HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bejelölt ismerősnek

Szerző: | 2020. október 09., 12:27 | Pár perc próza

Fotó: Unsplash/Nordwood Themes

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

HIRDETÉS
HIRDETÉS

De ugye tudod, hogy ez csak kitaláció? Valaki szórakozik veletek. Mit ne mondjak, elég idióta dolog. – Tamás remélte, hogy a hangsúlyból kihallatszik, hogy nem kell berezelni, Apa erős, és megvédi az ő kicsi fiát. Igaz, Ábel mostanra lakli kamasszá érett. Majdnem fél fejjel magasabb nála. Gyárilag koptatott pólókat visel, és olyan nadrágot, amely mintha bármely pillanatban le akarna csúszni. Kisfiúsan bájos ábrázatán pattanások türemkedtek elő. A legbosszantóbb azonban az a fitymáló arckifejezés, amelyet pár hónapja ezelőtt öltött magára, és legföljebb olyankor tűnik el átmenetileg, amikor a telefonját nyomkodja. Akkor legalább mutat valami érdeklődést a világ iránt. Mármint az ő világa, helyesebben az ő világuk iránt.

Tamás mindazonáltal úgy sejtette, hogy az ügy komoly lehet. Nem pusztán azért gondolta így, mert a napokban olvasott pár cikket erről az interneten, hanem azért is, mert az, hogy Ábel hozzá fordul, és nem a haverjaival vitatja meg éjjel valamelyik csevegőn, azt sejteti, hogy tényleg baj van. Persze föltehetően velük már megvitatta, és nem jutottak előbbre. A helyzet tehát komoly. A telefon kijelzője még mindig ugyanazt a képet mutatta, amelyet nem sokkal korábban, amikor Ábel ezekkel a szavakkal az apja orra alá dugta a készüléket: – Bejelölt ismerősnek.

Mindezt mindenféle felvezetés nélkül. Evidensnek tartotta, hogy az apjának tudnia kell mindenről, amiről ő tud. Kivéve persze azokat, amiket nem oszt meg vele. Igazából ezekből van több. Olyan alkalmazásokat használnak, amelyeknek Tamás még csak a nevét se hallotta.


HIRDETÉS

Félretette az újságot, ültében is igyekezett kihúzni magát, és megnézte a kijelzőn a képet. Szó se róla, csinos csaj. Aranyszínű bikinijében úgy nézett ki, mint egy fantasyfilm amazonja. A tökéletes testet ugyanakkor komoran ellenpontozta a kifejezéstelen arc, a markáns vonások, a kócos, rendezetlen fekete haj – a szemek pedig egyenesen ijesztőek voltak. Ábel közben elmondta, hogy az amazon három nappal ezelőtt jelölte be, és a jelölést csak elfogadni lehet, elutasítani nem.

– És mit akar tőled? – kérdezte Tamás, miután tudatta a fiával az ügyről mint kitalációról, avagy szívatásról alkotott elméletét.
– Hogy ismertesselek össze benneteket. – Ábel végighúzta a képernyőn az ujját, mire a démoni nő eltűnt, hogy átadja helyét egy ki tudja, miféle alkalmazásból származó üzenetnek, amelynek lángvörös betűi betöltötték a telefon kijelzőjét: „Na, mi lesz? Megadod végre a faterod számát?”

– Tud magyarul?
– Minden létező nyelven tud – felelte rosszallóan Ábel.
– Miért… – Tamás nyelt egyet – …miért akarja a számomat?
– Mindenkitől akar valamit. A Bencétől például azt, hogy fejezze le a húga tengerimalacát, de minél előbb, ha nem szeretne veszélyt hozni a családjára.
– És lefejezte?
– Nem fejezte le. Nem akart balhét. Úgyis kiderült volna, hogy ő csinálta.
– Na ugye…

– Pár nappal később viszont a nagypapája megbotlott a lépcsőn, és beverte a fejét. Most kórházban van. A Krisztiánnak pedig el kellett lopnia az apja bankkártyáját, és betennie egy szemetesbe, a parkban… Elvitte, aztán visszament érte. De a kártya már nem volt ott. Viszont az apja számlájáról eltűnt egy csomó pénz.

„Érintős kártyákkal nem nehéz leamortizálni egy számlát. Elég, ha az ember sokszor, sok helyen, kis összegekért vásárol.” – Ezt nem mondta ki hangosan Tamás, csupán gondolta. Közben ismét sóhajtott.

– Miért akarja ez a … a számomat?
– Fogalmam sincs. De azt írta, hogy ha nem adom meg neki, akkor Anyával történik valami.
– Mi történik?
– Nem mondta meg. Viszont ma jár le a határidő. Gondoltam, szólok…
– Add meg neki. Minél előbb! – Ábel bólintott és elindult a szobája felé. Az apja még utána szólt: – Anyának egy szót se! – Tamásnak az jutott eszébe, vajon mikor jön ma haza a felesége. Újabban sokat túlórázik. Vagy nem is újabban? Már persze ha túlórázik egyáltalán. Az ember ennyi év házasság után nem lehet biztos ebben.

A telefonja után nyúlt. A kereső csupa olyan cikket dobott ki a jelenségről, amelyekben Tamás semmi újat nem talált, amit ne olvasott volna azóta, hogy először kezdett el pár napja töprengeni azon, nem kéne-e Ábellel beszélni a dologról.

Világéletben hajlamos volt hinni bizonyos földöntúli dolgok létezésében. Meg volt győződve arról, hogy a három dimenzióra korlátozott emberi érzékelés mögött egy csomó olyasmi meghúzódhat, amikre azt szokták mondani, hogy nincs rájuk magyarázat – éspedig azért, mert az ember képtelen a korlátai mögül kipillantani. „Ugyanis, teszem azt – magyarázta nagy hévvel Tamás annak idején egyetemi bulikon, avagy kocsmákban a haveroknak, esetleg udvarlási téma gyanánt –, a tudósok azt mondják, hogy a világűr végtelen, és az idő a Nagy Bummal kezdődött, na de azt emberi ésszel képtelenség fölfogni, hogy valaminek nincs vége, egy másik valami előtt pedig nem volt semmi. A háromdimenziós agyunkkal nem tudjuk az ilyeneket belátni, akkor se, ha mindez így is van. Mint ahogy ugyancsak nem bírjuk befogadni az azokból a világokból érkező információkat, amelyek a három dimenzión túl léteznek. Az ilyenekre mondják, hogy ufót vagy szellemet láttak.”

„Végre elértelek!” – Tamás majdnem eldobta a telefont.

A kijelzőn a jól ismert fotó virított. A démoni arc, amellyel Tamás az elmúlt napokban többször találkozott internetes kutakodásai során, és amelynek vagy akinek kilétét profi és önjelölt informatikus és szociál-, illetve kriminálpszichológusok próbálják felfedni. Egyelőre sikertelenül.A készülék ebben a pillanatban rezegni kezdett. Ugyanarról a számról hívták, amelyről az üzenet érkezett. Tamás először nem merte fölvenni, ám a telefon olyan kitartóan türelmetlenkedett, hogy végül benyomta a hívásfogadó hangot.

– Átmentél a teszten – a vonal túlsó végén a felesége kuncogott. – Vagy csak ismerkedni akartál egy dögös csajszival? Kaptam ma egy munkahelyi mobilt. Hülye vicc volt? Ábel találta ki.

Hosszú pillanatokba telt, mire Tamás megszólalt:
– Hát, elég hülye vicc.
– Bocs. Igazából csak szólni akartam, hogy ma se tudom, mikorra érek haza. Egyetek valami hideget a hűtőből. Ha van valami, ezen a számon is hívhatsz. Ha nem tudom felvenni, visszahívlak.

Miután letette a telefont, Tamás azon kapta magát, hogy eljátszik azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha a feleségével tényleg történne valami. Hogy pontosan mi, abba nem gondolt bele. Az utóbbi időben párszor már eljátszott ezzel, most viszont még jobban szégyellte magát miatta.

Olvasna még Benedek Szabolcstól? Kattintson!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/31. számában jelent meg július 31-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/31. számban? Itt megnézheti!

Címkék: család, fenyegetés, tárca, zaklatás


HIRDETÉS

HIRDETÉS

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS

Hirdetés

Már 70 éve mesél a Móra Kiadó
HIRDETÉS

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Pin It on Pinterest