Kétségbevonhatatlanul nemes és szolidáris gesztus közösen felmondani egy munkahelyen. Nyilvánvalóan terhelt és rendkívül nyomasztó immár tíz éve az a légkör, amelyben az Index szerkesztőségének működnie kell. a tulajdonos mindig valamelyik fideszes oligarcha volt, aki időről időre keresztül próbált nyomni valamit az újságírókon.
Ezért állt fel Uj Péter, ezért távoztak a szerkesztőség meghatározó tagjai, mint Szily László vagy Tóta W. Árpád. S ha a tulajdonos épp nem is tett semmit, Orbán-közeli státusza szüntelen szakmai és egzisztenciális fenyegetést jelentett. Nem lehetett könnyű megemészteni, hogy a szerzők és szerkesztők munkájából a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hol ez, hol az a vállalkozója gazdagszik, ahogy azt sem, hogy hiába fokozódott a szerkesztőségben a Fidesz-ellenesség és az ellenzéki aktivizmus, az állampárt zsinórban háromszor is kétharmados többséget szerzett, hogy tíz éven át kedve szerint vezesse és fosztogassa az országot.
Nyilvánvaló, hogy a szerkesztőség tagjainak idegrendszere elfáradt a várakozásban, amelynek során napról napra vártak és féltek, hogy a fideszes tulajdonos mikor állítja át vagy számolja fel az Indexet – ebből a hangulatból alakult ki az a robbanásszerű tömegpszichózis, amely az újságírók kollektív felmondásához vezetett. Olyan rég várták már, hogy eljöjjön értük a végzet, és Bayer Zsolt diadalmasan bevonuljon a szerkesztőségükbe, hogy inkább saját kezükbe vették a sorsukat, és maguk nyitották ki a várkaput, hogy egy utolsó, hősies rohammal függetlenségük és elszántságuk bizonyítékát adják.
Sajnos ez a magyar sors átka: a Kárpát-medencében csakis a mártíromságnak van becsülete – pedig az Index megszállása talán még éveken át elkerülhető lett volna, talán még éveken át védeni lehetett volna a várat. E téren az olyan hírhedt fideszeseknek lehet igazuk, mint Vásárhelyi Mária vagy az Átlátszót alapító, és a rendszer szennyes ügyei közül többet is személyesen felderítő Bodoky Tamás. De akárhogy is: ezt a döntést a szerkesztőség tagjainak kellett meghozniuk, akik a legközelebb voltak az eseményekhez, s akik a saját sorsukat kockáztatták. a döntésük pedig, ha sokak szerint elhamarkodott is, mégis gerinces és hősies – ez vitathatatlan.
Van azonban az esetnek egy olyan vonatkozása, amely felett könnyelműen elsiklik a közvélemény: a fideszes megszállás minél átélhetőbb narratívájához ki kellett átkozni az úgynevezett demokratikus oldalról Bodolai Lászlót, az Indexet csaknem két évtizede szolgáló ügyvédet, aki alig több mint fél éve Dull Szabolcsot főszerkesztőnek nevezte ki. Bodolai László három éve gyakorolja a tulajdonosi jogokat, és az őt Fidesz-ügynöknek kikiáltók egyetlen alkalmat sem neveztek meg, amikor a szerkesztőség munkájába avatkozott volna – holott a Bodolai kinevezését megelőző időszakban ilyen beavatkozásra többször is sor került.
Szombathy Pál szintén kampányszerű karaktergyilkosság-sorozat áldozata lett. Bizonyára azt hitte, hogy életútja személyét megkérdőjelezhetetlenné teszi. Karrierje a Nemzeti Együttműködés Rendszerének zászlóbontása óta parkolópályára került: az egykori főszerkesztő évek óta a Digi Sport nevű tévécsatorna reggeli műsorában dolgozik. Hiába vezette példaértékűen a Magyar Hírlap szerkesztőségét, hiába mondott fel, amikor a tulajdonos, Széles Gábor Orbán Viktor lábához szállította a lapot, hiába nem engedett a jobbról ránehezedő politikai nyomásnak, az ítélet megfellebbezhetetlen: „Fidesz-ügynök”. Írásai „összeférhetetlenség” miatt azonnal eltűntek a pozsonyi Új Szóból, épp ahogy Bodolai László műsora eltűnt a Tilos Rádióból.
A harmadik „Fidesz-ügynök”, akit mindenáron bele kellett tuszkolni ebbe a hamis narratívába, Sztankóczy András, akinek a bűneivel kapcsolatban a vádemelés és az ítélethozatal között szintén nem foglalkozott senki a bizonyítással. Munkahelye, a Válasz Online bűnbakká képzésének hírére azonnali hatállyal kiközösítette, majd kiváló politikai érzékkel nyilvánosan elhatárolódott a személyétől. Stumpf András, aki öt éve még a Nemzeti Együttműködés Rendszerét szolgálta ugyanezzel a szektás ügybuzgalommal, az ATV stúdiójában biztosította Rónai Egont, hogy egykori kollégája sem szolidaritásra, sem emberi korrektségére, s még csak vendégszerzőségre sem számíthat. „Több Sztankóczy András-írást mi már nem fogunk közölni” – hangzik a kirekesztődöntés. Ilyen kíméletlen megszégyenítést a „demokratikus oldal” legutóbb a Galamus-csoport előadásában vitt színre – Stumpf Andrásnak láthatóan kész terve és elég erős gyomra van, hogy a balliberális kurzusba befészkelődjön.
Tegnap még Simicska Lajos árvája, ma már liberális politikai tiszt, aki nem ismer kegyelmet azokkal szemben, akik bármiféle gyanúba keverednek. Önmagával remélhetőleg nem ilyen szigorú, mert akkor egy önvizsgálatnak bizonyára véres vége volna. Érdemes lenne megkérdezni Stumpf Andrástól, hogy a G-nap előtti Orbán Viktorral tényleg nem volt semmi problémája, ellentétben a jelenlegi Sztankóczy Andrással? Ha egy véleményformáló értelmiségi épp Simicska Lajossal megegyező napon ábrándul ki a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből, annak opportunizmusa bizony nyilvánvalóbb, mint bárki fideszessége, akire ezek után rámutat. Érdemes volna megkérdezni az egykori NER-aktivistától, hogy Erdélyi Zsolt Superman, az SZDSZ egykori marketingkreatívja szerinte tényleg részt vállalt-e az Index átjátszásában. Tényleg el tudja képzelni a Kovács Pisti-kampány megalkotójáról, hogy bejelentkezett az ő hűlt helyére Orbán Viktor talpát nyalni?
Számomra egyértelmű, hogy az Index szerkesztőségének tagjai megelégelték a kiszolgáltatottságot, elfáradtak az átállításra vagy felszámolásra való várakozásban, ezért úgy döntöttek, tömegesen felállnak – ehhez az aktushoz azonban a főnökségbe Fidesz-ügynökök kellettek – hát legyártották a Fidesz-ügynököket az addigi függetlenségük biztosítékának számító Bodolaiból, a makulátlan balliberális pedigréjű Szombathyból, a feddhetetlen múltú Sztankóczyból és az ősliberális Supermanből. Aligha kétséges, hogy a tömeges felmondáshoz tartoznak az ügynökök, és nem az ügynökökhöz tartozik a tömeges felmondás.
Rémületes, ahogy a balliberális véleményelit Habony Árpádot megszégyenítő sebességgel képes bűnbakokat legyártani aktuális politikai és kommunikációs manővereihez. Tagjai játszi könnyedséggel fogják rá bárkire, hogy Fidesz-ügynök, s ezáltal az azon nyomban Fidesz-ügynökké is válik éppúgy, mint amikor Rogán Antal propagandaminisztériuma bárkit Soros-ügynöknek bélyegez. Az ügynökvádba keveredett Dániel Zoltánnak egyik esetben sincs esélye megvédeni magát: imperialista békaemberekkel vette fel a kapcsolatot – ez nyilvánvaló tény. Az a gyanús, aki nem gyanús.
Fel sem vetődik, hogy a vádlottak talán nem is akarnak Origót csinálni az Indexből – a helyzetértékelés úgy hangzik, hogy Orbán Viktor mennyire okos, amiért őket küldte. A sejtések, a sejtetések, a félelmek és a démonok rémképei köröket vernek a tényekre – ez a valóság utáni világ, ahol Woody Allenre rámutatnak, azt kiáltják, hogy pedofil, s már rutinszerűen törlik is a filmjeit, zúzzák be a könyveit, s gyalázzák meg azt az embert és azt az életművet, amely világviszonylatban is egyedülálló, s amely a kiátkozás pillanatáig identitásuk jelentős részét képezte. Pedig Woody Allen még a bíróság előtt is megvédte magát – nem is egy, hanem két alkalommal. a bíróság döntése a huszonegyedik században azonban már nem számít – az ítéleteket többé nem a bíróságok, hanem a kurzusok hozzák.
Rémületes, hogy nincs többé tárgyalás, s még rémületesebb, hogy igény sincs rá: a vádemelés egyet jelent az ítélettel. Rémületes, hogy akik pénteken a véleménynyilvánítás szabadsága mellett tüntetnek, csütörtökön és szombaton kígyót-békát kiáltanak azokra, akiknek az övéktől eltér a véleményük. S nemcsak kígyót-békát kiáltanak, hanem el is bocsátják őket az állásukból – ez volna a véleményszabadság? Rémületes, hogy a hazai politika és média milyen gyorsan adaptálta, és milyen elképesztő eredményességgel használja a #metoo gyakorlatát.
Tényleg más az a működés, amelyik minden ellenvélemény mögött Orbán Viktor befolyását sejti, mint az, amelyik minden ellenvélemény mögött Soros György befolyását sejti? Tényleg más az a működés, amelyik minden neki nem tetsző történést egy nagy szabadságellenes narratívába csomagol, mint az, amelyik minden neki nem tetsző történést egy nagy magyarságellenes narratívába csomagol? Mennyi jóindulat és emberség maradt a jobboldali, a baloldali és a liberális magyarságban? Úgy tűnik, a jóhiszeműség és az elemi humánum a hideg polgárháború lövészárkaiban többé már nem egyéb, mint luxus, amelyet az ellenség ügynökei terjesztenek, hogy ők nyerjék a nagy és végső összecsapást 2022-ben. El kell vetni, hozzájuk kell aljasodni – máskülönben nincs esély. Amit pedig tilos megkérdezni: vajon érdemes-e győzni ilyen áron? Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc befizette ezt az árat – egész Magyarországnak fel kell zárkóznia mögéjük, különben elveszett.
György Zsombor főszerkesztő levele
Kedves Robi! Köszönjük az írást, de nem állom meg, hogy ne vegyem védelmembe Stumpf Andrást. Teljesen nyilvánvaló, hogy az Index-ügy egyáltalán nem olyan fekete-fehér, mint amilyennek sokan megpróbálják beállítani, és hogy rengeteg olyan kérdés felmerül, amelyekre nem kapunk egyelőre válaszokat egyik oldalról sem. (Pl. miért váltották le néhány hónapja főszerkesztő-helyettesi pozíciójából Miklósi Gábort, és akkor miért nem szólalt meg senki?) Andrásnak a behúzását a történetbe viszont nem éreztem korrektnek, és nem csak azért, mert:
- tizenöt éve ismerem, és mindig korrekten viselkedett kollégaként,
- ő is a nehezebb utat, a túlélő üzemmódot választotta, és sokakkal ellentétben rendre megemlíti pozitív példaként a Magyar Hangot is a nyilvánosságban,
hanem mert:
- ha vannak újságírók, akik nem vádolhatók „szektás ügybuzgalommal”, „talpnyalással”, akkor ő biztosan közéjük tartozik, úgy ismerem őt, mint aki látja az árnyalatokat, és meri vállalni az értékalapú vitákat,
- érthető, hogy egy kis szerkesztőség, 6-7 ember rosszul éli meg, ha annyi nehézség túlélése után egyikük nem beszél meg velük egy ilyen súlyú és ennyire kényes döntést, hanem lényegében kész tények elé állítja őket. Miközben minden a piacról (ami az olvasót jelenti) élő szerkesztőségnek gondolnia kell arra is, mit lép, mit gondol a közönsége ilyen esetekben: tetszik vagy sem, az ő pénzükből élünk. (És ez jól is van így.)
Nincsenek ellenemre az értelmes viták, és természetesen írásod is teljes terjedelmében, változtatások nélkül megjelent, sok elemével egyet is értek. Viszont úgy éreztem korrektnek, ha ezt – magánvéleményként – megírom neked. Köszönöm megértésed, üdv,
Zsombor
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/31. számában jelent meg július 31-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/31. számban? Itt megnézheti!
