Három másodperccel a vége előtt jött a győztes gól, a magyarok a németeket is lelépték

Három másodperccel a vége előtt jött a győztes gól, a magyarok a németeket is lelépték

Lékai Máté és a német David Schmidt a férfi kézilabda-világbajnokság harmadik fordulójának A csoportjában játszott Magyarország-Németország mérkőzésen Kairóban 2021. január 19-én (Fotó: MTI/EPA/Pool)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Már a mérkőzés előtt kiderült, hogy a spanyol, a lengyel és a brazil csapat vár majd a magyarokra, így ezért sem volt minden, hogy kettő vagy négy pontot visz magával a második fordulóba a férfi kézilabda válogatott. A cél tehát nem lehetett más, mint a csoport utolsó meccsén le kell győzni Németországot. Azt a Németországot, ahol jó pár top játékos lemondta a részvételt a világbajnokság előtt, vagy épp sérülés miatt nem tudott Egyiptomba elutazni. Így Alfred Gíslason csapatába jó pár új játékost kellett beépítenie, de azért persze maradtak csúcsjátékosai, mint az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok kapus, Andreas Wolff, vagy a rutinos, háromszoros BL-gólkirály balszélső, Uwe Gensheimer.

Egy remek átlövő góllal kezdte meg a góltermelést a válogatott, Szita bombájával 0-1. Egy perc után azonnal hetest kaptak a németek, Bánhidit pedig két percre azonnal kiszórták belül védekezésért. A büntetőt aztán a németek nem hibázták el, 1-1. A Bánhidit beállósban váltó Rosta szerencsére gyorsan válaszolt is, 1-2. Kastening egy remek szélső góllal vétette észre magát, ám nálunk Máthé ismét beindult és egy ügyes betörés után betalált, 2-3.

Az ötödik perc után először vették át a vezetést a németek, két gólt dobtak zsinórban, a másodikat egy alul megsuhintott átlövésből kapta Mikler, 4-3. Aztán egy védését követő akcióból ismét Máthé érkezett, és ismét egyenlő lett, 4-4. Nem sokkal a hetedik perc végén újabb kiállítást kapott a magyar csapat, ezúttal Sipost ültették le. Mikor már úgy lett volna, hogy Bánhidi góljával pozitívan jövünk ki az emberhátrányból, azonnal újabb kiállítást kapott a magyar együttes. Ezúttal Kastening ellökéséért Máthé ment ki 2 percre.

A németek ekkor kihasználtak egy üres kapus szituációt, így ismért egyenlítettek, 5-5. Ezt követően jött egy német kiállítás Lékai legyűréséért. Fél perccel később kettős emberelőnybe kerültek Gulyás István fiai. Lékairól hetest kaptunk, amit Balogh értékesített, 5-6. Az előnyt még egy Lékai elfutással sikerült tovább növelni, 5-7. A teljes létszámban újabb gólváltás, negyed óra után 6-8 volt a magyaroknak.

Ezután beindult a magyar gőzhenger, Bodó és Máthé góljaival már 6-10-re alakult az eredmény, Gíslason azonnal időt is kért. A 20. percben is négy volt közte, két német gólra Bánhidi és Máthé válaszoltak, 8-12. Ekkor újabb magyart, Rostát állították ki. Egy német találatra jött egy hétméteres és egy német kiállítás, ám a büntetőt Balogh ezúttal nem tudta bepattintani, 9-12. Az emberelőnyben jött Ancsin, és egy eszeveszett erejű átlövés, 9-13. Egy német hetesre Ancsin újabb elementáris erejű, 108 km/órás bombával válaszolt, 10-14. Lékai góljára egy német hetes volt a válasz, 11-15.

Aztán jött egy újabb magyar kiállítás, ezúttal Bókát küldték ki. Ez azt jelentette, az első félidő harmadát emberhátrányba kellett lejátszani. Egy német gólt követően aztán két perccel az első fél óra vége előtt Gulyás Istvánék is időt kértek. A cél az volt, hogy ne veszítsen a csapat labdát. Másfél perccel a vége előtt jött egy kis perpatvar: egy megugrás után Pedro vezethette kapura a labdát, ám véletlenül fejbúbon találta a németek kapusát, Bittert, aki ezt igen csak zokon vette. A félidő végére megzuhant a csapat, négy gólt kaptunk zsinórban, így 14-15-tel mentek a csapatok a szünetre.

A második félidő is egy adok-kapokkal kezdődött, hogy aztán Bánhidi góljával ismét kettővel tudjon elmenni a magyar csapat, 15-17. Ehhez persze az is kellett, hogy Mikler a lehető legjobbkor fogott meg egy labdát. Az előny azonban sajnos nem tartott sokáig, hamar egyenlített Németország, 17-17. Egy újabb gólváltás után megint Lékairól kapott hetest a válogatott, amit ezúttal Máthé kegyetlenül kihasznált, 18-19.

Húsz perccel a vége előtt továbbra is egy volt a különbség a magyarok javára, Szita és Máthé góljaira azonnal jött a válasz, 20-21. Mikler lehúzta a rolót, hatalmas védéseinek és Bánhidi góljának köszönhetően 20-22-re lépett el válogatott. Ezután emberelőnybe került Magyarország, ám sajnos nem sikerült kihasználni a lehetőséget, sőt, a németek két gólt szerezve kiegyenlítettek az utolsó negyedórára fordulva, 22-22. Hat és fél perc után aztán végre Bodó talált be, 22-23. A németek egy hetesből ismét egyenlítettek, 23-23. Nagyon kiélezett volt a helyzet, ahogy egyre közeledett a vége, lett egyre puskaporosabb a hangulat.

Hiába állítottak ki egy németet, az 50. percben ismét megszerezték a vezetést, amire gyorsan válaszolt Bánhidi, 24-24. A meccs e szakaszában gyorsabban potyogtak a gólok, az ismételt német vezetés után hátrányba is kerültünk. Hiába egyenlített Máthé, a németek valahogy mindig tudtak válaszolni rá, nyolc perccel a vége előtt 26-25 volt az állás oda.

Öt perccel a vége előtt ismét heteshez jutott a magyar csapat, Máthé állt oda, és belőtte, ismét egyenlő, 26-26. Az ellentámadásból rohamozó németek ekkor nem tudtak megint elmenni, mert Mikler egy hatalmasat védett. Bánhidi közben ismét nagyot küzdött, és megszerezte a ismét a vezetést a mieinknek, 26-27. Kritikus pillanatban megint emberhátrányba kerültünk, Ancsint küldték ki két percre, a németek pedig büntettek, újra egyenlő lett az eredmény, 27-27. De ekkor megint jött Bánhidi, hogy újabb gólt ragasszon a német kapuba, 27-28.

Másfél perccel a vége előtt időt kért a német kapitány, majd újra egyenlítettek, 28-28. Fél perccel a vége előtt aztán Gulyás Istvánék is időt kértek, az utolsó támadásért és a győztes gólért mentek. És bejött! Lékai 3 másodperccel a vége előtt belőtte a 29. gólunkat, magyar győzelem!

A csapatnak sikerült elérnie, amit akart, maximális teljesítménnyel, négy pontot visznek a középdöntőbe! Legközelebb csütörtökön lép majd pályára a magyar válogatott, az első ellenfél pedig Brazília lesz majd.

Eredmény, csoportkör, 3. forduló, A csoport:
Gíza, zárt kapuk mögött, v.: Gubica, Milosevic (horvátok)

Németország – Magyarország 28-29 (14-15)

Lövések/gólok: 38/29, illetve 42/28
Gólok hétméteresből: 4/3, illetve 4/4
Kiállítások: 14, illetve 14 perc

Magyarország: Mikler - Bóka, Szita (3), Bánhidi (8), Lékai (4), Máthé (8), Rodríguez, cserék: Sipos, Rosta 1, Balogh Zs. (1), Bodó (2), Ancsin (2), Székely. Szövetségi kapitány: Gulyás István