Most, hogy a nagyrabecsült ellenzék ismét hagyta elveszni a kezdeményezés erejét (ehhez hozzájárul a Tóth Csaba mögötti viszolyogtató hatalmi etyepetye és dörgölőzés), és az ígéretesnek tűnő Kína- és kommunizmus-ellenes narratívát nem volt képes megfelelően kamatoztatni és a közbeszéd uralására fordítani, ismét meghódíthatja a szavakat és a gondolatokat, a nyelvünket és az elménket a Fidesz kitaszító és gyűlölködő – most éppen homofób – identitáspolitikája.
T. S. Eliotnak, a múlt század nagy amerikai–angol költőjének és konzervatívjának igaza lehet abban, hogy a kereszténység nyújtja a nyugati civilizáció pozitív karakterét, ezért a konzervatív politika szükségszerűen a keresztény kultúra és önkép védelmére irányul. Ám mennyire lehet keresztény az a politika, ami kiveti a nemzetből az egyént, és vélt vagy valós normákat tesz az önkép egyetlen lényegi elemévé? Továbbgondolva, mennyire lehet keresztény az a politika, amelynek egyik legfőbb ismérve, hogy a tradíciót és a nemzetet fokozatosan eluralja az állam, amikor – épp ellenkezőleg – azoknak tartalmát a polgárok és közösségeik formálják?
Olyan események gyors egymásutánja zajlik, amelyek a magát konzervatívnak valló magyar polgárnak világos üzenettel érnek fel. A homofób törvénymódosítási javaslatot csak néhány nappal előzte meg, amikor Gulyás Márton csatornáján a hatalom szellemi holdudvarának egyik reprezentatív (itt meg nem nevezett) alakja a morál feljebbvalóságát vitatta el a nyers győzelemmel szemben. Itt tartunk: a rendszer már nyíltan tagadja kereszténységünk, európaiságunk és emberségünk értékeit, hogy helyettük a nemzet valamely kirekesztő és illiberális értelmezését képviselje, amely a múlt században annyi tragédiát szült.
A kultúra és az erkölcs állami gleichschaltja sem nem keresztény, sem nem konzervatív, hanem mindkettő gyökeres ellentéte: a nyers hatalom képviselete a morállal, a humánummal, az egyének és a közösségek – a létezés – természetes sokszínűségével szemben, amelyben magunk választhatjuk meg, mit tartunk jónak, és szabadon törekedhetünk arra a jóra. Az államilag előírt jó, a morál intézményesítése az erkölcsöt a hatalommal helyettesíti, és ha ennek a gyakorlatnak életünk minden szegletében teret engedünk, önként vetjük sírba a szabadságra – és a jóságra – való keresztényi igényünket. Ne jussunk el idáig.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/25. számában jelent meg, június 18-án.
