Rémmesébe illő történet: a pesti srácok nevét és emlékét napról napra meggyalázó propagandatermék és revolvermédium egyszer csak pénzhez jut, abból televíziót hoz létre, amelynek adása mindjárt a nagy kábelszolgáltatók alapcsomagjaiból indul. A szerkesztőség tagjai bizonyára történelmi jóvátételnek érzik, és szánják, hogy szegény pesti srácok, akik fegyverrel szálltak szembe az önkénnyel, és hősökként véreztek el az utca kövén, most az ő személyükben birodalmi csillagrombolót vezetve térnek vissza. A Vlagyimir Putyin zsebéből tízéves teljhatalom birtokában szabadságharcot diktáló romlott lakájok és pribékek fejében bizonyára fel sem vetődik, hogy ugyan mit gondolnának róluk azok a szolidáris, demokratikus Magyarországért harcoló srácok, akik ha jól tudom, nem német autógyárakért, nem új földesurakért, nem a Huth Gergely és Szarvas Szilveszter által oly nagy élvezettel korbácsolt hideg polgárháborúért ontották a vérüket.
Ez bizony fel sem vetődik, hisz a cinizmus, a haszon és az ellenség kétségtelenül őszinte gyűlölete oly hermetikusan szigeteli el a lelkiismeretet, hogy a szerkesztőség tagjai még az Irigy Hónaljmirigy egykori szövegírójának, a Zyklon-B hősi emlékét Joseph Goebbelst idézően megörökítő Varga-Bíró Tamásnak is berendeztek egy kényelmes kis kabint a fedélzeten. Bárkivel bármi áron: nincs gesztus, nincs érték, nincs gusztus, nincs mérték.
S általában még ezekre, a Pesti Srácokra sem jellemző az az emberalatti tárnákat feltáró veszettség, amelyet tanúsítva főszerkesztőjük, Huth Gergely arra a Juhász Péterre támadt, akinek sem pozíciója, sem befolyása, sem ismert politikai ambíciója nincs. Juhász egy számomra kifejezetten hiteles idealista, aki a legutóbbi fideszes kétharmad után hármat lépett vissza, és bár néha posztol a közösségi oldalán, de egyáltalán semmi tétje nincs őt mocskolni.
Ehhez képest az amúgy hátborzongatóan cinikus és mindig kiszámítottan provokáló Huth Gergely, akit épp ez a képessége tesz a morális vakságban élők királyává, olyan pusztítóan személyeskedő gyalázkodást hozott nyilvánosságra, amelyhez hasonlóak az ötvenes években leginkább névtelenül érkeztek az Államvédelmi Hatósághoz, mert aki ilyesmit leírt, az legkésőbb az utolsó írásjel leütésekor úgy döntött, hogy ilyen emberi minőségről árulkodó dokumentumhoz inkább mégsem adja a nevét. Valami ilyesmi történhetett ezúttal is, mert megjelenése után egy nappal az írás már nem volt fent a Mandineren, és a Pesti Srácok portáljának főoldaláról is eltűnt – ma már csak kifejezetten a cikkre mutató link kattintása nyomán érhető el.
Huth Gergely főszerkesztő Juhász Péternek arra a gyerekes felhívására reagált, hogy az ellenzéki érzelmű állampolgárok középső ujjuk felmutatásával jelezzék véleményüket a jobboldali médiamunkásoknak. Én személy szerint úgy vélem, hogy ezen a felvetésen legfeljebb szánakozni lehet – az ötlet nemcsak Juhász, hanem a teljes ellenzéki térfél elkeseredettségét és eszköztelenségét jelzi.
S miként reagál erre a kormányoldal frissen televízióhoz jutott véleményführere? A középső ujj felmutatásának javaslatától Huth Gergely fél mondat alatt jut el oda, hogy a baloldal akasztani akar – nyilván maga Juhász a hóhér. Azt javasolja olvasóinak, hogy ne verjék meg Juhász Pétert – ha eddig nem jutott volna az Orbán-rajongók eszébe a fizikai erőszak, most sikerült felvetni nekik. Verés helyett célszerűbb Juhász fülébe sugdosni Huth Gergely vádjait – ami ugyanúgy a másik fél intim szférájának megsértésével jár, úgyhogy erőszak nélkül nem is nagyon kivitelezhető.
Huth Gergely később kifejezésre juttatja, hogy Juhász Péter „asszonyverő”, „tolvaj”, „maffiózók csicskája”, „kábítószercsempész”, „szélhámos” és „kis vörös gumiterrorista”. A főszerkesztő a Juhásszal szemben méltányos eljárás ügyében is tanácsokkal szolgál: „tessék csak égetni, alázni és forrázni bátran ezt a szánalmas kis pincebogarat”, majd e szavakkal kegyelmez meg neki: „engedjék visszacsusszanni a szemetesbe”. Kereszténység, konzervativizmus, 1956-os mártíromság – íme a gyakorlatban.
Nem fér a fejembe, mi baja lehet Huth Gergelynek, hisz az ő törzséé az egész ország: a nemzetvezető évtizedekre tervezhet vele, oligarchái megyék és szektorok felett rendelkeznek, ő meg épp most kapott egy televíziót a rendszertől, míg Juhász Péternek nincs egyéb eszköze, mint a középső ujja – ugyan miféle sportértéke van nyilvánosan szétgyalázni? Vagy az az egyetlen ujj is sok? Tartsa csak ugyanúgy, mint a többi ujját, ahogy azt az illiberális Magyarországon illik – vagy pusztuljon?
A legfőbb kérdés pedig, hogy ez az asszonyverő kábítószercsempész, aki maffiózók tolvaj csicskája, hogy nincs még sitten a keresztény szabadság országában? Óva intem Huth NER-társat, nehogy helytelen következtetést vonjon le ebből, hisz Polt Péter vagy Pintér Sándor tizedekkora intenzitású bírálata televíziójának azonnali elvesztését jelentené. Márpedig az ellenzék legjobb esélyének jelenleg az látszik, ha ez a minden emberi normát alulmúló, őrjöngő indulat nap mint nap tévéképernyőre kerül, s ország-világ felé jelzi a „nemzeti oldal” erkölcsi felsőbbrendűségét.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/33. számában jelent meg augusztus 14-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/33. számban? Itt megnézheti!
