Wroclawi törpék és óriások

Ha többé nem tizen-, hanem negyven-egynéhány éves az ember, kénytelen rádöbbenni, hogy megfogyatkoztak kamaszkorának hősei. A jó hír, hogy éppen emiatt nem kell többé a bőség zavarával küzdeni. Ha megboldogult tinédzserkori ikonjam némelyikének a környéken van jelenése, az ma már kivételes alkalom, és kétségtelen, hogy nekem is ott a helyem – főképp, ha kedvenc városaim egyike a helyszín.

Sisters of Mercy-koncert Wroclawban – éppen ilyen kombináció. Igen, Andrew Eldritch és folyamatosan változó csapata már negyedszázada nem adott ki semmilyen új anyagot, egészen azóta, hogy a frontember a kilencvenes évek elején sztrájkba kezdett lemezkiadója és cakompakk az egész rockipar ellen. És igen, elviselhetetlen alaknak kell lennie, elvégre csak egyetlen zenésztársa volt képes a kezdetek kezdetétől máig elviselni – a Doktor Avalanche névre keresztelt dobgép. Viszont éppen ennek köszönhetően nem volt alkalma „kell egy új lemez, mert az előző óta már eltelt egy év” alapon kiadott töltelékanyagokkal lerombolnia önnön renoméját, és az összeférhetetlenségnek is megvan a maga előnyös oldala: egyetlen nóta sem szól ugyanúgy a koncerten mostanság, mint ahogyan lemezen vagy akár a tíz évvel ezelőtti bulikon szólt.

Arról nem beszélve, hogy Eldritchcsel könnyű azonosulni – megboldogult ifjúkorunkban benne volt ő minden, nyári hőségben is hordott bakancsunkban, borús időben is felvett napszemüvegünkben és lifegős szárú, hosszú fekete kabátunkban. Most meg már nem kell küszködni a hasonlóságért – egymáshoz vastagodtunk és kopaszodtunk különösebb erőfeszítés nélkül is. Wroclaw pedig múlhatatlan szerelem egészen azóta, hogy tizen-egynéhány éve először látogattam el oda. A város ugyanis nem pusztán szép – pedig nagyon az, a főtér színes házaival, az óriási katedrálisokkal, amelyekből szinte minden harmadik utcasarkon áll egy, valamint öt folyójával és szigeteivel.

Wroclaw a szépségen túl Közép-Európa egyik legérdekesebb városa is. Minden porcikájából sugárzik a térség viszontagságos történelme. Szinte teljes lakosságcserén esett át a második világháborút követően, aztán majd’ fél évszázadig nem sokat változott – attól eltekintve, hogy a hatvanas évektől kezdve teljesen újjáépítették a romokból az óvárost. Nem csak állami befektetéseknek volt híján a város a rendszerváltásig, a lakók többsége is ódzkodott attól, hogy nagyobb munkálatokba kezdjen a korábbi tulajdonosoktól megöröklött lakáson. Senki sem tudta ugyanis, hogy ha majd lehull a vasfüggöny, nem vándorolnak-e ismét odébb a határok – nem a régi-új német lakóknak épülne-e a gyár és tapétázódnék-e ki a nappali.

Úgyhogy most, hét és fél évtizeddel a háború után Wroclawval van Lengyelországnak egy echte német jellegű nagyvárosa, amelynek utcáit járva lengyel feleségem azt furcsállotta, hogy az ő nyelvén, nem pedig Schillerén diskurálnak a járókelők. És ha egy városnak is lehet történelemszemlélete, akkor Wroclawé unikumnak számít Lengyelországban.

A nyolcvanas években működött a városban a Narancsos Alternatíva mozgalom, amelynek követői azzal bosszantották a hatóságokat, hogy törpesipkát öltöttek, és törpegraffitikkel festették tele a házak falait. Ezekre az időkre emlékezve ma apró bronz törpeszobrocskák százai rejtőznek Wroclaw utcáin – van itt bankautomatát használó törpe, házfalról lógó törpe, hentestörpe, részeg törpe, zenésztörpe, valamint a köztársaság alkotmányát a magasba emelve tüntető törpe is, és turista legyen a talpán, akinek sikerül mind az ötszáz-egynéhányat lencsevégre kapnia (bár már törpekereső okostelefon-alkalmazás is segíti őket). És ugyan hol másutt az országban lehetne nyugodt helye olyan emlékműnek, amely két nyelven hirdeti a németség és a lengyelség közötti megbékélést és megbocsátást!

De vissza Eldritchhez és a Sisters of Mercyhez! Az összeférhetetlenség legújabb üdvös mellékhatása, az idei turnén debütáló – bő kétméteres – gitáros, Dylan Smith vokálosként is kiválóan teljesített, és kulcsszerepe volt abban, hogy a dalok most, több évtized elteltével is frissen szóltak. Az est igazi óriása azonban Andrew Eldritch volt, legemlékezetesebb pillanata pedig az, amikor a Something Fast stúdióváltozatához szokott közönség teleszívta a tüdejét, rákészülendő a refrénre, ő pedig egy árva szó nélkül, egyetlen mutatóujj-ingatással képes volt tudatni a tömeggel: „türelem, az újragondolt verzióban most gitárszóló jön, utána rázendíthettek”.

Lám, lám, Wroclaw is, Eldritch is tudja, hogyan kell önnön múltját a jelenre hangolni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/45. számában jelent meg november 8-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/45. számban? Itt megnézheti!