Reptér podcast: Nem sokat tett a kormány az Erasmus megmentéséért

Reptér podcast: Nem sokat tett a kormány az Erasmus megmentéséért

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ha kedd 19 óra, akkor mostantól a Reptér, a Magyar Hang új, külpolitikával foglalkozó háttérműsora jelentkezik, amelyben aktuális, a nemzetközi és a magyar közéletet is foglalkoztató ügyekről beszélgetünk szakértőkkel, a témával foglalkozó újságírókkal.

Első adásunkban – amelynek vendége brüsszeli tudósítónk, Arató László – két témát érintünk: az elmúlt időszak talán legtöbb érzelmét megmozgató Erasmus-ügyet, illetve az Európai Parlamentet megrázó korrupciós botrányt.

– Ha a Fidesz az Európai Néppárt tagja marad, ma nem beszélnénk Erasmus-ügyről – véli brüsszeli tudósítónk, aki arra is rávilágít, az egész ügy nem a semmiből pattant ki, hanem hosszú hónapok óta lehetett sejteni, hogy valami várható, hiszen a magyarországi egyetemi működéssel szemben megfogalmazott brüsszeli aggályok már azóta felmerültek a témában folytatott tárgyalások során. Arató László arról is beszél, hogy az Erasmus-ügy nem egy önmagában álló dolog, hanem része a jogállamiságot érintő aggályok „csomagjának”. És mivel egy „csomag” része, így nem biztos, hogy hamar megoldódna a probléma, még úgy sem, hogy a magyar kormány, illetve a Brüsszelben erről tárgyaló Navracsics Tibor miniszter a kuratóriumok vonatkozásában vállalásokat tett

Ami az EP-t megrázó korrupciós botrányt illeti – amelynek gyanúsítottjai a vádak szerint Katartól fogadtak el pénzeket –, az ügy valóban komoly hullámokat vet Brüsszelben. Ugyanakkor érdekes, hogy a minden tisztségétől megfosztott görög szociáldemokrata Eva Kaili volt EP-alelnök és az ugyancsak szociáldemokrata olasz Pier Antonio Panzeri után nem kerültek elő újabb nevek. Korrupció esetében elkerülhetetlen, hogy előkerüljön a lobbizás kérdése, amely igen intenzív az EU központjában. Noha a kérdést évekkel korábban szabályozták, az továbbra is érthetetlen, hogy az Európai Bizottság miért csak az unión belüli cégeket, lobbistákat regisztráltatja, miközben az EU-n kívülieket nem.

Többek között ezeket a témaköröket is érintjük a beszélgetésünk során, amit alább tudnak megnézni és meghallgatni.

Ha szívesen követnék adásainkat, kérjük fizessenek elő a Magyar Hangra, hiszen lapunk kizárólag az olvasóknak és a támogatóknak köszönhetően működik. Aki idő- vagy helyhiány miatt nem a nyomtatott változatot választaná, előfizethet a Magyar Hang Pluszra, és olvashat minket online is. Fizessenek elő, támogassák a Magyar Hangot, kövessenek bennünket a Facebookon és iratkozzanak fel a YouTube-csatornánkra

Iratkozzon fel Podcast-csatornáinkra: YouTubeSpotifyGoogle Podcasts.