Az eredményes sportoló, olimpikon sokunk szemében idol, de legfőképpen ember. Van véleménye a világ dolgairól, és általában kétféleképpen adja azt a környezete tudtára: spontán módon, szívből-lélekből jövő késztetés, avagy más „jóakarók” (pártok, szervezetek, politikai tömörülések) „ajánlása” alapján, ridegen megtervezett módon. Az előbbi esetben nem is kötelező talán az állásponttal porondra lépni, ám utóbbi esetben kötelező besorolnia az ajánló mögé, vállalva annak esetleges ódiumát is, ugyanis a sportoló, ha eredményei alapján kiemelkedően megbecsült tagja a társadalomnak, oldalválasztása nyomán „célponttá” válhat mások szemében, reputációja, népszerűsége csorbulhat. Kényes szituáció: a verseny más helyszínen zajlik, a játékos helyzete nem könnyű, döntenie kell, enged a „hívó szónak”, és csatasorba áll, vagy visszautasít minden invitálást, felkérést, és marad a kaptafánál, a medencénél, a labdánál, bárhol, ahol addig otthon érezte magát, megkockáztatva ezzel, hogy kiesik a pikszisből.
A Fidesz minapi rendezvényén és az ezt övező cirkuszban (Digitális Polgári Körök parádéja a Papp László Sportarénában) néhány közmegbecsülésnek örvendő sportoló vesztette el „ártatlanságát” azáltal, hogy a kormánypárt védőszárnyai alá vonult. Hogy ez mennyire volt önkéntes cselekedet, talán csak maguk az érintettek tudják, de kétségtelen, hogy szerepvállalásuk erősen megosztotta a sportrajongók széles táborát. „Egy ország kedvencei” (a győri kézilabdaikon, Görbicz Anita, veszprémi „párja”, Nagy László, valamint olimpiai bajnok tornászunk, Berki Krisztián) köteleződtek el nyilvános pártpolitikai szerepvállalásuk okán a Fidesz erősen megosztó nézetei mellett, még akkor is, ha a pódiumbeszélgetés során nagyrészt az olyannyira vágyott olimpia megrendezése mellett kandidáltak, és nem a napi pártpolitikai csatározások történéseire reagáltak a felajzott tömeg előtt. A sorba illeszthető még Kucsera Gábor esete is, aki egyenesen DDPK-alapítóként (Drogellenes Digitális Polgári Kör) vált sokak szemében páriává, és emiatt magyarázkodásra is kényszerült a kétszeres világbajnok kajakozó, mondván, a drog elleni küzdelem pártfüggetlen ügy. Maradjunk annyiban, hogy a vízitelep otthonosabb helyszín sportolónk számára, mint a politikai kommunikáció…
Visszatérve az előző bekezdés metaforájához: sportolóink veszélyes vizekre tévedtek látványos „coming out”-jukkal. Néhányuk pártszimpátiája korábban is tudvalévő volt, amivel semmi gond nincs, ám félő, hogy színre lépésük a sportarénabeli termékbemutatón csak valaminek a kezdete. A kormánypárt kapkodóan kétségbeesett kampányvonatára felszállni, megpróbálni kanyarban előzni, egyenlő lehet az évtizedes küzdelemmel kiharcolt fényes eredmények, az országos megbecsültség annulálásával. Habitusuk messze áll a sportaréna színpadán előttük és utánuk fellépő némely pártpolitikus ravasz lelkületétől, ezért félti őket a döbbent közvélemény bármilyen közéleti szerepvállalástól: a magyar belpolitika kakofóniája beszippanthatja őket végleg…
Mint mindig, most is drukkolunk nekik, hogy ez ne történjék meg!
Utóirat: Dominik! Zseniális voltál Lisszabonban! Amíg tudsz, próbálj ellenállni a Párt „hívó” szavának!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/43. számában jelent meg október 22-én.
