Ha felelős kormány lenne, észszerű törvényeket hozna, mert néha szép szóval nem megy.
Publicisztika
Hol vagyon, a’ki merész ajakát hadi dalnak eresztvén A’ riadó vak mélységet fölverje szavával, S késő százak után, méltán láttassa vezérlő Puskás Öcsit és hadrontó népe hatalmát?
Szép napra virradt Bicske lakossága kedden.
Eszperente kecskenyelv a miénk, bántóan sok, egyre több az e betűnk.
Izgalmas, meghatározó fontosságú lesz hát az élmény, hogy mit kezdenek a „médiáikkal” az új polgármesterek.
Vajon lesznek-e 2022-re olyan ellenzéki szereplők, akiknek van érdemi mondanivalójuk a falvak, kisvárosok szavazói számára?
Van valami, amivel a miniszterelnök nagyon takarékosan bánik, míg a marxista filozófus egyáltalán nem.
A kormány összességében jól védte eddig a népet a túl gyors meggazdagodás erkölcspusztító hatásaitól. (No nem mindenkit, a kiválasztottak szűk köre erősen fertőződött.)
A brexitvita magának a demokráciának a lényegéről és természetéről zajlik, s a legkevésbé sem közömbös, hogy a decemberi választás milyen válaszokat alapoz majd meg.
„Nem azt mondom, hogy vezessék be újra a nyilvános kivégzéseket az országban. Azt mondom, legyenek zártkörűek, és Erzsébet-utalvánnyal is lehessen fizetni a tagságiért!”
Nemcsak a kormány és az ellenzék, hanem az ellenzék egyes szereplői közötti viszonyban is új korszak, újfajta verseny kezdődik most.
Néha egyetlen nyelv is képes arra, hogy fityiszt mutasson a logikának.
Mi a baj velünk? Életünk folytatólagosan elkövetett háború. A mi magunk alkotta egyszemélyes csapataink szüntelen harcban állnak.
Nincs feltétlenül szükség éles konfliktusokra és gonoszokra ahhoz, hogy fenntartsák az emberek odaadó érdeklődését.
Egyetlen kapavágás sem történt még az atlétikai stadionnál, máris többmilliárdos kár ért mindenkit. A közömböseket éppúgy, mint a sportszerető közönséget és a keményen küzdő atlétákat.