Irtózatos nyekkenéssel két emelet között áll meg a lift. Ugyan csak nyolcan vagyunk, de a sarokban mázsás óriás telefonál, a túloldalon két testes matróna cseveg, egy anyuka a kisfiával, izzadtbüdös csupaszakáll bringásfutár, egy biztonsági őr, egy babakocsi, meg én. Tán túlterhelés. Összenézünk. Rémülten, egykedvűen, kérdőn, mosolyogva. Kinek mire futja a fülledt kabinban. Az őr mindenkit megnyugtat, telefonál, nyugi, nem lesz gond. De lesz, áramszünet van, mondja a porta. De jön a segítség, tartsunk ki, ne ijedjen meg senki!
Erre kitör a pánik, a két asszony méltatlankodik, zihál, nincs itt levegő, meg fogunk fulladni! A sarokban káromkodik a gólem, a kisfiú elsírja magát, súg valamit az anyjának. Szóval... baj van, Petinek pisilni kell, ők eleve vécére indultak, most mi lesz? Be ne pisiljen má’! – bődül el az őr, a kisfiú csak még jobban zokog. Talán pisiljen egy üvegbe vagy valamibe, csak ne alánk, dörmög Herkules a sarokban. Üvegtigris light! Persze sehol senkinél semmi!
Szinte egyszerre téved a tekintetünk az eddig némán ácsorgó bringásfutárra, aki épp önfeledten kortyol a kulacsából. Rebbenve néz egyikünkről a másikunkra, mire leesik a tantusz. Na ne! Ez egy dupla falú hűtőtartály, ezt nem adja! Meg aztán majdnem tele is van!
Látom, Peti nagyon szenved, keresztbe tett lábbal perisztaltikázik, pörgetni kell az eseményeket. Ember, hát idd meg, megveszem a kulacsot. Drága lesz, alkuszik. Tízezer! Nincs mit tenni, ráállok, anyuka is ad bele kétezret, több nincs, a matrónák tiltakoznak, csak nem képzelem. A többieknél egy vas nincs, behemót csak cigizni jött le az irodából, az őrnek nem alapfelszerelés a pénz. A kufárfutár bőszen kiissza a jó literes tartályt, az utolsó kortyok már szemlátomást nem esnek jól.
Hurrá, Peti a sarokba, anya segít, kicsit megnyugszunk. Közben jön a hír, úton a segítség, dugóban ül az ember, araszol. Kitartás! Mindenkiről szakad a víz, pihegünk rendesen, szépen eltelik fél óra, aztán egy is, Petin kívül mindenki ingerült. Ő összebarátkozik az őrrel, mindketten Messi-rajongók.
Gyámoltalan hang jön a ficakból, a savankás szagú bringás nyekereg. Hujuj, hogy baj van, mert neki is kell! Sokat ivott, sírja, maga kényszerített, mutogat rám hevesen. Egyszerűen nem bírja! Adjuk a palackot, szinte könyörög. Drága lesz, mondom. Dupla falú hűtőtartály! Alu! Nem is a magáé, mit szórakozik? A gyereké. Dehogy, dehogy, a palackban többségi tulajdonos vagyok, csak a tartalom Petié, poénkodom. Az idő nekem dolgozik, tudom.
Végül szépen visszaperkálja a tízezrünket, megosztozunk röhögve, ő a sarokba vonul a dolgára, a banyák sivítoznak. Épp csak teljes hozamra vált a csorgás, mikor a lift megindul, pillanatokon belül leér. Kitárja az ajtót, kitódulunk mind, csak a sarokban áll letolt gatyával a kufár, esélye sincs elzárni a csapot. A kulacsnak annyi. Viszont van egy liter gyűjtött vizelete...
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/24. számában jelent meg június 12-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 24. számban? Itt megnézheti!
