Az év mérkőzésén két nagypapa püföli majd egymást

Az év mérkőzésén két nagypapa püföli majd egymást

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Los Angeles-i Staples Centerben szombaton (magyar idő szerint vasárnap hajnalban) rendezik meg az év talán legjobban várt sporteseményét. A jelző persze csak azért válhatott indokolttá, mert a koronavírus-járvány miatt elmaradt számos kiemelkedő torna, köztük a tokiói nyári olimpia is, de hiába tény, hogy nem vagyunk elkényeztetve idén a sportrendezvények terén, az előttünk álló bokszmeccs a helyzettől függetlenül történelmi. Azon ugyanis a sportág két legendája, Mike Tyson és Roy Jones Jr. csapnak majd össze. Mindketten túl vannak már az ötvenen, így nem meglepő, hogy különleges szabályrendszerben mérkőznek, a bemutatómérkőzés középpontjában nem a minél súlyosabb ütések, hanem az egészségük megőrzése áll.

Nem lesz kiütés – ami a nehézsúlyú meccsek egyik természetes velejárója –, nem lesznek pontozók, így győztest sem hirdetnek, amint valamelyik bokszoló vérezni kezd, a bíró véget vet az összecsapásnak, és a megszokottnál nehezebb, 12 unciás kesztyűt viselnek majd az öklözők. Andy Foster, a kaliforniai állami atlétikai bizottság igazgatója felhívta a szurkolók figyelmét, hogy ne reméljenek többet egy pörgős, keményebb edzésnél. Vagyis a mérkőzés nem is annyira a várható sportértéke, mint inkább a látványossága miatt lett az év eseménye. Brutális bunyó helyett főhajtás a legendák előtt, akik ettől még akár el is ereszthetik persze az öklüket.

Már csak azért is, mert Mike Tyson a boksztörténelem egyik legfélelmetesebb alakja. Néha még nézni is fáj, amit a ringben művelt. Az Iron Mike (Vas Mike), vagy a még beszédesebb The Baddest Man on the Planet (A bolygó legveszedelmesebb embere) becenéven ismert sportoló húsz évesen már profi világbajnok volt, 1986. november 22-én a második menetben kiütötte a korábban Muhammad Alit is legyőző Trevor Berbicket. Ezt követően gyorsan a legnagyobbak közé emelkedett, és hamarosan mind a három nagy szervezet (WBC, WBA, IBF) világbajnoki övét begyűjtötte, és a The Ring magazin nehézsúlyú világbajnoki címe is hozzá került. Világbajnokként három és fél éven át nem akadt legyőzője, és két címét (WBA, WBA) még a Buster Douglas elleni 1990 februárjában vívott vesztes mérkőzését követően is sikerült visszaszereznie.

Ekkor azonban már a magánéleti problémái, és a ringen kívüli balhéi miatt került a hírekbe, ezek rányomták a bélyegüket a teljesítményére is. S bár a Douglas elleni vereségét a sportvilág egyik legnagyobb meglepetéseként jellemezték, a felkészülését már közel sem a korábbi intenzitással végző Tyson sorsa jóval a meccs előtt eldőlt. A botrányok pedig csak gyarapodtak, előbb a válása, majd a nemi erőszak vádja tépázta meg a hírnevét. Tettéért hat év börtönbüntetésre ítélték, amiből jó magaviselete miatt, hármat kellett leülnie.

Szabadulása után négy meccset nyert meg zsinórban, Evander Holyfield ellen azonban kétszer is alulmaradt, elveszítve korábban visszaszerzett címeit. Holyfield pedig a füleinek egy részét veszítette el, Tyson ugyanis a meccs közben egyszerűen beleharapott ellenfelébe. Első alkalommal még csak leállították a küzdelmet, a másodiknál azonban leléptették a sportszerűtlen Tysont. A ringben később megtalálták a kiharapott füldarabot, a tettes pedig 3 millió dolláros büntetést kapott a nevadai atlétikai szövetségtől, később pedig el is tiltották a versenyzéstől.

Eltiltása alatt ismét börtönbe került egy közúti baleset miatt, amelyet érvényes jogosítvány hiányában okozott. Visszatérését győzelemmel ünnepelte, a második meccsén azonban gongszó után ütötte meg ellenfelét, aki sérülése miatt nem jött ki a következő menetre, a nyilvánvaló szabálytalansága ellenére Tysont nem tiltották el újra. A csúcsra azonban már nem tudott visszakapaszkodni, a Lennox Lewis elleni 2002-es címmérkőzésen újabb vereséget szenvedett, és a későbbi visszatérő meccsei sem sültek el túl jól. Visszavonulásakor jókora adósságával is meg kell küzdenie, ráadásul újra meggyűlt a baja a törvénnyel, ezúttal kábítószerek miatt indult eljárás ellene.

– Elvesztegettem az életem, egy nagy kudarc az egész – mondta egy 2005-ös interjúban. Hiába fogadkozott azonban, hogy megjavul, nem tudott megbarátkozni a törvénnyel, szinte évente került bíróság elé. Sikerekkel és botrányokkal zsúfolt életéről 2013-ban egy színpadi show keretében mesélt. A bokszról azonban kevés szó esett, egészen idén májusig, amikor egy Instagramra feltöltött videót azzal zárt, hogy „visszatértem”. Komolyan beszélt, hónapokat töltött kemény edzéssel, hogy formába lendüljön a Roy Jones Jr. elleni meccsre.

Amire szüksége is van, hiszen Roy Jones Jr. talán még nála is eltökéltebb és veszedelmesebb öklöző. Már amatőrként a csúcsra érhetett volna, ha az 1988-as szöuli olimpiai döntőjét nem csalják el a bírák. Bár az amerikai bokszoló megállás nélkül ütötte – és találta el – koreai ellenfelét, 3-2 arányban alulmaradt. Jól jellemezte a helyzetet, hogy a meccs után a győztes versenyző kért elnézést Jonestól a bírák miatt. Profiként azonban ilyesmiről már szó sem lehetett, Jones első 15 ellenfelét kiütötte, így nem kellett a pontozással bajlódnia.

1989-től hét éven át veretlen maradt, és ez idő alatt egyedülálló módon három súlycsoportban is világbajnok lett. Ehhez később negyedikként a nehézsúlyú címet is begyűjtötte. Dominanciája 2003-ig tartott, amikor az Antonio Tarver elleni vereséggel elveszítette címet, és bár ezután is aratott látványos győzelmeket, a korábbi formájához már nem talált vissza. Ennek ellenére cirkálósúlyban – eggyel a nehézsúly alatt – egészen 2018-ig folytatta a versenyzést, és kisebb szervezetek övét sikerült is elnyernie.

Két kivételes sportoló csap tehát össze szombaton, ami még akkor is különleges esemény lesz, ha valódi bokszmeccsnek csak megszorításokkal minősíthető a találkozó.

A nyilatkozatok alapján természetesen öldöklő küzdelem várható. – Harcolni fogunk, és remélem, Jones is beszáll a csatába – mondta Tyson a felvezető sajtótájékoztatón. – Nagyszerű erőben vagyok, rengeteget edzettem. Eleinte nem akartam ennyi energiát beletenni, de az ellenfél miatt nem tehettem másként.

Jones nyilatkozatából sem hiányzott a drámai él. – Ha olyan emberrel nézel szembe, mint Tyson, mindenre fel kell készülnöd. Neki nem csak erős ütései vannak, ő egyike azon bunyósoknak, akik végezhetnek veled a ringben. Tudom, milyen meccs lehet ebből, a halálra is felkészültem – fogalmazott.