Már az első oltás után elindultak Dél-Afrikába a magyar kajak-kenusok

Már az első oltás után elindultak Dél-Afrikába a magyar kajak-kenusok

Szeged, 2019. augusztus 22. Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs és Kuli István (j-b) a férfi kajak négyes 500 méteres versenyének elõfutamában a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 22-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az első koronavírus elleni védőoltást követően utaztak dél-afrikai edzőtáborukba a magyar kajak-kenusok – írta meg a Blikk. A lap figyelmeztetett, hogy ez így nem jelent védelmet, „ráadásul olyan helyen készülnek, amely a vírussal súlyosan fertőzött”.

Mint ismert, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kérésére a kormány engedélyezte, hogy az idén nyárra halasztott tokiói nyári, illetve az egy év múlva esedékes pekingi téli olimpiára készülő sportolók soron kívül megkapják a vakcinát. A Dél-Afrikába induló kajak-kenusokat is e program részeként oltották be, a második adagot pedig hazaérkezésüket követően kaphatják meg.

Mivel csupán a másodikat követően alakulhat ki teljes védettség, a sportolók továbbra is elkaphatják a betegséget, és másokat is megfertőzhetnek – hangsúlyozta a Blikk. Minderről a hazai szakszövetséghez (MKKSZ) közel álló, a neve elhallgatását kérő orvos beszélt a lapnak. Hozzátette: hiába győzködték a vezetőket, az érveiket félresöpörték.

– Ép ésszel magyarázható indoka nincs a döntésnek a világjárvány kellős közepén, kellő vakcina hiányában. A szövetségben elnyomták tudományos érveinket. Kockáztatják a sportolók egészségét rövid- és hosszú távon, hiszen szövődmények alakulhatnak ki. Kötelező edzőtáborba küldik őket, olyan fenyegetéssel, hogy kimész vagy nem leszel válogatott – mondta az orvos a Blikknek.

Schmidt Gábor, a szövetség elnöke nem érzi kockázatosnak az eljárást. – A kiutazás és a hazajövetel negatív teszthez kötött. Az, hogy az edzőtábor előtt nyílt lehetőség az oltásra, csak a Magyar Olimpiai Bizottság munkáján múlt. Az utazást enélkül is megszerveztük. Jelenleg tíz-tizenöt sportoló edz Dél-Afrikában, teljesen elzárva, a legnagyobb elővigyázatossággal. Tudjuk, hogy az első oltás nem ad védettséget nekik, de a jövőre nézve jobb helyzetben vannak, hiszen hazatérésüket követően a másodikat is megkapják – magyarázta Schmidt.

Nem osztotta a szövetség elnökének véleményét Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályának korábbi vezetője, aki a lapnak arról beszélt, hogy a fertőzéstől nem véd az első injekció, nem alakul ki immunitás. Emellett tovább is lehet adni a betegséget. A szakember szerint utazás közben még nagyobb a kockázat, az egész eljárás egy anomália. Hozzátette, az oltóanyag kárba vész, ha valaki elkapja a betegséget az első injekciót követően.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) korábban finoman jelezte, hogy örülne neki, ha az egyes országok előnyben részesítenék a játékokra készülő sportolókat. A nyomásgyakorlás hátterében az egyre bizonytalanabbá váló tokiói olimpia miatti feszültség állhat. Japán és az IOC is hatalmasat bukhat, ha a nyári játékokat ismét halasztani kellene a járvány miatt, hiszen ez egyet jelentene az olimpia törlésével. A japánok 80 százaléka elfeledkezne a sporteseményről, és a folyamatosan romló járványadatok miatt egyre több sportoló és sportvezető is a törlés mellett szólal fel. A nemzetközi szövetség februárban, vagy márciusban hoz végleges döntést.