Ez a Gianni Infantino mindig kitalál valamit. Most például azt, hogy a futballuniverzum minden tájáról sajátos kritériumok alapján kiválasztott 32 klubcsapat vívjon küzdelmet a világbajnoki címért. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke közismert újító szándékáról és persze profitéhségéről. Habár eddigi fő műve, a karácsonyi készülődés közepette lezajlott ’22-es katari focivébé nem is sült el olyan rosszul, a június 15-én kezdődött megreformált klubvilágbajnokság még könnyen záródhat kudarccal, de ne menjünk ennyire a dolgok elébe. Ez a huncut Gianni semmit nem változott az évek során: Mammon iránti rajongását folyton a tar labdarúgó-vezér szemére hányják, de úgy látszik, Infantino pénzéhsége és nem utolsó sorban egója hatalmasabb lelki érzékenységénél, amelyet az is hűen szemléltet, hogy e sorozat trófeájára kétszer is rágravírozták a nevét (a győztesé valószínűleg egyszer szerepel majd), ám „őszerénysége” nem kérte legalább az egyik törlését („Ejj ha már így alakult, maradjon”).
Az elnök személyén túllépve, szigorúan az eseményt vizsgálva nem is látszik olyan nagy baklövésnek ez a torna, még akkor sem, ha az előzetes hírek szerint a nyárba kanyarodó amerikaiak érdeklődése finoman szólva is mérsékelt. Nekünk, európaiaknak pedig a fránya időeltolódás okoz fejtörést, ami az induló szabadságolások idején nem is lenne nagy gond, de mások számára a munkahelyi alvás vagy meccsnézés már minden bizonnyal megvalósíthatatlan dolognak tűnik; pedig szoktatnunk kell magunkat e cudar helyzethez, hiszen jövő ilyentájt újra ezzel a problémával szembesülünk az úgyszintén a távoli kontinensen rendezett, ezúttal nemzetek közötti vébé okán. Amit sugalmazni próbálok, tehát az, hogy a helyszíni langyos fociláz, keresztezve más kontinensek gyérebb média-érdeklődésével, előrevetíthet akár egy kudarcos rendezést is, de olybá tűnik, a FIFA-nak ez csupán homokszem a sivatagban, ők hosszabb távra tervezhetnek. Nagyon úgy néz ki, hogy a FIFA boszorkánykonyhájában mindennel számoltak, és busás haszon néz ki most is a szövetségnek, hála a labdarúgás töretlen népszerűségének.
Részletes csapatismertetőbe, eseményleírásba nem is mennék bele most, aki kíváncsi ezekre, a szaklapokban minden információt megtalál, ám a statisztikák mögött mindig ott vannak az emberi tényezők. Edzők, menedzserek, sportorvosok egyöntetű véleménye bontakozik ki olvasva az eseményt felvezető elemzéseket: végletekig amortizált játékosok számára talált ki a FIFA egy közel egyhónapos elfoglaltságot. A 2000-ben indult sorozat ezidáig 6-7 résztvevő csapattal zajlott (a pontosság kedvéért: az első klubvilágbajnokságnak 8 résztvevője volt), a hirtelen emelkedés már egy új koncepció megvalósulását jelzi, amelyben szigorúan nem a tényleges kontinenselsők versengenek a végső győzelemért, hanem meghatározott (avagy sajátos, ahogyan néhány sorral előbb írtam is) sorrendiség alapján válogatott gárdák csatáznak. Az, hogy igazságos-e ez a leosztás, mindenki döntse el maga, mindenesetre a hírek szerint a Liverpool háza táján nem fakadtak sírásra az elkeseredettségtől, hogy lemaradnak az eseményről. Európából 12 együttes szerepel a tornán, és talán az RB Salzburg kivételével mindegyik olyan bajnokságból csekkol be a többhetes vb-re, ahol a tempó nem ázsiai vagy CONCACAF-jellegű. A játékosok nyaralnának már, várja őket a beizzított jacht, a magánrepcsi távoli szigetek felé, félő, hogy a szezon végére lufiként leeresztő PSG-, Dortmund- vagy Juve-spílerek könnyed kocogást mutatnak be csupán meccseik során. Ami mégsem ezt az alternatívát vetíti előre, az a klubvezetők álmainak netovábbja, létük, tevékenységük, életük értelme: a pénzdíj. A FIFA egymilliárd (!) dollárt (nagyjából 350 milliárd forintot) oszt szét a résztvevő csapatok között földrészenként szelektálva; egyes számítások szerint egy, a döntőben diadalmaskodó európai csapat (a szakírók szerint az Öreg Kontinens szállítja majd a végső győztest) akár 125 millió dollárt is „kereshet” az amerikai kiruccanáson.
Nincs más hátra, mint előre a Kvaracheliáknak, az Adeyemiknek, a Lautaro Martinezeknek; muszáj lesz sportszárban vakációzni a zöld gyepen, teljesíteniük kell, hiszen ott áll mögöttük nyitott buksztárcával, korbáccsal a kezében a klubvezér. És aki mindezen csak mosolyog a bajsza alatt, az nem más, mint maga a fővezér, korunk futball-innovátora: Gianni Infantino…
