Lázár János egyike „kedvenc” politikusaimnak. „Szimpátiámat” akkor nyerte el, amikor is nyilvánosságot kapott mélységes emberszeretetről, együttérzésről, szánalomról és mérhetetlen jóindulatról tanúskodó kiszólása, amely szerint – ki ne emlékezne rá? – „akinek semmije nincs, az annyit is ér”.
Rokonszenvemet az se nagyon növelte, amikor – nem is kicsit túltolva a biciklit – videóriportban mutatta be, hogy mily förtelmes és élhetetlen város lett Bécs, amit egyébként az Economist Intelligence Unit (EIU) által számított globális élhetőségi index az elmúlt hét évből ötször talált a világ legélhetőbb városának, és amelynek a Mercer nemzetközi tanácsadó cég 2019-et megelőző tíz évben, majd a Covid-járvány utáni szünetet követően 2023-ban is odaítélte „a külföldiek számára legjobb életminőséget kínáló város” címet.
Visszatérve Lázár úr érzéketlenségére, azon is elborzadtam, amikor kiderült, hogy az általa vezetett ménesbirtokon vízágyakat (?!) akarnak beszerezni az állatoknak. Lehet, hogy demagóg vagyok, de bizonyosan találnék ezernyi célt ebben az országban, amire inkább kellene költeni, mint ló- vagy tehén-wellnessre.
Mindeközben a talonból négy év után újra előhúzott Lázár nertárs különösebb eredményekkel sem dicsekedhet, ha csak azt nem tekintjük kiugró teljesítménynek, hogy sikerül magánkézbe adnia tucatnyi – állami és uniós pénzből felújított – kastélyt. Hogy a kudarcos miniszter még miniszter, az nehezen magyarázható, de volt már ilyenre példa Kásler Miklós egészségügyi országlása idején is.
Mindezek után kellően meglepett, hogy Lázár János egy tiszteletet parancsoló politikai innovációval állt elő. Persze ezt is egy balfogás előzte meg: vagy ő maga jött rá, vagy valakik figyelmeztették, hogy öngól szaga van a „sz@rból kell várat építenem” fordulatnak. Hiszen arról, hogy nincs vár, és hogy építési anyagként csak ürülék áll rendelkezésére, aligha tehet más, mint ő és dicső, másfél évtizede regnáló főnöke.
És ekkor jött a kiváló ötlet: a MÁV-nál uralkodó lehetetlen állapotok, a járatkimaradások, az egyre gyakoribb és hosszabb késések, a vágánytörések, a kisiklások oka nem a vasútvállalat kizsigerelésben és (főként) nem a politikai vezetés hibáiban keresendő. Mindennek az oka – Trianon! Bravó!
Mivel azt ma már a legelkötelezettebb Fidesz-fanatikusok se tartják igazán hitelesnek és meggyőzőnek, hogy bármilyen probléma vagy hiányosság felvetése esetén a kormány tagjai szinte automatikusan vágták-vágják rá: Gyurcsány! Ideje volt tehát újítani. S lám, ki az, aki kellő kreativitással megtalálta a megoldást. Hát – tetszik nekem, vagy sem – bizony Lázár János.
Ráadásul a recept tovább is fejleszthető: a lerohasztott egészségügy oka nyilvánvalóan a 150 éves török megszállás, a romokban heverő közoktatás a tatárdúlás egyenes következménye, minden más bajunk forrása pedig az, hogy Árpád apánk nem ment tovább még néhány száz kilométert nyugatabbra.
A kormányzati kommunikáció lehetőségei igen tágak: a magyar történelem sajnos bővelkedik tragikus eseményekben.
