Kerékpáros Szövetség: alkalmasak a magyar utak a Giro d'Italia megrendezésére

Kerékpáros Szövetség: alkalmasak a magyar utak a Giro d'Italia megrendezésére

Giro d'Italia Forrás: Pixabay/maikelm

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Még hétfőn jelentették be egy budapesti sajtótájékoztatón, hogy 2020-ban a magyar fővárosból rajtol el a világ egyik leghíresebb országúti kerékpáros körversenye, a Giro d'Italia, és hazánkban rendezik meg a verseny első három szakaszát is.

A Napi.hu kedden számolt be arról, hogy ez mennyibe kerül a magyar adófizetőknek. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma 7,7 milliárd forintot kap a központi költségvetésből arra, hogy megszervezzék az eseményt. A gazdasági lap szerint az idei büdzsét terhelő 2,2 milliárd forintból április 26-ig 1,6 milliárdot kell folyósítani a tárca részére Varga Mihály pénzügyminiszternek. A 2020-as költségvetésben pedig 5,5 milliárd forintot kell majd betervezni erre a célra.

A 444.hu még hétfőn írt arról, hogy sajtóhírek szerint a versenyért Marseille is versenyben volt, ők 3-6 millió eurót szántak volna a rajtra, azaz nagyjából 1-2 milliárd forintot. Magyarország azonban közel 8-at beletesz, és el is nyerte az indulást.

A Magyar Kerékpáros Szövetség szerint alkalmasak hazánkban az országutak a sportesemény lebonyolítására.

Ausztriában és Hollandiában szembetűnő lenne a különbség, de Olaszországban sem túl rózsás a helyzet, ha az országutakról beszélünk. Nem mindenhol, de összességében megálljuk a helyünket ilyen tekintetben

– mondta a Magyar Hangnak ezzel kapcsolatban a Magyar Kerékpáros Szövetség főtitkára.

Vízer Barnabás hozzátette, a pontos szakaszt még nem jelölték ki, de főútvonalakra kell készülni Budapestről a Dunántúl irányába. Azaz olyan területet igyekeznek kiválasztani, ahol megfelelő az útminőség.

A szervezet főtitkára azt is el tudja képzelni, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. javít az utakon, ebben partner szokott lenni a Magyar Kerékpáros Körverseny, a Tour de Hongrie alkalmával is.