Lett egy kutyám mamiéknál, Balatonon, a Csöpi. Papinak és maminak volt egy kutyája régen, a Cézár, de meghalt. Más kutyájuk utána nem volt, de a Csöpit ők is szeretik. Mami föl is hozná Pestre, de a papi nem engedi.
Ne szokjon túlságosan ide! – mondja, és néha elkergeti, pedig a kutyákat szereti, csak a macskákat utálja, mert azok állítólag alattomosak. Szerintem nem lehet, hogy minden macska egyforma.
A Csöpi olyan, mint egy fekete német juhász, csak kisebb, és van a mellén egy fehér háromszög, ahol nagyon selymes a szőre. Meg a fültövén is. Nem a miénk, hanem a nénié a révnél, aki nem foglalkozik vele, mert több kutyája is van, és szegény meg iszik is, és néha ezért talán bántja, mert a részegek nem tudják, mit csinálnak. A néninek van egy élettársa is, akivel együtt isznak, és ha berúgnak, akkor kötözködnek egymással is, és a férfit is meg szokta verni.
Csöpi, ha meglát, mindig szalad hozzám, és elviszem magunkhoz. Akkor az én kutyám. Adok neki enni, meg játszom vele a kertben, vagy csak heverészik a teraszon, és napozik. A vízbe nem jön be, és este sem mindig marad velünk, de nem mindig megy haza, hanem a többi kutyával játszik, csak mivel ő kicsi és lány, őt kergetik.
Féltem, ezért jobban szeretem, ha este nem megy sehova. De azt sem tudjuk, nem kell-e hazamennie a gazdájához. Az ugyan nemigen keresi, legfeljebb néha kukkant be, nincs-e itt a Csöpi, de a papi szerint csak pénzt akar.
Csöpi tejet iszik és csontot eszik, de néha megszúrja a torkát, köhög és fuldokol. Azt mondja a papi, ne adjunk neki csirkecsontot, mert az nem tesz jót neki. Amikor legközelebb jövünk, veszünk neki vérsajtot, ami nagyon gusztustalan, de a kutyák, állítólag, szeretik. Először tényleg jó étvággyal eszi, de másodszor már nem kell neki. Mindig új dolgokat kell kitalálni, a párizsit például szereti, meg a csirkét, csak ezek sajnos drágák kutyaeledelnek. Én azért lecsípek neki, ha sült csirkét vagy párizsit eszem, néha még a papi is, de aztán elzavarja az asztaltól, hogy ne kéregessen. A csokitortát is szereti, még abból is adok, pedig azt én is nagyon szeretem. A halat nyersen nemigen eszi, hiába fogok, inkább játszik velük, ahogy ugrálnak a mólón, mielőtt fejbe csapnánk őket.
Sokat vagyok vele, mert így nem vagyok egyedül. Tanítgatom, és tud is már néhány dolgot. Ül, gyere ide, fekszik meg ilyesmik. Kefével kell letisztítani a bundáját, hogy szép fényes legyen. Mami szerint csukamájolajat kéne adni neki, mint az ő kutyájuknak annak idején, a Cézárnak, aki egy igazi farkaskutya volt. Csöpi füle lekonyul, csak akkor áll fel majdnem teljesen, ha hangokat hall, és figyel. Olyankor ül, nem moccan, felemeli a fejét, utána viszont mindig elszalad. Néha én is nyivákoló hangokat adok, hogy szépen álljon a füle. Nem látja, hogy belőlem jön, mert csukott szájjal csinálom, a torkomból, de olyankor erősen figyel, csak néha megijed tőle, és sír. Lánykutya.
A mami meséli, hogy a kutyáknak kiskorukban összeragasztják vagy bekötik a fülüket, hogy szépen álljanak. Esténként ezért, amikor mami és papi lefekszik, felkelek, és én is összeragasztom leukoplaszttal Csöpi fülét, ne mondhassák rá, hogy korcs. A nácik is valami ilyesmit mondtak, csak emberekre. Engem is csúfolnak néha, mert kövér vagyok, de még mindig jobb, hogy ezért csúfolnak, és nem másért. Csöpi viszont nem szereti a tapaszt, mert beleragad a szőre, fáj neki, ha letépem, és majdnem meg is harap. Amikor egyszer észreveszik, rám szólnak, hogy ne csináljak hülyeséget, pedig én tudom, hogy nemcsak a kutyáknak, hanem még a babáknak is leragasztják a fülét éjszakára, hogy ne aludják el, és ne legyen nagy lapátfülük.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/5. számában jelent meg január 31-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/5. számban? Itt megnézheti!
