A múlt hét egyik harmatos reggelén varázsütésre tele lett a Fidesz-média az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 14. évfordulójára emlékező cikkekkel. Hogy mitől olyan fontos egy esemény kerek 14. évfordulója, az akkor világosodott meg, amikor Orbán Viktor a Kossuth rádióbeli pénteki álinterjúban kifejtette, hogy a mai fiatalok nem tudják, milyen jó nekik, mert már nem olyan időket élünk, mint 2006-ban, lehet nyugodtan tüntetni. Ezzel intézte el a színművészetisek egyetemfoglaló demonstrációját. Kétségkívül egyszerűbb így, mint érdemben foglalkozni a színi egyetem problémájával.
De ha már ily fontos a 14. évforduló, akkor elevenítsük fel kicsit 2006-ot. Mert igaza van a miniszterelnöknek, sokan felejtenek – és nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek is.
Az év elejét a választási kampány töltötte ki. A Fidesz harcos volt, a polgári körök aktívan segítették az Orbán-pártot. Például beterítették az országot a Magyar Vizsla nevű alkalmi kiadvánnyal, amelyik az MSZP korrupciójáról szólt. Érdekes téma, ugye? Ráadásul a Fidesz központilag utasította a képviselőjelöltjeit és a kampányolókat, tagadják le, hogy a kiadvány a Fideszé. Jellemes kampányfogás, ugye? Amúgy a Fidesz jól állt. Március 19-én, vasárnap időközi polgármester-választást tartottak Szentendrén, Dietz Ferenc Fidesz-jelölt 57 : 37-re verte MSZP-s ellenfelét. Ugyanazon a napon tartotta kampánynyitóját is a Fidesz. A közönség hangos ovációja közepette szólította mikrofonhoz Orbán dr. Mikola Istvánt, akit mint a következő kormány miniszterelnök-helyettesét konferált fel. Mikola pedig lendületesen elmélkedett a szinglihordákról, és közölte, hogy „ha négy évre nyerni tudnánk, és (...) utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden megoldódna.” E sorok szerzője az újságírók és a kamerák mellől figyelte Mikolát. Amikor ezt mondta, a baloldali szerkesztők hitetlenkedve néztek össze. És másnaptól ez folyt a csapból is.
Aztán jött Kövér László „köteles beszéde”, amelyet Gyurcsányék profin félremagyaráztak, és végül az április 5-ei Gyurcsány–Orbán tétvita, amelyen „a Viktor” katasztrofálisan leszerepelt. E sorok szerzője egy másodvonalbeli fideszes politikussal (2010 után miniszter is volt) nézte együtt a műsort, akinek a nevét nem árulhatom el, mert ártanék neki vele. Ő a vita után csak annyit mondott: ezt a választást elvesztettük…
És április 9-én, vasárnap igaza is lett. Versenyt hazudtak, és ebben Gyurcsány bizonyult jobbnak.
Gyurcsány tehát győzött – és ezzel megindult a lejtőn. A sok-sok hazudozás visszahullott rá, hiába akarta május végén, az őszödi beszédben felrázni a „győztes” MSZP-t. A szörnyűségek (tudatos hazudozás, hamis adatszolgáltatás, a nemzet becsapása) kimondásával arra akarta rávenni az MSZP-t, hogy változtasson a politizálásán, kezdjen el igazat mondani és a szükséges, ámde népszerűtlen reformokat megvalósítani. Az MSZP-sek megijedtek. Ha következetesek lettek volna, akkor nem alakítanak kormányt, hanem nyilvánosságra hoznak mindent, és új választásokat írnak ki. Ehelyett jött, ami jött. E sorok szerzője szerint világos üzenetet kaptunk odaföntről.
Augusztus 20-án, vasárnap öt halálos áldozatot szedett monstre vihar söpörte el a nagy nemzeti tűzijátékot. Négy héttel később, szeptember 17- én, vasárnap délelőtt boldoggá avatták a nyilas téboly vértanúját, a nem zsidó származású apácát, Salkaházi Sárát, délután pedig jött a politikai vihar: az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése. A Fidesz minden napra demonstrációt szervezett a Kossuth térre (vajon ma engednének ők ilyesmit?), amelyen a szónokok bő sugárban öntötték az olajat az elégedetlenség tüzére. Közben folyt az önkormányzati választási kampány, amely egyetlen témára szűkült, az őszödi beszédre.
Október 1-jén, vasárnap az MSZP tönkre lett verve. Aznap este a Polgárok Házában Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztató tartott. Tűt nem lehetett leejteni, annyian voltak. A sajtáj’ nem tartott tovább három percnél. Orbán bejelentette, hogy országosan a Fidesz–KDNP győzött, nagyon, és a következő mondatával felszólította az MSZP–SZDSZ-koalíciót, hogy „72 órán belül váltsa le” Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. Továbbá bejelentette, hogy a Fidesz minden demonstrációt támogat. A színfalak mögött pedig közölte a közeli munkatársaival, hogy ezt azért kell, mert a koalíció ezek után nem válthatja le Gyurcsányt – és ebben igaza volt. Jól számított. Azt is mondta a munkatársainak, hogy Gyurcsányt „rá kell égetni az MSZP-re”, hogy együtt pusztuljanak. És ebben is jól számított. Ha a 2008. őszi válság nem sodorta volna el a Gyurcsány-kormányt, 2010-ben valószínűleg az 5 százalékos küszöböt sem érték volna el.
Más szavakkal: Orbán Viktor mindent elkövetett az őszödi beszéd után, hogy Gyurcsány maradjon a miniszterelnök. És azóta is mindent elkövet, hogy főszereplő lehessen a baloldalon.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/39. számában jelent meg szeptember 25-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/39. számban? Itt megnézheti!