„Végünk lesz, ha nem a Fideszre szavazol”

„Végünk lesz, ha nem a Fideszre szavazol”

Szavazókör Jászberényben a 2019. november 10-i megismételt önkormányzati választáson (Fotó: Tompos Ádám/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Vasárnap este kilenc után is fényárban úszott a jászberényi városháza. Pedig ekkor már több mint egy órája tudni lehetett, hogy a jobbikos Budai Lóránt nyerte a megismételt polgármester-választást, méghozzá elsöprő fölénnyel, közel négyezer szavazattal. Ennek az apróságnak, már a világító lámpának azért van jelentősége, mert a jászság fővárosának legeldugottabb zugaiba is eljutottak azok az impresszum nélküli szórólapok, amelyek azt üzenték: Budai megválasztása esetén lekapcsolják majd a villanyt a lakásokban, és kivonulnak a városból a cégek. Ehhez jött még a suttogó propaganda, s ehhez a 26 ezres lélekszámú iparváros tökéletes terepnek bizonyult: szinte szó szerint visszhangzott a választás napján ugyanaz a narratíva az egymástól igen messze lévő, sűrű levegőjű kocsmákból.

– Isten bizony nem tudom, kire fogok szavazni – jelenti ki az egyik ivó előtt ácsorgó férfi, aki saját bevallása szerint az utolsó pillanatban dönti majd el, hova húzza be az ikszet. – Az agyam szerint a Fideszre szavaznék, de ismerem személyesen Szabó Tamást, ezért aztán biztos, hogy nem szavazok rá, viszont abból a szempontból jobb lenne, mint Lóri, hogy mégiscsak Fidesz-kormány van. Amúgy meg azt mondom, hogy legyen a Budai. De úgysem számít az én egy szem szavazatom.

Mindezt egy olyan városban, ahol október 13-án mindössze 14 szavazattal lett polgármester Budai Lóránt. A megismételt választást azonban mégsem a szoros eredmény miatt kellett kiírni, arra elég lett volna az újraszámolás – amely ismét Budai győzelmét hozta –, hanem azért, mert a helyi Fidesz–KDNP igen abszurd lépésre szánta el magát: saját szövetségesét, a Lungo Drom-os Rácz Tamást jelentette fel, mivel a jegyzőkönyvek szerint a kisebbségi vezető olykor még a szavazófülkébe is bekísérte a választókat.

„Komolyan gettót akarnak, cigányrezervátumot?" | Magyar Hang

– Én már voltam szavazni, a Mi Hazánkra! – büszkélkedik a kocsma előtt egy magyar címeres sapkás vendég. Azért szavazott a szélsőjobboldaliakra, mert nem tetszik neki, hogy Budai összeállt a Momentummal és a Demokratikus Koalícióval. Mindezt egyébként egy furcsa közjátéknak köszönhetően tudta megtenni: a november 10-ei, megismételt választás előtt a Mi Hazánk helyi jelöltje, Dobrosi Péter visszalépett, mert alkalmatlannak tartja Budait a polgármesterségre. A párt vezetése úgy érezhette, hogy a gesztus és a kijelentés így együtt kicsit talán erős, ezért aztán közleményükben jelezték, hogy ez jelöltjük egyéni ötlete volt, és szerintük nemcsak Budai, hanem Szabó is alkalmatlan. Úgyhogy Dobrosi elindult, végül nyolcvanhatan szavaztak rá. (Rajta kívül ott volt még a szavazólapon Magyar Levente korábbi SZDSZ-es polgármester neve is, ő 257 voksot kapott.)

A koronás sapkás férfi amúgy nincs egyedül a véleményével: más is mondta Jászberényben, nem értik a Jobbik jelöltjét, hogy vehette be például az egykor MSZP-s, ma DK-s Gedei Józsefet a csapatába, akinek a polgármestersége idején a jobbikos jelölt Orosz Mihály Zoltánnal és Morvai Krisztinával fáradozott a rendteremtésen a település cigánytelepein.

De nemcsak a radikális jászok, hanem a romák között is akadtak, akik vevők voltak a kormánypárti rémhírekre. Három cigány férfi például a piac eresze alatt csak arra várt, hogy elálljon a délelőtti eső, és már mentek is szavazni. A Fideszre, természetesen.

Lemenni vidékre | Magyar Hang

– Jobb lesz a kisebbségnek, ha ők nyernek. A Jobbik nem úgy áll a cigánysághoz, ahogy kellene, ők különbséget tesznek.
– Hogyan?
– Hát betartják ezt a fajgyűlöletséget – magyarázzák. Örülnének, ha nyerne a Fidesz embere, Szabó Tamás, mert „ha Budai nyer, akkor a cigányoknak megszűnik az ellátása”.
– Nem lesz többé segély meg élelemosztás sem.
– Volt élelemosztás mostanában?
– Igen, lehet kérni a tanácstól segélyeket gyógyszerre például, meg adnak élelmiszert, konzervet is, ha kérünk. Az kap, aki jogosult, cigány is, magyar is kap. Olyasmi ez, mint egy népkonyha.
– És gondolják, megszűnik mindez, ha a Jobbik jelöltje nyer? – el sem hangzik a mondat vége, egyszerre vágják rá mindhárman: igen.
– Azt gondoljuk, igen – így egyikük.
– Nem gondoljuk, hanem biztosak vagyunk benne – javítja ki másikuk. Neki bizony megmondta az egyik alpolgármester is, hogy „semmi nem lesz, ha a Jobbik nyer”.

A jászberényi cigányok jelentős része a város és úgy egyáltalán a civilizáció peremén található tanyás, dűlős településrészen, a Neszürben és az Öregerdőben él. A szeméttel és fóliaroncsokkal szegélyezett, tengelyig érő sárral borított utak és a seszínűvé kopott házak között egyes becslések szerint jó kétezer ember él. Persze az ilyen világvégi körzetek esetében a választói névjegyzék aligha számít szentírásnak: ahogy egy itteni lakó elmondta, nemhogy az évek óta lakatlan házakba, de még a „villanyoszlopokba is be vannak jelentkezve az emberek”. Nem is csoda, hogy több autót és kisbuszt is feljegyeztek, hogy gyanúsan sűrűn fordul meg a 21-es szavazókör környékén, és valahogy mindig más szállt ki belőlük.

Megismételt választások - Szekszárdon és Jászberényben is győzött az ellenzék | Magyar Hang

– Hát persze, hogy szállítják őket – közli mosolyogva egy neszüri rezzenéstelen arccal, mintha a választási csalás vagy annak kísérlete a világ legtermészetesebb dolga lenne. És ugyanilyen rezignáltan közli egy másik helybeli, hogy bizony a suttogó propaganda még ide is elhallatszott.
– Megállítottak idefelé jövet, és azt mondták nekem, hogy végünk lesz, ha nem a Fideszre szavazok.
– Mire ön?
– Közöltem, hogy szerintem ez mindenkinek a magánügye.
– Hiába, aki itt lakik, annak keménynek kell lennie.

Ezt már Marika nénitől, a helyi boltostól halljuk. Ő itt lakik, „nem putris helyen”, és mi sem bizonyítja jobban, hogy ő tényleg kemény, mint az, hogy rázza a nevetés, amikor arról mesél, hogy már 29-szer törtek be hozzá. Ezért egy hozzá betérő új lakót rutinszerűen tájékoztat, ha sokat tartózkodik távol, vegyen térfigyelő kamerát és riasztót. A látottak alapján ebben nincs is semmi meglepő, ahogy abban sem, hogy ide főleg kitelepített cigányok jönnek Jászberényből vagy épp a gyöngyösi Durandáról. Ám amikor kiderül, hogy a Neszürben él egy szaúd-arábiai is, akkor megállítjuk a lendületbe jött Marika nénit, viccel-e. Nem füllent, még azt is tudja, melyik dűlőben él a közel-keleti férfi, de aztán túl is lendül az ügyön.

„Ide kemény rendőr kell, különben meghal valaki" | Magyar Hang

A szürreálisan mocskos újraválasztási kampányban egyébként itt, Jászberényben nem volt migránsozás. Becslések szerint jó háromezer ukrán él itt, akik a kormányközeli vállalkozók vagy a stratégiai partnernek számító multik alkalmazottjai. Lakást kapnak, és ellátást, sokak szerint jobban keresnek, mint a magyarok. Ami már önmagában is sokakat felbőszít, de az, hogy ezt a pénzt a helyi kocsmákban úgy verik el, hogy az nemritkán verekedésbe torkollik, már sokaknál kicsapja a biztosítékot. Nem kis megvetés volt például a benzinkutas szemében, aki visszaadta egy bizonytalan mozgású fiatalember „rubeljét” az egyik kültelki benzinkúton.

– Olyanok, mint a cigányok – állapítja meg az egyik csapos, aki gyakran vendégül látja őket. Szerinte azért van az ukránok között is rendes meg verekedős is. Ahogy a magyarok között is.

„Az emberből mosogatórongy lesz" | Magyar Hang

Egy másik kocsmában már arról beszélgetünk, hol is dolgoznak az ukránok. A reggeli órákban is kitartóan sörözgető riportalany szerint csupa olyan vállalkozónál, akiknek „megszűnik majd a jó világ, ha a Lóri nyer”.

Ez a kormánypárti propaganda fonákságára mutat rá. Mert míg szeptemberben Varga Mihály gazdasági miniszter azt hangoztatta, hogy az itteni Electrolux-gyár leépítéséhez semmi köze a fideszes polgármester Szabó Tamásnak, addig az újrázásnál már azt hangoztatta az idesiető Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter, valamint Pócs János a térség országgyűlési képviselője, hogy a munkahelyek maradására Szabó ismételt megválasztása a biztosíték.

– Úgyhogy ezért mozgósítanak mindent és mindenkit, hogy maradjon meg minden pénzforrás, amit ugye nem kell visszaosztani, még véletlenül sem – jegyezte meg sörét letéve, és kezét ide-oda billegetve, fanyar mosollyal az arcán a férfi.

Budai Lóránt: Jászberény az első, nem pedig a párttagsági könyv | Magyar Hang

Minden kormánypárti próbálkozás ellenére azonban Budai Lóránt nyert, és mégsem kapcsolták le a villanyt Jászberényben. Sőt, amikor a fényárban úszó városháza ajtaján kattant egyet a zár, amint az ünneplők odaértek Budaival a vállukon, akkor nem bezárták, hanem kinyitották.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/46. számában jelent meg november 15-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/46. számban? Itt megnézheti!