Őrület és rendszer

Őrület, de van benne rendszer – szoktuk idézni (nem egészen akkurátusan) Shakespeare örökbecsű szavait, amikor hirtelen feltárulnak előttünk egy elsőre érthetetlen eseménysorozat mélyebb összefüggései. Pontosan ezt érezhette az, aki Orbán Viktor múlt pénteki közrádiós interjúja nyomán először kapott hivatalosnak mondható képet arról, hogyan képzeli el a magyar kormány a járványhelyzet további kezelését. Ekkor derült ki ugyanis, hogy a miniszterelnök – többek között az általa laboratóriumnak nevezett Ausztria példáját követve – május elejétől az ország fokozatos újraindítására készül, ami utólag értelmet adott több, egyenesen irracionálisnak tűnő kormánydöntésnek. Emellett viszont tűpontosan rámutatott arra, mi a fő probléma a Fidesz által alkalmazott kommunikációval, különösen a nálunk uralkodó, rendkívül bizalomhiányos légkörben.

Ritkán fordul elő, hogy egyetlen szó napokra felbolydítja a teljes közéletet, de most pontosan ez történt. A kormányfő április 19-én, az ajkai kórházban tett látogatásakor beszélt arról, hogy a járvány „tetőzése” május 3-ára várható. Ez igen heves reakciókat váltott ki azokból, akik nem bíznak vakon a kormányban, méghozzá érthető módon. Egyrészt nem sokkal korábban jelentették be, hogy az érettségi vizsgákat május 4-én fogják tartani, ami kifejezetten őrült ötletnek tűnt annak az állításnak a fényében, hogy a járvány egy nappal azelőtt fog tetőzni.

Másrészt az eleve nagy vihart kavart kórházi „hadgyakorlat” kezdett végképp értelmetlennek látszani, hiszen amennyiben két hét maradt a járvány állítólagos tetőzéséig, indokolatlannak tűnt a hatalmas, 36 ezer ágynyi kapacitásfelszabadítás (amit, ne feledjük, olyannyira katonásan vezényelt le a kormány, hogy rögtön ki is rúgták azt az intézményvezetőt, aki végrehajtotta ugyan a parancsot, de gondolkodott is).

Majdnem egy hét kellett ahhoz, hogy kiderüljön: a tetőzés fogalmának bedobása a közbeszédbe annak a felvezetéseként szolgált, hogy a kormány hamarosan enyhíteni készül a mindennapi életet és a gazdaságot megbéklyózó korlátozásokon. Erre nyilvánvalóan akkor van lehetőség, ha az ismert esetszám várhatóan csökken. Csakhogy ez meglehetősen kockázatos stratégia, mivel a lazítás a járvány minden eddiginél erőteljesebb berobbanásával járhat, az országnak pedig erre az eshetőségre is fel kell készülnie. Ebből a szempontból már egészen érthető a május 4-i érettségihez való ragaszkodás, hiszen így azt még a fertőzések esetleges felfutása előtt meg lehet tartani. Ugyanígy érthető – vagy legalábbis minden vitatható vonatkozása ellenére érthetőbb – a kórházi ágyak erőltetett felszabadítása is.

Vagyis ha a tetőzés félrevezető fogalmából indulunk ki, valóban csak az őrületet fogjuk látni. Ha viszont úgy tekintünk ezekre a döntésekre, mint amelyek részben vagy egészében az ország mielőbbi újraindítását készítették elő, akkor láthatjuk bennük a rendszert is.

Az észszerűen időzített lazítás nem ördögtől való; nem véletlenül tartanak ebbe az irányba azok az országok, amelyekről a miniszterelnök védekezési stratégiájának fő vonalait másolja (lásd megint csak: „laboratórium”). A legfőbb probléma, hogy még csak kísérlet sem történt arra, hogy valaki ezt a stratégiát az ország nyilvánossága számára elmagyarázza.

Valószínűleg a kormány túlságosan hozzászokott ahhoz, hogy a „sajátjai” úgyis bármilyen döntését elfogadják, az ország másik felével pedig egyszerűen nem kommunikál – még az újságírók által feltett kérdések megválaszolása útján sem.

Az is lehet, hogy a fenti összefüggések vázolása sehogy sem fér bele abba a kizárólag győzelmi jelentéseket megengedő háborús beszédmódba, amelyet a Fidesz békeidőben is használ, a járvány kitörése óta pedig csúcsra járat. De az is lehet, hogy Orbán Viktornak – más európai vezetőkkel szemben – egyszerűen nem volt bátorsága kimondani, hogy az általa választott stratégia komoly kockázattal jár, és ennek az előzetes mérséklése akár drasztikus lépéseket is igényelhet.

Persze a világos beszédnek az sem kedvez, hogy ebben az esetben időnként az „ellenségnek” (amely alatt itt nem a koronavírus, hanem az ellenzék értendő) is igazat kell adni. A lazítással járó kockázat kezelésének ugyanis elengedhetetlen része egyfelől a kiterjedt tesztelés és kontaktvizsgálat, másfelől a kötelező maszkhasználat – két olyan elem, amit az ellenzék régóta követelt, sőt lehetőségeihez mérten igyekezett az általa vezetett településeken megvalósítani. Jó tudni, hogy ma már az ország vezetése is tudatában van ennek, annak ellenére, hogy a hivatalos kommunikáció igen ellentmondásos volt ezen a téren, a propaganda pedig még napokkal ezelőtt is a tesztelés iránti igényen gúnyolódott.

Csak kissé ijesztő belegondolni, a válság kezdete óta hányszor kényszerült korrekcióra a kormány olyan kérdésekben, amelyekről nem volt hajlandó nyíltan beszélni.

Vagyis nem feltétlenül megnyugtató, ha az őrület mögött a rendszer is látszik. Hiszen ha van rendszer, mi szükség az őrületre? Ideje volna az utóbbit legalább akkor mérsékelni, amikor sokak számára könnyen a „lenni vagy nem lenni” lehet az igazi kérdés.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/18. számában jelent meg április 30-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/16. számban? Itt megnézheti!