Van mire?
A fideszes jelölt plakátjai Grábócon (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Őszintén szólva nem különösebben izgatott a Tolna megyei időközi választás, egy pillanatig sem éreztem, hogy annak igazi, érdemi tétje lenne. Az eredmény nagyjából meg is felel az előzetes várakozásoknak, a papírformának: a fideszes fellegvárban győzött a fideszes jelölt.

Csibi Krisztina a siker mámorában nyilatkozott is: „A mai nap nagyon nagy győzelmet arattunk, ez a választás mindannyiunk számára becsületbeli ügy volt.” Majd hozzátette: „Teljesen mindegy, hogy mit üzentek nekünk a brüsszeli pezsgőspoharak mellől, a Tolna vármegye 02-es számú választókerületében élők megüzenték Brüsszelnek, hogy a folytatásra szavaznak.”

A győztes öröme egyfelől teljesen érthető. „A nagyon nagy győzelem” viszont – finoman szólva is – vitatható, és még inkább kérdéses a tolnai 02-es választási körzet eredményének nemzetközi jelentősége.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az 57 009 szavazásra jogosult személy közül csak 18 930 fő jelent meg a szavazóhelyiségekben, ami alig haladja meg az egyharmadot (33,55 százalék). A győztes ugyan az érvényes voksok 63,7 százalékát kapta meg, ami önmagában tényleg remek eredmény, de ha onnan nézzük, hogy a választópolgárok mindössze 21,38 százalékának bizalmából lesz képviselő, akkor már korántsem olyan dicsőséges a győzelem.

Török Gábor szerint a Tolna megyei választás egyértelműen siker a Fidesz számára
Magyar Hang

Török Gábor szerint a Tolna megyei választás egyértelműen siker a Fidesz számára

Igaz, a Mi Hazánk és a DK is ezt hirdeti a saját eredményéről.

Igaz, fideszéknél immár nagy hagyománya van a választási eredmények kissé egyoldalú interpretálásának. Hogy csak egyetlen példát hozzunk: tizenöt éve büszkén hirdetik kétharmados győzelmeiket és az ebből fakadó felhatalmazásukat, holott ez csak a választási szabályok – olykor nagyon is önkényes – változtatgatásának köszönhető. Mint az alábbi adatsorból látható, a Fideszre leadott listás szavazatok igen messze vannak a kétharmadtól:
2010. a választásra jogosultak 33,68 %-a, a leadott voksok 52,32 %-a,
2014. a választásra jogosultak 27,47 %-a, a leadott voksok 44,43 %-a,
2018. a választásra jogosultak 33,98 %-a, a leadott voksok 48,73 %-a,
2022. a választásra jogosultak 39,44 %-a, a leadott voksok 56,18 %-a,
2024. a választásra jogosultak 26,40 %-a, a leadott voksok 44,69 %-a.

Persze Csibi Krisztina mást is eltanulhatna pártelnökétől: Orbán Viktor ugyanis az 2018-as „nagyon nagy” győzelem után azt mondta, hogy „most kell szerénynek lenni, mert van mire”. Megfontolandó gondolat, még ha nem is eredeti dakota bölcsesség. Ráadásul az ellenkezőjét – mondjuk, hogy most kell önteltnek és rátartinak lenni, mert igazán nincs mire – még senki nem ajánlotta senkinek.