I. Az orbáni külpolitika, avagy visszaút az orosz érdekszférába
Orbán Viktor elutazott Moszkvába, hogy ismét négyszemközt beszélhessen mentorával, a Kreml megingathatatlan urával, Vlagyimir Putyinnal. Sokat elárul a magyar miniszterelnök valós nemzetközi elköteleződéséről, hogy a jelenlegi helyzetben kerül sor erre a látogatásra. Oroszország tavaly ősszel ismét agresszív fenyegetésbe kezdett: felvonultatta hadseregét az ukrán határon, közös hadgyakorlatokat hajt végre Lukasenka belarusz diktátor csapataival, és mindeközben a háborús retorikát teljesíthetetlen ultimátumokkal párosítja. Bárhogy is indult politikai karrierje, Orbán mára csakis Moszkva nemzetközi befolyásának erősítésén dolgozik, és egyre inkább azonosul a népének fejlődést és szabadságot biztosítani képtelen, de saját teljhatalmát hosszú távra bebiztosító, minden kritikai észrevételt elhallgattató Putyin világképével.
A nyugati szövetségi rendszerekhez a rendszerváltozás után szabad, szuverén döntésünk alapján csatlakoztunk. Ennek előnyeit – egyebek mellett a kollektív védelmet és a magyar modernizációt ösztönözni hivatott felzárkóztató és egyéb támogatásokat – azóta is töretlenül élvezzük. Orbán külpolitikája ezt az orientációt kérdőjelezi meg, ehelyett a saját, keleti típusú hatalmának fenntartása érdekében Oroszország (illetve Kína) mellett kötelezte el magát.
Erről árulkodik a kormány szuverenitásra vonatokozó kettős mércéje is. A kormány képviselői azonnal bírálják, sőt démonizálják a jogállamiság, a korrupció elleni állami fellépés, a demokratikus berendezkedés kritériumait számon kérő európai uniós politikusokat, és a „szuverén, erős ország” mantráját hangsúlyozzák. Az elmúlt napokban ugyanakkor nem hallottunk ilyen éles kijelentéseket, amikor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter követelte, hogy a NATO vonuljon ki a kelet-közép-európai tagállamokból, és térjen vissza az 1997-es nemzetközi állapotok keretei közé. Az állami szuverenitás, a szövetségi rendszer megválasztásához fűződő jogosultság ilyen fokú külső hatalmi megkérdőjelezése elfogadhatatlan.
A hazánk biztonságát is érintő orosz ultimátum kapcsán a kormány képtelen határozottan fogalmazni, mert az szembe menne az orosz elvárásokkal. Ehelyett miniszterelnöki látogatással legitimálja Putyin követeléseit.
II. A keleti nyitás ára: a kárpátaljai magyarok egyre romló helyzete
Ukrajna oroszoktól való függetlensége Magyarország stratégiai érdeke. Oroszország ugyanis szüntelenül feszíti a vele szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatait (lásd Grúzia, Ukrajna), nyíltan beavatkozik belügyeikbe, destabilizálásukra törekszik. Ukrajna megtámadása súlyos következményekkel járna, kárpátaljai magyar emberáldozatokkal, menekülthullámokkal, humanitárius válsághelyzettel. Ezért kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.
Egy felelős magyar külpolitika nem hagyhatja figyelmen kívül az Ukrajnában élő magyar közösségek helyzetét. Ezért két szempontot kell egyensúlyba hoznunk a külpolitikai irány kialakítása során: 1) hogyan lehet valóban érvényesíteni a kárpátaljai magyarok jogait, 2) hogyan járulhatunk hozzá Ukrajna stabilitásának fenntartásához.
A „keleti nyitás”, azaz az orosz politikai elköteleződés negatív hatásait semmi sem tükrözi jobban, mint a kárpátaljai magyarok egyre súlyosbodó helyzete. A kárpátaljai magyarok védelmére hivatkozva a kormány napjainkra az összes nyugati szövetségesünkkel összeveszett, illetve blokkolta a NATO-Ukrajna Bizottság ülését. Ennek a gyakorlatban az az eredménye, hogy az elmúlt évtizedben folyamatosan romlott a magyar kisebbség helyzete: rendszeres titkosszolgálati zaklatásnak vannak kitéve, vezetőik ellen büntető és egyéb eljárásokat folytatnak az ukrán hatóságok, függetlenül attól, hogy éppen milyen vezetés van hatalmon Kijevben. Ki kell mondanunk, hogy Ukrajna nemzetiségei közül jelenleg a kárpátaljai magyarság helyzete a legrosszabb, sem a lengyel, sem pedig a román nemzeti kisebbségek nincsenek kitéve hasonló vegzálásoknak.
Ennek oka pedig igen jelentős részben Lengyelország és Románia sokkal eredményesebb külpolitikai teljesítménye. Ezzel szemben a magyar kormány teljesen elszigetelődött: még EU- és NATO-tagállamként sem tudtuk rábírni az ukrán vezetést a magyar kisebbséget érintő törvény módosítására. Ebben egyetlen tagállam sem támogatott a legutóbbi EU-s külügyminiszteri találkozókon, pedig több ország teljesen legitim követelésnek tartja azt, hogy Ukrajnában biztosítani kell a nyelvi, kulturális és etnikai kisebbségek jogait, legyenek azok oroszok, magyarok, románok vagy lengyelek. Hogy miért? Mert 2021-re már szinte minden EU-s és NATO-s szövetségesünk meg van arról győződve, hogy a magyar külpolitika, így a magyar Ukrajna-politika mögött is Moszkva politikai érdekei állnak: hogy nem a kárpátaljai magyar kisebbségek jogainak megvédése, hanem Ukrajna meggyengítése a cél.
Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor a Karmelita kolostorban 2019. október 30-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
A jelenlegi helyzetben egy felelős magyar kormánynak a háború megelőzésén kellene dolgoznia. Elrettentés-politikára van szükség. A NATO- és EU-s szövetségeseinkkel közösen olyan lépéseket helyezhetünk kilátásba, amelyek jelentős mértékben növelnék Moszkva számára a költségeket, ha egy offenzíva megindítása mellett döntenének.
Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára, hogy ezzel is hozzájáruljunk a kárpátaljai magyar kisebbségek védelméhez.
A fegyverek felajánlásán túl is vannak eszközök a magyar kormány kezében. Egyértelművé kell tennünk, hogy ha Putyin tovább eszkalálja a helyzetet, a megalapozott gyanú szerint kémközpontként működő Nemzetközi Beruházási Bank diplomáciai akkreditációval rendelkező munkatársait azonnal kiutasítjuk Magyarországról. Ha háborúra kerülne sor, akkor az intézmény működéséhez kapcsolódó minden jogosultságot meg kell vonni, és kiutasítani az országból. Ezek a lépések önmagukban nem rettentenék el az oroszokat az agressziótól, de egy tágabb szövetségesi keret lépéseibe beillesztve befolyásolhatja az orosz számításokat. Ne feledjük, ezúttal nem egyedül, hanem egy koalíció részeként szállunk szembe az agresszor hatalommal.
III. Nemzeti, érdekalapú külpolitika
Az új demokratikus magyar kormány részéről azonnali bizalomépítő lépésekre lesz szükség a nyugati szövetségeseinkkel és Kijevvel egyaránt, melyekkel világossá tesszük Magyarország nyugati orientációját, és aktívan fellépünk a szélsőségesen oroszpárti percepciók ellen.
Ezzel együtt a lehetőségekhez képest kiegyensúlyozott kapcsolatokra kell törekedni Oroszországgal, ahogy ezt a nyugati országok is teszik. De ezt nem szabad szövetségeseink gyengítésével, értékeink feláldozásával párosítani, mert ez – amint bebizonyosodott – nem csak morálisan elvetendő, hanem a külpolitikai mozgásterünket is végletesen beszűkíti.
Egy olyan új külpolitikára van szükség, amely a kereskedelmi kapcsolatok építése mellett fontos elemként kezeli az emberi jogok kérdését is. A jelenlegi orbáni irányvonal, miszerint „nem szólunk bele más országok belpolitikájába” a gyakorlatban teljesen hiteltelenné tette a magyar kisebbségek melletti felszólalásokat. Uniós partnereink hiteltelennek és súlytalannak értékelik a magyar felháborodást a kárpátaljai kisebbségek elleni fellépés esetében, miközben rendszeresen megakadályozzuk azt, hogy más hasonló helyzetekben (például az ujgur és rohingja kisebbségek elnyomása kapcsán) közösen felszólaljon az EU.
A szeparatista törekvéseihez nyíltan orosz támogatást igénybe vevő, ezáltal a Nyugat-Balkán törékeny stabilitását veszélyeztető boszniai szerb vezető, Milorad Dodik segítése 100 millió euró magyar adófizetői pénzzel, a magyar nemzet érdekeit eláruló, és egyoldalúan csak az orosz érdekeket szem előtt tartó kormányzati bűn. Az orosz katonai beavatkozás üdvözlése Kazahsztánban és a saját népére lövető elnök melletti kiállás sem értelmezhető lépés a magyar érdekek szemszögéből nézve. Szintén említésre érdemes, hogy magyar miniszterelnöki látogatással támogattuk annak a Lukasenkának az újraválasztási kampányát, aki fél évvel később az elcsalt választások ellen tüntetőket – ellenzékieket, eltérő gondolkodású értelmiségieket, újságírókat – diktatórikus eszközökkel üldözte, letartóztatta és megkínozta. Az ilyen diktatúra-barát akciók gyengítik az ország renoméját és érdekérvényesítő képességét. Ahhoz, hogy a magyar érdekek képviselete, a határon túli magyarokkal kapcsolatos aggályok a nemzetközi arénában is hitelesek legyenek, horizontálisan fel kell lépni az emberi jogok, a jogállamiság és a demokratikus elvek fontossága mellett.
Egy szövetségi rendszer értékválasztást is jelent. Zsákutca Moszkvában keresni Magyarország jövőjét! A maihoz hasonló éles helyzetekben világosan el kell ítélni Moszkva eszkalációs törekvéseit, ami térségünk teljes destabilizációjához, újabb háborúkhoz vezethet. Nem szabad engedni, hogy egy kormány vagy egy politikus, pusztán személyes hatalmi érdekeitől vezérelve eltékozolja a békénket, függetlenségünket és a szabadságunkat, és ennek során ismét „a kelet-európai kisállamok nyomorúságába” kényszerítsen minket. Áprilisban választhatunk: Kelet vagy Nyugat. Egyre többen tudjuk, hogy nemzeti érdekeink védelmében melyik oldalra kell szavazni.
A szerző politikus, a Momentum volt elnöke.
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
