Karácsony karanténban

Bármilyen távolinak tűnik is, érdemes visszagondolni arra, milyen kérdések körül forgott az új időszámítás kezdete, vagyis március közepe előtt a magyar közélet. Míg a kormányoldal újabb nemzeti konzultációra készült – hogy az önkormányzati választást követően visszavegye a politikai napirend irányítását –, addig az ellenzéki nyilvánosságot ismét a pártok erőviszonyai kezdték foglalkoztatni. Ezzel összefüggésben pedig különösen Gyurcsány Ferenc személye: február táján számos publicisztikát olvashattunk arról, hogyan is viszonyuljon a többi párt a volt miniszterelnökhöz, aki látszólag végérvényesen az ellenzéki színtér megkerülhetetlen szereplőjévé vált.

Aztán eltelt szűk másfél hónap, és ahogy az egyik oldalon eltűnt a színről a nemzeti konzultáció, úgy tűnt el a másikon szinte a teljes ellenzék, Gyurcsány Ferenccel együtt. A járványhelyzetben és az emiatt még aszimmetrikusabbá vált hazai médiahelyzetben az ellenzéki pártok üzenetei csak a legelszántabb politikafogyasztókhoz jutnak el, a hírek alkalmi követői aligha tudják kiszűrni azokat a koronavírussal kapcsolatos médiazajból. Ez jelenleg többé-kevésbé természetesnek mondható, ahogy az is, ki az, aki mégis kivételnek számít ez alól. Merthogy van kivétel, méghozzá Karácsony Gergely, aki Budapest főpolgármestereként nemcsak megkerülhetetlenné, de bizonyos értelemben az egyetlen talpon maradt ellenzéki szereplővé vált az új időszámítás kezdete óta.

Karácsony politikai pályafutása eleve külön tanulmányt érne. Negatívabb olvasatban kisebb-nagyobb árulások sorozatának is tekinthető, amely a Lehet Más a Politikától a 2014-es, Unicummal lefojtott baloldali közös listáig, majd az Együtt–PM-től a 2018-as szocialista miniszterelnök-jelöltségig vezet. Pozitívabb olvasatban viszont Karácsony nemcsak hogy az elsők között ismerte fel a teljes ellenzéki együttműködés elkerülhetetlenségét, de példaszerűen alkalmazkodott is a politizálásnak ahhoz a megváltozott módjához, amelyet a NER által kikényszerített összellenzékiség megkövetel. Ezért lehetett egy mindössze egy-két százalékra mért formáció társelnökeként előbb miniszterelnök-jelölt, majd a Budapesten a Fidesznél népszerűbb Tarlós Istvánt nem pusztán célfotóval legyőzve főpolgármester. Ez a győzelem pedig most különösen nagy jelentőségűnek bizonyul.

A koronavírus-járvány következtében a parlamenti ellenzék más országokban sincs igazán cselekvőképes helyzetben, s ez nálunk még hatványozottabban igaz. Cselekvőképesek viszont az ellenzéki városvezetők, akiknek fontos szerepük lehet a járvány elleni védekezésben – s ez még hatványozottabban igaz Budapest főpolgármesterére, aki a legnagyobb közvetlen választói felhatalmazással bíró politikai tisztséget tölti be hazánkban. Karácsony így azon kis számú ellenzéki politikusok egyike, akik ma is aktív szerepben tudnak mutatkozni, ráadásul országos ismertségénél és kiemelt pozíciójánál fogva rá jóval nagyobb reflektorfény vetül, mint egy vidéki vagy egy kerületi polgármesterre. Akár úgy is fogalmazhatunk,

Karácsony Gergely váratlanul abban a helyzetben találta magát, hogy gyakorlatilag az ellenzék egészét kell képviselnie az ország nyilvánossága előtt.

Ezt természetesen a Fidesz is hamar felismerte. Orbán Viktor jól láthatóan kezdettől úgy kezeli a kialakult helyzetet, hogy most revansot vehet az önkormányzati választás eredményéért (ennek egyik legszemléletesebb példája a Gödtől „elcsatolt” Samsung-gyár esete). Mindemellett az ellenzéki vezetésű önkormányzatok a felelősség – szelektív – megosztására is alkalmasak a lényegében korlátlan hatalommal felruházott kormányfő számára. De ez önmagában nem magyarázza a budapesti főpolgármester kihagyását a védekezéshez szükséges információ áramlásból, valamint az ellene indított látványos politikai hadjáratot.

Karácsonyt azért támadja ennyire vehemensen a Fidesz, mert ma akarva-akaratlanul ő testesíti meg Magyarországon az aktív ellenzékiséget.

Hasonlóképpen az ellenzéki pártoknak sem ártana felismerniük, hogy nekik sem mindegy, mi történik Karácsonnyal. Ha a Fidesznek bármilyen értelemben is sikerül rávernie a balhét – például azért, mert a fővárosi halálozási arány Budapest nagyvárosi jellegéből adódóan várhatóan magasabb lesz az országos átlagnál –, az nem kizárólag Karácsonyt küldheti politikai karanténba, hanem az ellenzék egészének megítélésére ki fog hatni. Ha Orbán kiemelt hadszíntérnek tekinti Budapestet, akkor az ellenzék sem tehet másként. Egyértelműen ki kell állnia a főpolgármester mellett, és kötelező kommunikációs feladatként világossá kell tennie, hol végződik az ő felelőssége, és hol kezdődik a kormányé – legalább azok számára, akik tavaly ősszel Karácsonyra szavaztak.

Persze kérdés, hogy minden ellenzéki szereplőnek ez-e az érdeke. Hiszen ha úgy alakul, hogy Karácsony állja a sarat, akkor nem könnyű megmondani, mi lesz a hosszabb távú következménye az ellenzéki oldalon történt hangsúlyeltolódásnak. Ahogy ma még nem tudjuk, lesz-e visszatérés a koronavírus előtti „régi világba”, úgy az sem magától értetődő, hogy abba a politikai világba kell visszatérnünk, amelynek a sarokköve Gyurcsány Ferenc megkerülhetetlensége.

A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/17. számában jelent meg április 24-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az üzletekben vagy digitálisan! És hogy mit talál még a 2020/17. számban? Itt megnézheti!