Stadionok árából bérlakások?

Stadionok árából bérlakások?

Újépítésű és még építés alatt álló ingatlanok Budapesten (Fotó: Végh László / Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nekünk, egyszerű embereknek, akik nem állunk a NER aranyeső-zuhataga alatt, szinte felfoghatatlan az a 150 milliárdos összeg, amelybe a csepeli szigetcsúcshoz tervezett atlétikai stadion fog kerülni. Persze a közpénz ismét „jó helyre” megy: egyrészt végre újra lesz a magyar atlétikai sportnak egy világszínvonalú központja, amilyen egykor a nemrég porig rombolt Népstadion volt, másrészt a megvalósítás a megbízható, az építésről szóló döntést meghozó miniszterelnökhöz oly közel álló felcsúti gázszerelőre vár, mint annyi más hasonló nagyságrendű központi beruházás.

De vajon valóban szükségük van-e a magyarok millióinak ebben a vírusos-válságos időben egy újabb sport-presztízsberuházásra, vagy lehetne-e az árát valami fontosabbra, hasznosabbra is fordítani? Én az utóbbira szavaznék, bármi legyen is az! A nem is olyan nagyon „régi szép időkben” a közösség számára felesleges dolgokra elpocsékolt milliók-milliárdok nagyságának érzékeltetésére megvolt a jól bevált mértékegység: hány lélegeztetőgépet lehetne venni belőle? Most viszont már – hál’ istennek! – van belőle épp elég, talán még kicsit több is (néhány tízezerrel), mint amennyi feltétlenül kellene, úgyhogy jobb, ha ezt hagyjuk. Keressünk valami más, jól megfogható, mindenki számára értelmezhető mértékegységet!

150 milliárd forintból lehetne építeni tízezer szociális bérlakást! Egy 50 négyzetméter körüli alapterületű, telepszerű, többemeletes tömbökben lévő lakás négyzetmétere (a rá eső közösségi terekkel, mint lépcsőház, közlekedő-folyosó, babakocsi-, kerékpár-, kukatároló stb. is kalkulálva) átlagosan 300 ezer forintból kihozható lenne, azaz egyátlagos lakás 15 millióba kerülne. A tervezett stadion árából kerek tízezret lehetne építeni belőle.

Nincs tudomásom olyanról, aki ma azt vitatná, hogy Magyarországon hiány van olcsó, de korszerű bérlakásokból.

Bizonyos folyamatok – különösen az elsősorban a tehetősebb rétegek számára igénybe vehető otthonteremtési és vásárlási kedvezmények, illetve az Airbnb (internetes turisztikai szállásfoglalás) – oly mértékben felhajtotta a lakások árát és bérleti díjait, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők számára gyakorlatilag kilátástalanná vált hozzájutni. Ez is az egyik oka annak, hogy a fiatal, életerős munkaerő százezres tömegben hagyta és hagyja el hazánkat azért, hogy külföldön, kedvezőbb jövedelmi és életkörülmények között keresse a boldogulást. Ennek következtében folytatódik és tartóssá válik a munkaerőhiány és tovább romlik az egyébként is katasztrofális demográfiai helyzet.

A miniszterelnök által oly gyakran pátosszal emlegetett nemzetépítés szempontjából tehát aligha vitatható, hogy újabb és újabb, egyébként láthatóan kihasználatlan stadionok helyett egy jól szervezett, központilag szabályozott és fenntartott szociális bérlakáshálózatra lenne inkább szükség. Ha valakinek mégis kételyei támadnak efelől, javasolja kérdésként feltenni a következő „Nemzeti Konzultáció” szavazólapon – habár én e merőben felesleges propagandaeszköz százmilliós költségéből is inkább bérlakásokat építenék a rászorulók számára. Persze, akkor miből telne egyeseknek az adriai, máltai és ibizai jachtokra?

Az első Orbán-, akkor még polgári kormány idején már volt egy viszonylag sikeres bérlakás-építési program, ami az önkormányzati keretek között, központi támogatással, pályázatok útján valósult meg. Ennek eredményeképpen 2000–2002 között mintegy kilencezer lakás, körülbelül négy ezer szociális és ötezer költségalapú épült meg.

Az akkori parlamentben a gazdasági bizottságon belül működő építésügyi albizottság, amelynek vezetője voltam, részt vett ennek előkészítésében. Osztrák partnereink segítségével Bécsben tanulmányoztuk a szociális bérlakásépítés és -fenntartás ott jól működő rendszerét. Ennek lényege az volt, hogy a kis jövedelmű, de rendezett életviszonyok között élő és dolgozó családok, illetve személyek részére az állam optimalizált bekerülési és üzemeltetési költségű, egyszerű, de korszerű, egészséges lakásokat épített és üzemeltetett. Ezek sem külső megjelenésükben, sem belső kialakításukban nem kívántak vetélkedni a tehetősek számára épülő lakóparkokkal, de tiszta, jól karbantartott, modern, többszintes épülettömbökben voltak. Szembe tűnő volt például a 2,5 méteres, vagyis a lakóépületekre előírt minimális belmagasság (nálunk is ennyi!), az egyszerű csempe-, illetve PVC-burkolatok, korrekt, de nem túlcifrázott beépített nyílászárók, szekrények és szaniterek. Kérdésünkre osztrák barátaink elmondták, hogy az itt lakók döntő része számára ez nem hosszú távú megoldás, hanem egy átmenet, amit a tehetősebb adófizetők részéről nyújtott segítségnek tekint minden fél, senki sem kínál és nem is vár luxust.

A lakbér ugyanis az alacsony keresetűek számára minimális, szinte jelképes, éppen csak fedezi az épületek üzemeltetésének alapköltségeit. Egy illetékes hivatal dönt a jövedelemigazolások és a rászorultság mértéke szerint a lakásbérlet jogosultságról. Ez azonban azonnal változik, ha a lakók jövedelme növekszik (rendszeresen ellenőrzik a valódi kereseteket), annak arányával a bérleti díj is nő, míg egy szintet elérve már megszűnik minden kedvezmény. Attól kezdve a bérlőnek már nem éri meg tovább ebben a rendszerben maradnia, hiszen a szabadpiacon kedvezőbb és nagyobb presztízsű lakást bérelhet magának, az ő lakásába viszont újabb rászorultak költözhetnek. Ez az egész lényege: folyamatos ellenőrzéssel, a lakások, épületek karbantartásával és szinten tartásával szerény, de korrekt körülményeket biztosítani azoknak, akik maguk is segíteni akarnak magukon: pályakezdő fiataloknak, betegség, adósság vagy munkahelyek átmeneti elvesztése miatt nehéz helyzetbe került, de dolgozni akaró embereknek, családoknak. Lumpen életmódot folytatókat, a lakóközösséget zavarókat nem tűrnek meg, a hajléktalanokról és reménytelen helyzetűekről más keretek között gondoskodnak.

A látottak nagyon meggyőzők voltak számunkra, a tanulságokat összegezve tettem a bizottság elnökeként javaslatot a kormány számára. Az ügy nem maradt visszhang nélkül, 2001-ben be is indult a program, de sajnos minden eredménye ellenére több ok miatt nem vált, nem válhatott rendszerré Magyarországon. Először is azért, mert – az Orbán-adminisztrációra oly jellemző módon – nem normatív, hanem pályázati rendszerben valósult meg. Ráadásul az egész az önkormányzatokra lett rátolva, vagyis települések, városok pályázhattak szociális vagy költségalapú (ez is új, nem feltétlenül szükséges elem volt) bérlakások építésére. A paramétereket, vagyis a bekerülési költséget, az elvárt építészeti színvonalat stb. nem határozták meg, így egyes helyeken nagy különbségekkel valósultak meg az objektumok (volt, ahol egyenesen luxuslakások épültek). Ráadásul a támogatás a beruházásokat csak részben (általában 50 százalékban) fedezte, vagyis a kevésbé tehetős, kis adóbevételű, zömmel kis jövedelműek által lakott települések, ahol talán a legnagyobb szükség lett volna a programra, eleve kimaradtak belőle.

A lakások bérlőit is a helyi önkormányzatok jelölték ki, egységes szempontok híján ki tudja, hogyan történtek ezek a valóságban. Azért vannak sejtéseink, például a vári lakások kiutalási módjának ismeretében… És persze a valóságos magyarországi jövedelmek kimutatása szinte lehetetlen, sok-sok évtizedes hagyománya van itt a svarc jövedelmek, jattok, hála- és egyéb kenőpénzek, a feketén foglalkoztatottak juttatásai eltitkolásának. Így hogyan is lehetne ellenőrizni egyes bérlők megváltozott jövedelmi helyzetét? Tudomásom szerint nem is igen próbálta sehol senki, aki egyszer bekerült egy ilyen bérlakásba, az ott is maradt kirobbanthatatlanul. Sok helyen „lakottan” meg is vették bagóért az önkormányzattól. De mindennél nagyobb probléma volt a folytatás, pontosabban annak elmaradása! A 2002-es kormányváltás után az új rezsim levette napirendről a bérlakáskérdést, a 2010-es revans után pedig ez a probléma már kikerült Orbán érdeklődési köréből: nagyobb, ízletesebb falatok után nézett, nem mondhatnám, hogy – a maga szempontjából – sikertelenül.

Egyszóval itt állunk most a dilemma előtt: újabb- és újabb látványsport-gigaberuházásokba öljük-e az ország egyre szűkülő erőforrásait, amelyek nemcsak ellenőrizhetetlen hatalmas összegeket emésztenek fel (ne legyen kétségünk afelől, hogy az atlétikai stadion építése sem fog megállni a kalkulált csekély 150 milliárdnál), de a későbbi fenntartásuk is folyamatosan súlyos terhet ró a magyar adófizetőkre! Megtérülésről itt szó sincs, csak a növekvő költségekről: karbantartás, őrzés-védés (az új Népstadionnál csak ez több milliárdunkba kerül évente), a menedzsment és sleppje, vállalati gépkocsik, sofőrök, rezsiszámlák. Ömlik, ömlik a pénz a feneketlen kútba, és egyre több! Vagy állítsunk alternatívát ezzel szemben egy önköltséges, önfenntartó bérlakásrendszerrel, amely ráadásul az ország legégetőbb gondjait, a munkaerőhiányt, a demográfiai, a közérzeti és a társadalmi igazságossági deficitet enyhítené? Javaslom a lassan (de milyen lassan!) szervezkedő-szövetkező ellenzéki pártoknak, tágabb értelemben az ország kirablását, erőforrásainak elpazarlását tovább már tűrni nem akaró ellenzéki erőknek, hogy új, közös programjukba vegyék bele ezt a nagyon-nagyon sokakat érintő kérdést is! 2022-ben az már kevés lesz, hogy „nem akarunk újabb stadionokat”, azt is meg kell mondani a választóknak, hogy mit valósítanánk meg azok helyett, hogy legyen mire szavazniuk.

A szerző okleveles építészmérnök, okleveles építésügyi igazságügyi szakértő, vezető tervező. 1998–2002 között Érd, Százhalombatta és Diósd országgyűlési képviselője (Fidesz), a gazdasági bizottság építésügyi albizottságának elnöke, az Interparlamentáris Unió magyar–osztrák baráti tagozatának elnöke

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/42. számában jelent meg október 16-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/42. számban? Itt megnézheti!

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Ki lesz a nyerő? – Magyar Hang-ajánló

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom