Újra Dárdai Pál irányítja Herthát

Újra Dárdai Pál irányítja  Herthát

Dárdai Pál Forrás: Herthabsc.de

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Újra Dárdai Pál lett a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A berlini klub hétfőn a honlapján jelentette be, hogy a 44 éves Dárdai veszi át az együttes irányítását. A magyar szakember 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát.

Dárdai egyik segítője a hozzá hasonlóan ex-Hertha-játékos Andreas Neuendorf lesz, aki most az U23-asokat irányítja. A magyar edző az U-16-os csapatot irányította ősszel, szerződése 2022 nyaráig szól.

Vasárnap bocsátották el az eddigi edzőt, Bruno Labbadiát, valamit a Michal Preetz sportigazgatót, mivel az utóbbi négy mérkőzésen csak egy pontot szerzett a csapat, és a 14. helyre esett vissza, két ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló Kölnt. A szezon végéig Arne Friedrich lesz az új sportigazgató, ő is Dárdai csapattársa volt korábban.

„Nem az volt a tervem, hogy a 16 évesek után a profikat vegyem át, de senkinek sem kell magyaráznom, hogy mit jelent nekem a Hertha, tehát nem volt kérdés, hogy segítek ebben a helyzetben” – nyilatkozott Dárdai, aki 2014-15-ben magyar szövetségi kapitányként is tevékenykedett.

„Pál a Hertháért él és meg vagyunk győződve róla, hogy a tiszta stílusával megadja a csapatnak a szükséges lendületet” – mondta Carsten Schmidt ügyvezető utalva arra is, hogy Dárdai klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a Herthában.