Zoli intézkedik. Nem kérte erre senki, sőt nem is csinálhatná, nem hatalmazta fel senki semmiféle intézkedésre. Ha jön valaki, aki adományt hozna a hátrányos helyzetű gyerekeknek, útba igazítja őket. Ez még bele is férne, de az már nem, hogy az ebédlőben újra meg újra fellángoló összeszólalkozások döntőbírójává nevezte ki magát, aki, ha úgy érzi helyénvalónak, egy-két pofonnal is megerősíti olykor helyesnek ítélt döntéseit. Többször beszéltem vele én is, a kollégák is, hogy nem kéne. Ilyenkor mindig hevesen bólogat, egyetért, persze, főnök, világos, úgy lesz, semmi probléma. Aztán kezdődik minden elölről.
Zoli a fél életét börtönben töltötte. Biztonsági őrként dolgozott, egy nap arra ért haza, hogy a felesége az ő egyik haverjával hempereg az ágyban. Ott helyben agyonlőtte mindkettőjüket a szolgálati fegyverével. Tizenhat évet kapott, néhány hónapja szabadult.
Terepszínű ruhában jár, abban is alszik. Úgy viselkedik, mint a smasszerek a börtönben. Most, hogy szabadult, fogvatartottból smasszerré változott. Intézkedik, fenyít, csicskáztat, zsarol. Nekem nincs vesztenivalóm, mondja, legfeljebb visszakerülök. Nemrég jött vissza Ausztriából, ahol ácsok mellett dolgozott egy tiroli síparadicsomban. Mesélte, hogy kétezer méter fölött építettek egy gerendaházat.
Kihűlt szív | Magyar Hang
Nincs mit szépíteni, az ember megromlik, nehéz lesz, sötét és durva. A szíve kihűl.
Fent álltam a tetőn egyik reggel, mondja, raktuk fel a zsindelyt, amikor először néztem körül úgy rendesen, hogy egyáltalán hol vagyok. Akkor már pár hete kint dolgoztunk, de valahogy nem figyeltem meg, milyen helyre kerültem. Onnan a tetőről jól lehetett látni a havas hegyeket és a fenyőerdőket, még egy vízesés is látszott a sziklák között. Soha nem voltam még ilyen hegyi tájon. Alföldi gyerek vagyok, tudja. Képzelje, látszott, ahogy az egyik hegy tetején kavarja a havat a szél. Szóval nézelődtem ott, és arra gondoltam, hogy ha ilyen szép helyen lettem volna gyerek, ha ott nőttem volna fel, talán nem lett volna belőlem egy sittes csöves. Ott valahogy embernek éreztem magam, nem egy rakás szarnak, mint általában. Tudom én, hogy ott is dolgozni kellett volna, meg becsületesen viselkedni, de ott talán meg tudtam volna csinálni. Olyan volt ott fönt lenni, mintha nem is ebben a világban lettem volna. Biztos a magasság miatt, de tényleg mintha egy másik bolygó lett volna. Ha maradok még egy darabig, azt hiszem, megváltozom, jobb ember lesz belőlem. Ott fönt, a hegyekben szerintem megszelídültem volna egy idő után. De haza kellett jönni, leesett a hó, nem tudtunk tovább dolgozni.
Zoli néhány napja vitába keveredett egy másik lakóval, aki állítólag nem fizette ki egy karóra árát, amit eladott neki. Az összeszólalkozásból verekedés lett, egy bicska is előkerült, de vér végül nem folyt. Mindkettőjüket kénytelenek voltunk kitiltani a helyről. A szállón az embert sűrűn elfogja a hiábavalóság érzése. Akit nem, az valószínűleg hazudik vagy legalábbis becsapja magát. Ahogy elnéztem Zolit, amint épp szedte össze a cuccait a kitiltása után, arra gondoltam, hogy szinte csak rossz döntéseket tudunk hozni, és hogy valójában nincs megoldás semmire. Igazunk volt, és talán Zolinak is igaza volt, amikor nehezményezte, hogy a másik nem fizetett. Mindenkinek igaza van, miközben senkinek sincs igaza.
Mit Miskolc adhatott | Magyar Hang
Ha Józsi őrült, hát őrült, mindenesetre az, amit mond, sokkal izgalmasabb és inspirálóbb normális embertársaim jobbára unalmas szövegelésénél.
Most Zoli elmegy innen, talán egy másik szállóra, talán az utcára, akárhova, ki tudja. Valószínűleg soha nem megy vissza Ausztriába, teng-leng majd valahol a környéken a haverokkal, amíg újra bele nem keveredik valamibe. Közben egyre mélyebbre süllyed benne ez a megvilágosodásszerű élmény, ami odafent, Tirolban esett meg vele. Volt az életének egy sűrűsödési pontja, amikor hirtelen egyben látott mindent, amikor mindent megértett. Az angyal mindenki életében legalább egyszer megjelenik, írja valahol Hamvas Béla. Legalább egyszer mindenkinek. Megjelenik, és hirtelen minden újra nyílttá és átláthatóvá válik. Az ember, mintha egy patakba nézne, tisztán látja addigi életét, mindenestül, minden mocskával és hibájával együtt. Senki nem mondhatja, hogy az esélyt nem kapta meg. Más kérdés, hogy a legtöbben úgy teszünk, mintha nem is láttuk volna az angyalt.
Amikor Rainer Maria Rilke azt írja, hogy iszonyú minden angyal, ennek a találkozásnak a kíméletlenségére utal. A szembesítés mindig drasztikus és traumatikus, másként nem lenne értelme. Zoli a verekedés miatt minimum hat hónapos kitiltásra számíthat. De lehet, hogy egy év lesz belőle. Látom, ahogy kilép az utcára, vállán a terepszínű zsákjával. Megáll a kapuban, mint aki nem tudja, merre induljon. Végül balra indul el. Behavazott hegyek, fenyőerdők, egy vízesés látszik a sziklák között.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/4. számában jelent meg, 2019. január 25-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!
