pödörve, megtört tekintetük ugyanakkor azt sugallja, hogy már tudják, mit jelent a háború és mit jelent a front.
A bal szélső alak a dédapám. Érdekes módon egyenruhája kissé eltér a többiekétől. Zubbonya sötétebb, mint a másik kettőé, az ujjai pedig föltűnően rövidek, a dédapám csuklója egészen kilóg – lehet, hogy nem is az övé ez a kabát, csak fölkapta a fotó kedvéért? A sapka már korántsem feszít olyan büszkén a fején, mint az előző képen, hanem félrecsúszott, bakancs helyett pedig csizmát visel. A nadrág ellenben ugyanaz, combrészén ott a jellegzetes virágmotívum – ezt a fajta pantallót a közös hadsereg magyar nemzetiségű alakulataiban rendszeresítették.
Mintha egyszerre mindenhol | Magyar Hang
Végül a tengerpartra menekültem a városból. Rómát huzamosabb ideig nem tudtam elviselni.
A másik két katonán nem ilyen van. Lehetséges, hogy ők a dédapámmal ellentétben nem magyar nemzetiségűek, viszont egymás mellé sodorta hármukat a történelem, a földrajz és a háború jelentette közös sors. Ez föltehetően már soha nem derül ki. Mint ahogy az sem, hogy miért pont így hárman fotóztatták le magukat. Talán szoros bajtársak voltak, és akartak egy emléket, amit majd egyszer, az akkorinál sokkal jobb körülmények között elővehet és emlékezhet az, aki túlélte a poklot.
A dédapám túlélte. A képet ő őrizte meg, nem a tábori posta, hanem ő maga hozta személyesen haza. Igaz, a dédapám előtte megjárta a fogolytábort. Meglehet, a fotón látható három katonánál éppenséggel azért nincsen semmiféle fegyver és a zubbonyukon öv, mert hadifoglyok. A dédapám a frontról és a fogságból egyaránt hazatért, ám szervezete olyannyira legyöngült, hogy néhány hónappal később meghalt. Papíron nem háborús halott, ám mégis csak a világégés áldozata.
Fenntartott hely | Magyar Hang
A temetőben hiába keressük a nagyszülők sírját. Újra és újra körbejárunk. Nem tudtunk mi sosem parcellaszámot.
Egyébként volt a nevében egy M betű. Néhány megmaradt dokumentumon legalábbis így szerepel: a vezetékneve és a keresztneve között ott áll egy rejtélyes M, utána ponttal. Mintha rövidítés vagy valamiféle megkülönböztető jelzés lenne. Hogy mit takar és hogyan került oda, ma már ezt se tudja senki. A családban utána jövők mindegyikének hiányzik a nevéből ez az M. Egy időben eljátszottam a gondolattal, hogy előveszem és használni fogom. Aztán letettem róla. Maradtak a kérdőjelek, meg ez a három megsárgult, gyűrött, szakadozott fotó, amelyek a kirakósdi hiányzó darabkáival együtt is rengeteget mesélnek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 5. számában jelent meg, 2018. június 15-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!
