Barion Pixel
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Csöpi, 1975

Szerző: | 2020. november 21., 12:57 | Pár perc próza

Fotó: Fortepan/Umann Kornél

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A papi néha durván szól Csöpire, akkor haragszom rá, máskor viszont ő is dédelgeti, de aztán viccelődik vele és bántja. Ölelgeti, aztán elkezdi csavargatni a fülét, vagy úgy szorítja magához, a nyakán megmarkolva a szőrét, hogy Csöpi elmenekül. Ha nem hajlandó kimenni, és már sokszor szólt neki, fenékbe is rúgja, de akkor mami rákiabál.

Ejnye! Mit csinálsz azzal a kutyával? Vagy azt kiabálja: Hogy lehet ilyet csinálni?

És akkor a papi azt mondja: Még a végén egy ágyban is aludnátok azzal a döggel.


HIRDETÉS

Az nem dög! mondom neki.

Akkor bújjatok a seggibe.

Hogy beszélsz! kiabál rá a mami, én meg beeresztem Csöpit, hogy feküdjön le az ágyam mellé.

Különben tényleg, amikor hideg van reggelente és a papi a faluba megy vásárolni, vagy horgászik, Csöpit felhívom az ágyba, és megpróbálom betakarni, de csak áll az ágyon, nem tudja, mit kell tenni, ha meg lenyomom, hogy bújjon be a takaró alá, nehogy meglássák, csak egy kicsit dől le, aztán váratlanul kibújik, és leugrik.

Éjszakára szeret az olajkályha mellett aludni egy szőnyegen, de azt nem szeretem, mert akkor távol van tőlem. Az a jó, ha az ágyam mellett alszik, de ha nem akar, akkor nem erőltetem. Mert az nem jó, ha erőltetnek valamit, tudom.

Csöpinek jó dolga van nálunk, nemigen megy már haza. Nem is keresik, örülnek, hogy nincs ott. Ha meglátják velem az úton, akkor kiabálnak neki, de csak úgy tessék-lássék, hogy ne tűnjön fel, hogy nem is érdekli őket, mi van vele. Csöpi nagyon barátságos, csak úszni nem szeret, meg autózni. Én viszont félek, mi lesz vele télen, ha nem tud bejönni a házba a hideg elől, meg ha nem lesz, aki enni adjon neki, csak a részeges gazdája.

Megpróbálom hozzászoktatni a kölcsönkért pórázhoz, hátha egyszer viselnie kell, mondjuk Pesten, vagy ha egyszer hajlandó lesz feljönni velem a vízpartról a faluba, és világot látni, de ahogy a nyakába teszem, megpróbálja lerágni magáról, vagy a mancsával úgy kaparja, mintha keze lenne, de nem tudja persze leszedni, mert nagyobb a feje, mint a nyaka. Amikor viszont meghúzom, hogy sétálni induljunk, ledobja magát a földre, és csak fekszik, addig nem hajlandó felkelni, míg le nem szedem róla a pórázt. Vonszolhatom magam után, de nem áll fel, csak vinnyog és nyöszörög. Azt hiszi, játszom vele, azért teszem a nyakába, és a lábaival is kapálózik, amikor pedig leveszem róla, összevissza ugrál. Nem tudom, mi lesz így velünk, pedig szeretném hazavinni.

Lehet, hogy tényleg csak a vadonban érzi jól magát. Igazi, szabad jószág, és nem akar velem jönni, aminek kicsit örülök is, mert akkor nem bánja talán annyira, ha ősszel nem visszük fel Pestre. Elég, ha nekem fáj a szívem, de én már nagyfiú vagyok, és okos, és meg kell értenem, hogy nem jöhet.

Ha a nyár folyamán néha felmegyünk Pestre, Csöpi már a készülődéskor nyugtalan, nekem meg összeszorul a torkom, hogy itt kell hagynunk. Sírni nem tudok, pedig érzem, hogy kellene.

Magyarázom neki, hogy visszajövünk, látom, hogy próbálja megérteni, de nem biztos, hogy érti, és amikor elindul a kocsi, mindig sírva, nyüszítve szalad utána. Nagyon rossz ezt hallani, és Pesten is mindig az eszembe jut. Féltem őt.

Apu és anyu hallani sem akar róla, hogy kutyát vigyünk a lakásba, és papi sem engedi, hogy náluk legyen, merthogy a Csöpi nem városi kutya, nem tudná megszokni a környezetváltozást. Szomorú vagyok, mert én ott érzem magam otthon a nyaralóban, vele. A Csöpinek sincs igazán más barátja, csak én.

Félek, mi lesz, mert már augusztus van, és esik az eső. Nemsokára kezdődik az iskola, és nem tudom, mi a jobb neki, ha kezdi megszokni a hideget, vagy ha legalább addig jó dolga van, amíg mi itt vagyunk. Engem is mindig a várható nehézségekre készítenek fel, mert nem lesz mindig olyan jó dolgom, mint most.

Esténként megpróbálom kint altatni a teraszon, de kaparja az ajtót és nyüszít, mert megszokta, hogy bent alszik, velünk. Minden este ugyanaz történik. Nem bírom hallgatni, ahogy sír, beengedem. Én is jobban érzem magam, amikor már bent van a melegben.

Próbálom elmagyarázni neki, hogy nem kell félnie, jövünk tavasszal, csak addig bírja ki. És próbálom rávenni a mamit, hogy beszélje meg a szomszédokkal és a falubeli rokonainkkal, hogy télen vigyenek neki ennivalót a házhoz, amíg mi nem vagyunk ott, csak azt nem tudom, hogy tudnám elintézni, hogy néha beengedje valaki, és megmelegedhessen.

Anyuék nem értik, miért vagyok olyan bánatos, amikor Csöpit ott kell hagynunk. Lehet, hogy már azt sem tudják, milyen egyedül lenni. És azt sem értik, hogy akik szeretik a másikat, azok sosem hagyják egyedül, mert az rossz neki. Akkor is, ha kutya, pláne, ha gyerek.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/36. számában jelent meg szeptember 4-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/36. számban? Itt megnézheti!

Címkék: barátság, kutya, tárca


HIRDETÉS
A pávatáncos magánya

A pávatáncos magánya

A miniszterelnöknek esze ágában sincs úgy bánni az ellenzékével, tágabban: bármely, a kormányától független közéleti szereplővel itthon, mint amit magának az EU-tól megkövetel.

HIRDETÉS

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS

Hirdetés

Ajándékozzon Magyar Hangot!
HIRDETÉS

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet, meg minden

#033 Képes Gábor – Kapudrog az informatikai forradalomhoz

#033 Képes Gábor – Kapudrog az informatikai forradalomhoz

Ellenkultúraként indult, aztán beköltözött otthonunkba.

Pin It on Pinterest