A bátorak megszavazták, az elnökasszony aláírta. Slussz, passz. Innen nézve tulajdonképpen mindegy, hogy a fideszes képviselők hittel és lelkesen nyomtak-e gombot, vagy netán kellett inniuk előtte két konyakot, hogy legyen bőr a képükön fegyelmezett pártkatonaként részt vállalni a nemzet jövőjének rombolásában, pusztán azért, mert Orbán és Pintér nem partnereket, hanem ellenséget lát a pedagógusokban.
Ugyanígy mindegy, hogy Novák Katalin büszke egyetértéssel írta-e alá a törvényt, avagy kisírt szemekkel, egyik fülében Fidesz, a másikban OV feliratú kösöntyűkkel, a többtízmilliós sminkszoba magányában követte el ezt a népe-nemzete elleni bűnt. (Az utóbbi – mármint a kisírt szemek – eleve abszurd feltételezés valakiről, aki pár éve, nyilván mély együttérzéstől áthatva, még azt írta: „hálás a sorsnak, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként él röhejes jövedelemből”.) Ahogy esélytelen volt abban bízni, hogy az Orbán kegyéből államfővé előlépett úrhatnám asszonyság nem írja alá a bosszútörvényt, ugyanúgy reménytelen hinni az Orbán embereivel telepakolt Alkotmánybíróság kedvező ítéletében. Szóval: slussz-passz.
Sajnos a bosszútörvény nemcsak egy több éve tartó folyamatot zár le erőszakosan, kíméletlen cinizmussal, de súlyos, jövőbe mutató következményei is lesznek. Már ma is hiányzik a rendszerből tizenhatezer pedagógus, amely szám akár azonnal további ötezerrel is növekedhet. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy nem a legrosszabb tanárok hagyják el a pályát, így az egyébként is évtizedek óta kontraszelektált oktatói gárdának nemcsak a létszáma, de a minőségi összetétele is tovább fog romlani. Annak pedig, hogy kiváló uraink további szigorításokkal és „ügyes” trükkökkel oldják meg az egyre fokozódó nehézségeket, sajnos fizikai korlátai vannak: a heti kötelező óraszámot például nem lehet 168 fölé emelni.
Ballag már a „vén” tanár - Mit mondtak a tüntető tanárok a státusztörvényről?
Az új pedagógus-státusztörvény ellen tiltakozó tanárok legfőbb gondja a törvénnyel az, hogy nem oldja meg a tanárhiányt, hanem továbbra is túlmunkával kezelné.
Azok a tanárok, akik most nem tudnak-mernek kilépni a mókuskerékből, azok jelentős része közel van a nyugdíjhoz. A fiatalok száma és aránya csekély, és utánpótlásra se nagyon lehet számítani, ha látjuk a pedagógusképzésekre való jelentkezést. És nemcsak az a baj, hogy bizonyos szakokra senki sem jelentkezik, hanem az is, hogy a népszerűbbnek látszó képesítésekkel (pl. angol, informatika) a végzettek zöme nem iskolákban fog elhelyezkedni, mert eleve nem is ezzel a szándékkal jelentkeznek. Mindezek összegeként belátható időn belül súlyos tanárhiány kialakulása várható, ráadásul az újabb tanárgenerációk még kontraszelektáltabbak lesznek, ha lesznek.
Legalább ekkora probléma, ami a tanári követeléseknek is része volt ugyan, de a médiában és a közvéleményben mégis a jövedelmi kérdések mögé szorult: gyerekeink-unokáink rendkívül alacsony szintű tudással kerülnek ki az iskolából, nagy arányban vannak alapvető szövegértési problémáik, hiányosak a természettudományos alapismereteik, alkalmatlanok a megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazására, 6-8 évnyi nyelvtanulás után sem képesek idegen nyelven megszólalni. Ráadásul az elsajátítandó tananyag már ma is korszerűtlen és piacképtelen, márpedig a jövőben még gyorsabb technikai, gazdasági, társadalmi változások várhatóak, amelyek így teljesen felkészületlenül fogják érni felnövekvő utódainkat.
Lesznek persze kivételek: aki teheti, kimenekíti gyermekeit a közoktatásból. Vannak már olyan iskolák, amelyek – látva például a Debreceni Nemzetközi Iskola alábbi díjait – nyilván csak a gazdasági-politikai elit számára jelentenek alternatívát.
Mások a külföldi iskolákban látják a megoldást. Akik megengedhették maguknak, gyerekeik felsőfokú tanulmányait már 20-30 évvel ezelőtt is próbálták valamelyik külhoni intézményben megoldani. Ma már az sem ritka, hogy a szebb jövő érdekében középiskolába is osztrák, német, angol, holland sulit választanak, kinek hol van rokona, vagy melyik kollégiumot tudja megfizetni. Ennél szerencsésebb helyzetben vannak az osztrák határ mentén élők, akiknek gyerekei akár már általános iskolába is járhatnak Burgenlandba, ahová minden nap iskolabusz viszi őket. Akadnak, akik e lehetőségért költöznek a környékre az ország egészen más területeiről.
Egyre több magyar család választ iskolát Ausztriában
Szülők mesélték el lapunknak, miért tesznek így.
Mindez szép, de csak kevesek számára nyújt megoldást. A többségnek marad a közoktatás (amit megint csak a szülők pénztárcájától függően némi magánórákkal lehet kiegészíteni), de ami önmagában alkalmatlan – és az idő haladtával még inkább alkalmatlan lesz – a piacképes ismeretek és készségek elsajátíttatására. Durvábban fogalmazva: aki mondjuk egy hátrányos helyzetű térségben egy hátrányos helyzetű családba születik, az hátrányos helyzetű is marad. Meg még az unokája is.
Igaz: ettől még lehet, hogy bekerül valamelyik akkumulátorgyárba segédmunkásnak a filippínók és vietnámiak közé. Persze csak akkor, ha nem hőbörög semmiért.
Schmidt Jenő: négyszáz Fülöp-szigeteki, és kétszáz más nemzetbeli vendégmunkásunk van
Nem tartja jó döntésnek az iskolák államosítását Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere, és azzal sem ért egyet, hogy az önkormányzatok ingyen adják át a vagyonukat az egyháznak. Ha rajta múlna, nem hozna be vendégmunkásokat Magyarországra, de „valakinek dolgoznia kell”.
