Hónapról hónapra jelennek meg olyan statisztikák és felmérések, amelyek a kiskereskedelmi forgalom drasztikus visszaesését mutatják. Márciusban is, áprilisban is 12-13 százalékkal volt kisebb a „magyarok” költése, mint egy évvel korábban. Az ok nyilvánvaló: a kiugróan magas infláció miatt reálértékben csökkenő jövedelmek átgondoltabb fogyasztói magatartást kényszerítenek a lakosságra.
A takarékoskodásnak három lehetősége van, és a magyar vásárlók mindhárommal élnek is. A KSH adataiból látszik például, hogy mely termékkategóriákban van a legnagyobb visszaesés (ruházat, bútor, műszaki és számítástechnikai cikkek, üzemanyagok), ami arra mutat, hogy az emberek a jelentős kiadásnak, netán luxusnak minősülő termékek vásárlásáról lemondanak, részben vagy egészben. Több piackutató cég vizsgálata szerint más kategóriákban (például élelmiszer) a fogyasztók vagy úgy próbálnak spórolni, hogy a megszokott termékből kevesebbet vesznek, vagy pedig az olcsóbb választékelemeket keresik.
A jelek szerint elfogytak a lakosság megtakarításai
Az elemző szerint éves szinten nyolc százalékos visszaesés sem lenne meglepő a kereskedelemben.
Ebben semmi különös nincs: a háztartások észszerűen reagálnak a gazdasági környezet változásaira. (Valószínűleg minden család legendáriumában szerepelnek a mainál ezerszer nehezebb kényszerek, mondjuk amikor két répából megy egy félkanál zsírból kellett ebédet rittyenteni. Itt még szerencsére nem tartunk.) Ami a családi kassza kímélése érdekében logikus és követendő, az talán irányadó lehetne az országos költségvetés számára is – gondolja az egyszerű halandó. Aki, ha ránéz a különböző hírportálokra, valóban tucatjával talál ilyen példákat: „Bécs rohamléptekben függetlenedik a földgáztól”, „Németország energiafelhasználása az újraegyesítés óta legalacsonyabb szintre esett vissza”, „Megszűnik Csehország függősége az orosz kőolajtól”, „Olaszország hétszázalékos gázfogyasztás-csökkentése évi ötmilliárd köbmétert jelent”.
Ehhez képest a magyar miniszterelnök pár hete három új, gázzal működő erőmű építéséről beszélt (miközben a szabadpiaci árnál sokkal drágábban vesszük a leszerződött orosz gázt), újabban pedig türk és azeri gázt hozatna Európába (amihez persze előbb meg kellene építeni a csővezetéket Közép-Ázsiából idáig). Drága beruházások, amiket aztán jó drágán lehet majd üzemeltetni. Hogy mennyire drágán, azt megjósolni sem lehet: ki tudja, hogy miként alakulnak az energiaárak öt-tíz éves távlatban?
Elkezdtük felélni a megtakarításainkat
Megint olyan inflációs év lesz, amit nem nagyon teszünk majd ki az ablakba – mondta Virovácz Péter a kiskereskedelmi forgalom drámai csökkenése kapcsán.
A nagyúri költekezés más területeken is hozzátartozik kormányunk mindennapi gyakorlatához. Csak néhány kirívó példa: 660 milliárdért vette meg a Vodafont (hogy egy nagyvonalú gesztussal átjátssza a többségi részesedést egy cimbora cégének); árfolyamtól függően 1600-1800 milliárdos ajánlatot tett Ferihegy visszavásárlására; 240 milliárdért megveszi egy másik haver zuglói nagyberuházását. Ha folytatni akarnám a családi költségvetéssel való összevetést, akkor ez olyan, mintha egy família minden nap csak rántottlevest enne, de időről időre vásárolna egy Rolexet, egy Ferrarit, netán egy Steinway-t.
Legyünk igazságosak: bölcs kormányunk gyakorlatában is van „rántottleves”. Tudnak ők spórolni, ha akarnak: gondoljunk csak az egészségügyre, az oktatásra, az idősellátásra, a gyermekvédelemre,… Ezekből lassan már a „rántás” is hiányzik.
