Van oka aggódni Orbán Viktornak az amerikai elnökválasztás után. Az illiberális világrend térnyerése megtorpanni látszik, a legfontosabb csatatéren szenvedett most vereséget. Kényes pillanatban szűkül a kormány nemzetközi mozgástere: a korábbiaknál jóval nagyobb az unióban vívott harc tétje, amely a jogállamiság és a fejlesztési pénzek körül zajlik. A koronavírus-járvány pedig megmutatta az ország sebezhetőségét. A miniszterelnök ugyanakkor talált egy új ellenséget, talán még Soros Györgynél is veszedelmesebbet Joe Biden személyében. A tábor harci kedvéért felelős propagandagépezet mozgásban tartása igényli az újabb és újabb céltáblákat.
Az emlékezet csalóka: 2016-ban a miniszterelnök nem kötelezte el magát annyira egyértelműen Donald Trump mellett, mint most. És a még hivatalban lévő elnökkel és adminisztrációjával sem a kezdettől volt konszolidált a kapcsolata. A fordulat nem annyira az illiberális testvériségnek, inkább annak köszönhető, hogy Budapest a CEU-ügyet kivéve mindenben engedett az amerikai kéréseknek, kiemelten a katonai együttműködés terén. Ne legyen kétségünk: engedni fog most is. Elvtelenül, cinikus módon, a nemzeti szuverenitás folyvást hangoztatott elvét zárójelbe téve. Miközben a leendő Biden-adminisztráció „demokráciaügyben” keményebb fellépést ígér, az itthon a leendő elnököt szapuló Fidesz-sajtó hangját ellensúlyozandó a miniszterelnök alighanem hamar eljuttatja az üzenetet Washingtonba: ne arra figyeljenek, amit mond, hanem arra, amit tesz.
Trump bukásával új erőre kaphat a szabadkereskedelmi megállapodásokon alapuló világrend kiépítése, amelynek sem a neoliberális Orbán-kormány, sem neoliberális elődei nem feküdtek soha keresztbe. Nemegyszer fordult már nagyobbat is a kormányfővel a világ: Putyin ősellenségből néhány év alatt barát, szövetséges lett. Mindenesetre nehezített pályán kell mozognia mostantól a miniszterelnöknek, de tévednek azok, akik a számára kínos eredményből máris 2022-es esélyeinek elszállására következtetnek.
Van oka örülni az ellenzéknek. A demokrata jelölt győzelme itthon is erősítheti a változásba vetett reményt. Talán egy kicsit nagyobb figyelmet kap a tengerentúlról térségünk és az ország, ez pedig inkább az ellenzék pozícióját erősítheti. De nem Amerika dönti el a magyarországi választást. Jól van ez így.
Az illiberalizmus nem szenvedett végső vereséget az Egyesült Államokban. Hiszen a nyugati típusú berendezkedés, demokrácia továbbra is válságtüneteket mutat. Ilyen tünet volt négy éve Donald Trump megválasztása, s ilyen az is, hogy miközben Joe Biden rekordszámú szavazattal győzött, az ellenfelére is több mint hetvenmillió (!) amerikai polgár voksolt. A populizmus vonzereje ma is hihetetlenül erős; annak szapulása helyett, mellett azzal kellene foglalkozni, hogy mi táplálja. A demokrata elnöknek nagyon nehéz dolga lesz, és nem elsősorban azért, mert a mozgásterét korlátozza majd a várható republikánus szenátusi többség. A nemzetet feszítő társadalmi problémák, ellentétek nem múlnak el pusztán attól, ha az új vezető békülékeny hangnemet üt meg.
Aki nyomon követte a választási hírfolyamot, megfigyelhette, Bident mennyire tudatosan Trump ellentéteként építették fel. A tapasztalt, megfontolt, elmosódó karakterű, kissé unalmas politikus a narcisztikus, harsány debatterrel szemben. Van, amikor egy „álmos fickó” kell a győzelemhez, kicsit hasonló választás volt a csetlő-botló Medgyessy Péter 2002-ben az ereje teljében lévő, harcias Orbán Viktor ellenében. A tartós sikerhez azonban a politikában ennél több kell. Jóval több. A történelem most sem ért véget, izgalmas éveknek nézünk elébe.
Olvasna még Szerető Szabolcstól? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/46. számában jelent meg november 13-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/46. számban? Itt megnézheti!
