HIRDETÉS
HIRDETÉS

Átjárhatatlan frontvonalak: a kultúrpolitika mint provokáció

Szerző: | 2020. október 16., 17:03 | Több a zászló

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói 2020. szeptember elsején lezárják az egyetem épületét (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nem jó érzés különvéleményt megfogalmazni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyében, mert ha az ember kritikával szemléli az Orbán-rendszert, óhatatlanul nagyra értékeli az intézményt bő egy hónapja blokád alatt tartó hallgatók bátorságát. De e hónap során újra átélhettük azt a sajátos dinamikát, amely az ellenzéki nyilvánosságban az efféle ügyek tálalását, illetve a hozzájuk való viszonyulást jellemzi. Különösen arra a csodavárásra gondolok, amely minden számottevő társadalmi megmozdulás hatására fellángol – legyen szó fekete ruhás nővérekről vagy kockás inges tanárokról –, mondván, most már biztosan ez lesz az utolsó szög a rezsim koporsójában. Aztán rendre kiderül, hogy a rezsim köszöni, jól van, a tüntetők „megunják és hazamennek”, az élet pedig valamivel keserűbben megy tovább. Az SZFE esetében az utóbbi fázis a hallgatók kitartásának köszönhetően még nem következett be, de a csodaváráson már régen túl vagyunk.

Pedig a várakozások ezúttal nem is voltak teljességgel alaptalanok, hiszen ez a tiltakozás valami újat hozott: az érintettek – a teljesen egyenlőtlen szereposztást felismerve – nem tárgyalásokat kezdeményeztek a kormánnyal, hogy aztán a (látszat)egyeztetés szép lassan felőrölje őket, hanem az ellenállás radikálisabb formáját választották. Ha egyszer a fent említett pedagógusok vagy egészségügyi dolgozók tennék ugyanezt hasonló következetességgel, annak akár komolyabb politikai következményei is lehetnének. Csakhogy az SZFE blokádja nem ezen szakmai jellegű tiltakozások sorába illeszkedik, hanem azon szellemi-kulturális szférát izgalomban tartó, könnyen ideológiai színezetet öltő tiltakozásokéba, amelyek – szemben az előbbiekkel – egyáltalán nincsenek a kormány ellenére. Olyannyira nem, hogy azokat többnyire ő maga generálja.

Fontos leszögezni, hogy itt nem pusztán a természetes konfliktusokat felvállaló politikai attitűdről van szó. Ahogy minden korábbi kormány, úgy a 2010–2014-es ciklusban a Fidesz is vállalt kultúrpolitikai konfliktusokat – ezek közül a legemlékezetesebbek talán a köztestületté emelt Magyar Művészeti Akadémiához kötődtek –, de ezeknek megvolt a magukon túlmutató szakpolitikai vagy akár ideológiai jelentőségük. A három választást hozó 2014-es évben viszont ez gyökeresen megváltozott. Ekkor döntött a kormány a vitatott Szabadság téri megszállási emlékmű felállításáról, gyakorlatilag kihajítva ezzel az ablakon a korábban meghirdetett holokauszt-emlékévet. S bár ezt látszólag semmilyen logika nem magyarázta, mégis meglett a politikai gyümölcse: sikerrel aktivizálta a baloldali-liberális értelmiség aláíró hadosztályait, szemernyi kétséget sem hagyva a fideszes táborban afelől, ki ellen kell a választási évben küzdeni. A megszállási emlékmű körüli konfliktus lényege tehát maga a konfliktus volt, amely láthatóvá tette az ellenséget, és átjárhatatlanná a frontvonalakat.

Az efféle önmagáért való provokáció azóta bevett elemévé vált a Fidesz tág értelemben vett kultúrpolitikai eszköztárának. Van, ahol ez vegytisztán megmutatkozik, mint a CEU Magyarországról való kiszorítása esetében, amely – amellett, hogy mint nemrég kiderült, az uniós jogot is sérti – nyilvánvalóan nem szolgált másra, mint az egyetemért utcára vonuló „sorosisták” láthatóvá tételére. De ez a szempont azokban az esetekben is egyre nagyobb szerepet játszik, amelyek látszólag a térfoglalásról szólnak, mint az MTA kutatóhálózatának elcsatolása (emlékezzünk csak a tüntető „komcsi” társadalomtudósokra). És az SZFE ügyét is nehéz másként magyarázni: ha az pusztán az ideológiai arányok kiegyensúlyozását célozná, a kormány nem siettette volna ennyire a drasztikus vezetőváltást, szemben a többi alapítványi formába kiszervezett egyetemmel. Akár tud róla Vidnyánszky Attila, akár nem, ő is eszköz abban a politikai játszmában, amelynek során a Fidesz az általa kiprovokált értelmiségi válaszreakciót használja táborának egyben tartására és aktivizálására.

Ahogy akarva-akaratlanul eszközök a hallgatók is, akik igazságérzetüktől hajtva az ellenállás látványos formáját választották. Hiszen bárhogyan végződjön is ez a történet, bármit érjenek is el a fellépésükkel, a hatalom már elérte, amit akart: szemléletesen illusztrálta törzsszavazói számára, hogyan védelmezi kulturális dominanciáját – az aktuális orbáni narratívának megfelelően – a „libernyák” elit. Ezért naivitás bármilyen hasonló kikényszerített tiltakozástól a rendszer megroppanását várni, mivel a kormány jellemzően azokba a konfliktusokba áll bele, amelyek nem felülírják, hanem befagyasztják a frontvonalakat. Ami SZFE-ügyben történt, valószínűleg csak megerősítette a hitükben a barikád mindkét oldalán állókat, legyenek bár ellenzékiek vagy kormánypártiak.

Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne, sőt ne kellene tiltakozni a kormányzati önkénnyel szemben. De azt éppen a leendő színészek és rendezők tudhatják legjobban, hogy még a legtisztább szándékok is könnyen vezethetnek tragédiához – ahogy valahol mélyen tragikus az is, hogy a provokációvá züllött kultúrpolitikát még erősítik is a rá adott hiteles reakciók.

A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Pápay György Több a zászló című rovatának elemzéseit itt olvashatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/41 számában jelent meg október 9-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/41. számban? Itt megnézheti!

Címkék: kultúrharc, Orbán Viktor, Színház- és Filmművészeti Egyetem, színművészeti, tiltakozás


HIRDETÉS

HIRDETÉS

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

HIRDETÉS

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet, meg minden

#032 Lányi András – Kudarcról kudarcra a győzelem felé

#032 Lányi András – Kudarcról kudarcra a győzelem felé

Környezeti katasztrófák, globalizáció, totális ellenőrzés: az elmúlt száz évben túltoltunk pár biciklit. Ezekről most le lehet szállni.

Pin It on Pinterest