Frissen oltakozottként, bal karomban egy adag Szputnyik V-vel írom ezt. Persze nem pöffeszkedni akarok, csak mondom.
Egy ismerősöm írta a Facebookon: „Most olvastam éppen, mi a vakcinairigység ellentéte: a vakcinapöffeszkedés. Én nem bírálom utóbbi gyakorlat űzőit sem, hiszen hátha sikerül meggyőzniük vele ismerőseiket, hogy regisztráljanak végre, ha még nem tették meg.”
Önmagában a vakcinairigység is nagyon jó szó, ha bármi pozitívuma van a járványnak (nincs), akkor a rengeteg nyelvi lelemény. Vakcinairigy lehet ember (olyan, aki még nem vette fel az oltást, miközben körülötte egyre többen igen), de ország is (Ausztráliáról olvastam például, hogy elfogta a vakcinairigység, mert nem kapta meg az ígért mennyiséget Európától).
Csodás szó a vakcinapöffeszkedés is. Azok követik el, akik szóban, írásban, közösségi oldalon, egyéb felületen kérkednek az oltásukkal. (Illetve valószínűleg nem kérkednek egyáltalán, csak vakcinairigy honfitársaik így élik meg örömittas oltakozási jelentéseiket.)
Kíváncsi vagyok, a vakcinairigység, a vakcinapöffeszkedés fennmarad-e hosszú távon – az előbbinek szerintem nagyobb az esélye. Dr. Veszelszki Ágnes egyetemi docens tavaly adta ki Karanténszótár című munkáját, amelyben a 2020 első felében keletkezett, koronavírussal kapcsolatos kifejezéseket gyűjt össze (kereken négyszázat). Egy interjúban ő mondja: a járvánnyal kapcsolatos szavak nagy része – például a karanténkovász, a karanténének vagy épp az elgyőrfipalisodik (az Országos Mentőszolgálat szóvivője stílusában azt mondja mindenkinek, hogy maradjon otthon) alkalmi szóhasználatnak tekinthető, és ha majd már nem létezik az a jelenség, amelyre a szó utal, akkor a megnevezésére használt elemre sem lesz szükség.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/15. számában jelent meg április 9-én.
