Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Sertéspörkölt

Szerző: | 2020. december 20., 13:27 | Pár perc próza

Fotó: Shutterstock

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Anyai oldalról nem is tudom hányadfokú unokatestvérem, István 1956-ban húszévesen elment, két hónap Traiskirchenben, utána Svájcban lelt otthonra. Leveleztünk, semmi fontos, szándékosan közhelyeket halmoztunk. Később gyakran jött Budapestre üzletileg, mindannyiszor meglátogatott minket, átbeszéltük a sanyarú múltat, a groteszk jelent, a jövőt nemigen, ki tudja azt. Megcsodálta, ha a lakásban újdonságot látott; könyvespolc, váza, konyhagép. Egyszer sem jött üres kézzel. Istvánt gyermekkorában magára hagyta a sors, az árvaházban egy volt a többi megszeppent fiúcska közt, azokból az időkből Klarissza apácára és az osztályfőnökre, Marcell atyára emlékezett szívesen. Biztatták, rajzoljon, igen kézügyes volt. Végül az építészettel kötött barátságot, technikusnak tanult. Self made men, ezt István először Svájcban hallotta, az angolnyelv-tanfolyamon. Felismerte, ő aztán igazán az. Küzdelem nélkül semmihez sem jutott. Amíg a többi gyerek a rongylabdát rúgta, ő könyveket bújt, a legtovább maradt a tanulószobán, később is megfontolt szorgalom jellemezte. Elegáns férfi lett, törődött küllemével. Bolondos fiatalon egyetlenszer elragadta a magyaros mulatozás sírva vigadó mámora, őrült mennyiségben ivott. Soha többé. Egyetlen kortyot sem. Megtanult másképp örvendezni. 

HIRDETÉS - AIP

Reggelente Bázel patinás kávéházában kezdte a napot, ez így volt, amikor beosztottként darabra honorált műszaki rajzokkal bajlódott, de később is, akkor már saját tervezőirodájába járt. Délben szendvicses büféebéd, hazament, lepihent, késő délután visszatért mérnökei közé. Este gyakran vacsorázott vendéglőben sorstárs magyarokkal, otthoni zamatokról nosztalgiáztak.

HIRDETÉS - AIP

István Budapesten minden alkalommal az ötcsillagos Duna-parti szálloda panorámás lakosztályában szállt meg. Késő délután érkezett, első útja a földszinti magyar étterembe vezetett, a falakon pingáló asszonyok kalocsai virágai, körben kézzel faragott népi bútorok, az asztalokon matyó abroszok. Istvánt a pincérek jól ismerték. Ugye a szokásos lesz, uram? István az időt agyonütni az étlapot olvasgatta, szódavizet kortyolt.

Mire mindent kisilabizált, asztalon volt az étel: sertéspörkölt tökfőzelékkel. E társulásban ételkülönlegesség, hungarikum, István tárgyiasult honvágya. Amikor először rendelte, a pincér a fejét vakarta; sajnos adagárak vannak, uram, hozzá kell számolnunk a nokedlit meg a savanyúságot. István megnyugtatta: kifizetem, de azokat ne hozzák, egyék meg, vagy tudom is én. A pörköltet bő adagban a főzelékre terítették, vörös paprikás szaftjával gazdagon leöntötték, asztali kosárban néhány szelet kenyeret mellékeltek. István a kést, villát félretolta, marokra fogta a nagykanalat, úgy evett. A kenyeret – ugyancsak illetlenül – harapta, fogaival fehér belére félköröket rajzolt. A savanykás, édes, sós, hagymás ízkavalkád mennyei élvezete kiült az arcára. Jóllakott, megitta még a pohár szódavíz maradékát, kabátjába bújt. Lesétált a Duna-partra. Megállt, gyönyörködött. Ez a hazaszeretet! – gondolta. Igen, pontosan ez; a főzelék, a pörkölt, a Duna, és a fények rajt, ahogy másutt a világon semmiféle vízen.

Istvánt váratlanul érte, addig remeklő svájci vállalkozása tönkrement. Egy évig újra műszaki rajzolást vállalt, üzleti útjait lemondta, Budapestre sem jött.

Elmúlt az az átkozott év, újra sebességre kapcsolt. A tizenhatos lakosztály! – emlékezett a szálloda portása. Aztán irány a vendéglő. István eltévedt. Először a földszintre ment, majd a félemeletre, ide-oda kóborolt, végül kénytelen volt érdeklődni. Hja, uram… tavaly nagy átépítés volt. A vendéglő megszűnt. Helyette itt ez a modern étterem, brunch van kérem tisztelettel, önkiszolgálás, sokféle étel. Én tökfőzeléket szeretnék, pörkölttel. Utánanézek, uram. A főpincér letörten tért vissza: sajnos egyik sincs. István kockás abroszos kisvendéglőben reménykedett, de közel-távol nem talált. Értelmét vesztette a nagy szálloda, házat vásárolt Szentendrén. Legközelebb már odament. Aztán hazatelepült.

Szomszédja takaros kisvendéglőt ajánlott, a tizenegyes főúton Tahi és Dunabogdány közt. Tökfőzelék? Sajnos kérem nincs az étlapon… nagyon szezonális. De a pörkölthöz tudunk adni házi galuskát. Higgye el, uram, nagyon finom. István beleegyezett. Másnaponta ment, jóízűen, és… hát igen… két pofára evett, itt is kanállal. Pörköltet nokedlivel – állítjuk szemlesütve sokan – nem is lehet másképp. És a zsírtól csillanó ajak szegletében csurogjon a piros, fényes paprikás lé. Úgy az igazi.

Olvasna még Szenczi Tóth Károlytól? Kattintson!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/40 számában jelent meg október 2-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/40. számban? Itt megnézheti!

Címkék: gasztronómia, hazaszeretet, honvágy, tárca


Hová tűntek a kilencesek?

Hová tűntek a kilencesek?

Valószínűleg tényleg megsemmisülhetett Caesar egyik kedvenc légiója, csak épp nem akkor és nem ott, ahol azt még ma is sokan hiszik. Régészeti oknyomozás a feliratok nyomán.

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Barabási Albert-Lászlóval

Árnyék podcast – Raktárcsend

Pin It on Pinterest