Túl a törzsi gyűlöleten

Le kell zárni a polgárháborút, és nem eltanulni a Fidesz módszereit, hanem azokkal ellentétesen cselekedni – akkor is, ha ez emberileg nehéz, akkor is, ha nem szolgáltak rá a nagyvonalúságra. Ki kell törni a törzsi gyűlölet fogságából – nem szabad olyan kicsinyes és aljas bosszúállókká válni, mint az elmúlt évtizedek elitjei.

Azon a napon, amikor Orbán Viktor elveszti hatalmát, három út áll majd az ellenzék előtt.

I. Idén áprilisban ez volt a balliberális ellenzék politikai programja: ha nyertek volna, nem ismernek el semmilyen jogszabályt és kinevezést, amit a Fidesz hozott. Álláspontjuk szerint a parlamenti kétharmad felhatalmazás nélkül alkotmányozott, így az alaptörvény illegitim.

Van-e gyógymód veszettség ellen? - Magyar Hang

Két egymásra fenekedő fanatikus szekértábor uralja közéletünket. A hatalom érdeke ennek a helyzetnek a fenntartása.

Ennek nyomán a nyers erő, a rendőrség és a hadsereg hűsége, valamint az utcára vonuló tömegek döntenének jogról és hatalomról Magyarországon – ez a forgatókönyv a hideg polgárháború helyett tényleges polgárháborúval fenyeget. Nyilvánvaló, hogy ez a terv a legnépszerűbb, hiszen a legradikálisabb: ez elégíti ki leginkább az ellenzéki szekták gyűlöletét.

II. Az ellenzéki pártelitek számára legvonzóbb forgatókönyv szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amelyben az állam mindenható, és a kormánypárt szava szentírás, egyszerűen tokkal-vonóval átvenné az ellenzék. Ehhez ugyan kétharmados parlamenti többség kell, ám ha az megvan, jöhetnek végre az ellenirányú politikai leszámolások, az Echo Tv és a Hír Tv beszántása, a nemzeti együttműködés haszonélvezőinek levadászása. Pont olyan világ lesz, mint a mai, csak épp a baloldalnak lesz mindenre az a válasza, hogy kétharmad, és boldog karácsonyt.

III. Az ellenzék politikusai előtt fennáll a lehetőség, hogy ha hatalomra kerülnek, békét teremtsenek: a jövőbe tekintsenek, ne követeljenek börtönt és vagyonelkobzást, hanem kinevezzenek egy tisztességes legfőbb ügyészt, és bízzák rá, hogy elszámoltassa azokat, akik politikai szándék nyomán lettek milliárdosok Magyarországon.

Fennáll a lehetőség, hogy kinyilvánítsák: a politikának nincs dolga köztörvényes bűnökkel, hanem az a feladata, hogy rendbe tegye az országot. Fennáll a lehetőség, hogy az eljövendő hatalmasok a polgármestert, az iskolaigazgatót és az újságírót ne tévesszék össze Orbánnal meg az oligarcháival, még akkor se, ha azok előszeretettel viselkedtek úgy, mint az uraik.

Az árkok betemetve, csak nem úgy - Magyar Hang

Két párhuzamos Magyarország van, amelyek csak épphogy, kényszerből határosak egymással. Ami viszont közös, az a düh.

Fennáll a lehetőség, hogy a jövő elitjei ne magukhoz irányítsák a hirdetési milliárdokat, hanem önkorlátozást gyakoroljanak, és megtiltsák a reklámpiacon az állam jelenlétét. Fennáll a lehetőség, hogy új választójogi törvényt hozzanak, amely listás és arányos: ha egy pártnak 10 százalékos a támogatottsága, akkor 10 százaléknyi képviselői hely illesse meg – se több, se kevesebb!

Fennáll a lehetőség, hogy olyan szociális rendszert alkossanak, amely fenntartható, és amely valóban a legszegényebbeken segít. Fennáll a lehetőség, hogy olyan hatalmat gyakoroljanak, amelynek bázisa egy széles középosztály, nem pedig az államnak kiszolgáltatott tömeg. Fennáll a lehetőség, hogy a nyugdíjakat a politika többé ne szavazatok felvásárlására használja, hanem a mindenkori befizetésekhez arányosítsa, s így megvalósítsa nyugdíjas és dolgozó szolidaritását.

Fennáll a lehetőség, hogy a politikusok szeme előtt ne a közvélemény-kutatási grafikon, hanem a közjó szelleme lebegjen: ne azon járassák az agyukat, hogy miként tudják tovább hergelni a társadalmat, hanem azon, hogy miként tudják megértetni a magyarokkal, hogy a múltjuk, a jelenük és a jövőjük egyaránt közös.

Álljon itt egy gyakorlati példa: a kormánypárt és Habony Árpád momentán épp azzal provokál, hogy Horthy-emléknapot tart Kenderesen, ahol a Nemzeti Együttműködés Rendszere a nagyszerű államférfit, a Trianon után térdre esett Magyarország talpra állítóját ünnepli. Végre vissza a jó öreg törzsi politikához, a szimbólumokhoz, a vérben és sérelmekben áztatott XX. századhoz! Válaszul az ellenzék hárommillió koldussal, antiszemitizmussal, Don-kanyarral és deportálásokkal, az egyoldalú történelmi képre egy másik egyoldalú történelmi kép felfestésével válaszol – és máris ott tartunk, ahol az elmúlt mocskos száz évben bármikor.

Az illiberális módszertan forrása - Filippov Gábor írásának margójára - Magyar Hang

A hibrid rendszerek módszereit épp a neoliberális elitek kísérletezték ki.

A szimbólumaink és a történelmünk határozzák meg az identitásunkat. Fontos beszélnünk róluk – de úgy, hogy elismerjük mindkét narratíva igazságát, és belátjuk kötelességünket az iránt, hogy mindkettőt számon tartsuk: Horthy Miklóst éppúgy illeti méltatás az ország talpra állításáért, ahogy felelősség a doni katasztrófáért.

Érteni kell, hogy a Horthyt ünneplőkben nincs rossz szándék: azért teszik, mert a bolsevizmus a referenciájuk – ugyanakkor nekik is meg kell érteniük, hogy mások viszolygása Horthytól épp ugyanilyen jogos, hisz a nyomor és a három zsidótörvény is lehet referencia. Horthy Miklós árnyalt és pontos megítélésére kell törekednünk, mert egyedül ez adhat a huszonegyedik századra közös identitást a magyaroknak – és nem az, ha a valóságból kihámozzák azt, ami számukra épp politikailag használható, a többit meg elhazudják.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyetlen gyenge pontja a kultúra: pénzen nem megváltható. Abból kell főzniük, amijük van: pénzes proliságból, törzsi gyűlöletből és Trianon-sérültségből – ebből pedig nem telik ki több, mint a Pappa pia és a Bayer-show.

Őfelsége ellenzéke - Magyar Hang

Magyarországon nincs szükség putyini és erdogani eszközökre: itt az ellenzéki politikusok maguk végzik el a piszkos munkát.

Az ellenzéknek ezzel szemben ott a teljes kulturális univerzum: film, színház, zene, újságírás – ahogy elkészült a Saul fia, meg a Testről és lélekről, ahogy a rendszer kulturális alternatíváját képezi Pintér Béla és Bödőcs Tibor.

Nincs egyéb teendő, mint szakítani a vonalas pártkáderekkel, akik még ma is megmondják a tutit, holott semmivel sem különbek, mint jobboldali megfelelőik: még most is azzal foglalkoznak, hogy kit rekesszenek ki a civilizációból, és még a harmadik kétharmados vereségük után is újabb lehetőséget kérnek maguknak meg a pártjaiknak. Akiknek a médiumait a Fidesz bőkezűen támogatja, és akik fényesen megélnek abból, hogy nem veszik észre: maguk is a nemzeti együttműködés részei. A kétharmad az ő dühükből és elfogultságukból meríti legitimitását – épp ahogy ők tették, amikor még hatalmon voltak.